Archivum

Látogatók



Hungary 53.1%Hungary
United States 10.5%United States
Ukraine 7.6%Ukraine
Sweden 6.6%Sweden
Canada 5.2%Canada
Norway 3.8%Norway
Germany 3.3%Germany
United Kingdom 1.9%United Kingdom
Romania 1.4%Romania
Russian Federation 1.4%Russian Federation
Denmark 0.9%Denmark
Netherlands 0.4%Netherlands
Greece 0.4%Greece
Austria 0.4%Austria
France 0.4%France
Israel 0.4%Israel
Kuwait 0.4%Kuwait
Croatia 0.4%Croatia
Australia 0.4%Australia

Tegnap: 2
Mostani hét: 2
Múlt hét: 11
Mostani hónap: 39
Múlt hónap: 65
Összesen: 262


Sárga Nóra

 

Sárgarózsa levelei Lundból

 

Eddigi leveleit lásd a Magyar Liget legújabb számában

 

 

5. 

 

A közel tíz hónap, amit eddig Svédországban töltöttem az egyik legérdekesebb élmény volt életem során. Amilyen keservesen telt a tél, olyan szempillantásnyira rövid volt a tavaszi félév. A sötétség és zord havazás végtelennek, lassan bandukoló napjai, hónapjai után, lassan kibújtak a tavasz első sugarai. Soha nem felejtem el, amikor egy hétvégi kirándulás előtt, nehéz táskával gyalogoltam a központ felé, amikor a szemem sarából apró sárga foltokat pillantottam meg. A tavasz első virágai voltak, amelyekre mindannyian kétségbeesetten vártunk. A boldogság hevével kaptam elő a fényképezőgépemet, hogy megörökítsem, majd később a világban szétkürtöljem az örömhírt: Végre Svédországba is megérkezett, végre itt is tavasz van! Örök élmény marad, a tavasz első napsugárral beragyogott napja, amikor Lund apraja nagyja a téren, de nemcsak a padokon, az aszfalton ülve szívta magába a napot. Alig volt talán 7 fok, de a télikabátok lerepültek és a nyári pólók süttették magukat a tereken. Mind ahányszor végigsétáltam a városon lenyűgözött a mindent beborító lila és fehér virágpaplan. Talán az óriás kontraszt tél és nyár között, talán a rendeget extra kurikuláris tevékenység, nem tudom, de az bizonyos, hogy a félévben az idő kitörlődött az életemből. A nappalok és az éjszakák hirtelen egyé váltak és egyszer csak azon kaptam magam, hogy év vége van. Beadtam az utolsó vizsgadolgozatom, az utolsó vendégem is elrepült és megvettem a jegyemet haza. Lassan búcsút kell mondanom mindenkinek, a barátaim, akik egész évben a családtagjaim voltak, most szétszélednek. Szívszorongató pillanatokat élünk át. Már nem ugyan olyan végigsétálni az utcákon, a búcsú szele lengedezik körülöttünk. Az izgatottság, hogy hamarosan a család és a régi barátok örömteli ölelése fogad, a búcsú keserű ízével párosul. Hihetetlen, hogy nem vettem észre, amikor a hónapok peregtek. Habár szomorú a búcsú, szerencsére nem végleges. El sem tudom képzelni mi lesz, amikor egy év múlva ilyenkor néhány embernek örök búcsút kell mondani. Most még ott vannak az izgalmas hónapok előttünk, nyári gyakorlatok szerte a világban, külföldi tanulmányutak, őszi félév, Kambodzsában, Taiwanon, Németországban, kinek mit hozott a sors. És a jövő tavaszi félév, amikor mindnyája újra találkozunk Lundban. 

 

 

4.

 

Egy törékeny vörös hajú lány és egy gitár. Ennyi kell ahhoz, hogy egy nappali megteljen emberekkel, gyertyafénnyel és családi hangulattal. Itt járt egy ausztrál vándor énekes, aki keserű-édes dallamokba önti életét. Egyetlen akusztikus gitár kíséretében, őszintén énekel az élet apró és nagy dolgairól. Járja a világot és cauch surfingen (Egy közösségi oldal, ahol az emberek szállásadó keresnek, amerre utaznak. Ingyen szállnak meg valakinél és közben barátokat szereznek - szerk.) keres meg embereket, akik  befogadják és akik nappalijába alternatív koncertet varázsol. Maga készíti a CD tokjait kartonpapírból, feliratozza és színes nyomdával, saját kézírásával díszíti őket, mert csak ennyire futja. Amikor ránéztem a természetes papírbarna borítókra, jó érzés töltött el. Áradt belőlük a kreativitás és a szeretet, amivel készültek, ellenben a rideg áruházi, műanyag tokokkal. Alkotójuk, ez a kicsi, szerény lány feladott mindet, a munkáját és szülőföldjét, hogy járja a világot és zenéljen.

 

A rengeteg ember között szerencsére barátnőmet találta meg, aki örömmel ajánlotta fel napplaiját a folk hangzású koncertre. Izgatottan vártam a péntek estét, ezért korán, még a tömeg előtt megérkeztem. Így véletlenül összetalálkoztam a művésznővel az egyik szobában, CD készítés közben. Csendes, de meghitt beszélgetésbe elegyedtünk. Rövid interaktus volt két idegen között, akiknek az élete arra az estére egybefonódott. Egy világot járt művész, aki ritkán tapasztalt érdeklődéssel kérdezett Magyarországról, a történelemről és szerényen mesélt az életéről. Az áldozat, amit hozott a zenéért boldogsággal tölti el, hiszen most az álmait éli. Engem pedig csodálattal a bátorság, ami ehhez kellett. Sokszor eszembe jut Walt Disney mondása, amikor az álmaimon „dolgozok”: „Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomába eredni.” Ez az idézet lógott Budapesten a konyhám falán és sokszor bátorított. Amikor ilyen szabad lelkű, küzdő szellemű emberekkel találkozok az idézet mind nagyobb hitelt nyer, hiszen élő példákat csatolok hozzá. Személyes hősöket, akiket elő lehet hívni, amikor szükség van rájuk. 

 

 

3.

 

Vasárnaponként Lund északi részén egy apró garázsban komoly munka folyik, igazi varázslat, melyet csillogó szemekben, örömteli sikolyokban és apró cipők trappolásában mérünk. Néhány svéd és nemzetközi diákkal délutáni foglalkozást tartunk menekült gyerekeknek. Csupán két órát töltünk velük, mely után a felnőttek kifacsart citromként, a gyerekek pedig ugyan olyan energia bombaként távoznak, mint ahogy érkeztek. Hogy lehet ez, amikor pár sorral feljebb még varázslatról és csillogó szemekről írtam? Ezért a varázslatért meg kell dolgozni.

 

A gyerekek rúgnak, tiszteletlenek, verekednek, és sohasem jutna eszükbe hallgatni ránk. A fegyelmezés, vagy egy új játék bevezetése küzdelmes harc néha. De megéri a heti türelempróba, mert mindannyian tudjuk, hogy ezek a gyerekek nem azért jönnek, mert a szüleik hozzák őket. Jönnek hétről hétre, sokszor a szülői ellenzés ellenére, mert szeretik.

 

A gyereksereg könyörtelen kiképzést tart, melyben a kreativitás és a türelem a leggyakrabban bevetett fegyverek. Újabb és újabb érdekes játékokat kell játszani, mert fél óra túl hosszú a pöttömseregnek.

 

Vannak aprócska 4 évesek, nagyobb 10 évesek. Sokan testvérek közülük, a nagyok hozzák a kicsiket magukkal, öltöztetik, vigyázzák őket. Kicsik gondoskodnak a még kisebbekről. Óriás meleg barna szemekkel, hosszú szempillákkal pislognak ránk, vagy futnak előlünk, mert nem akarják felvenni a kabátot, hogy kint játszunk a késő téli napsütésben. Rajzolás, sorjátékok, sütés-főzés, állarc készítés és még ezernyi dolog zajlik a garázs zugában eközben öröm-veszekedés, szeretet és harag kézen fogva járnak. A kérdés pedig számtalanszor megfogalmazódik lelkünk mélyén: Miért csinálom ezt?

 

Az idő megtört vándorként vánszorog előre és mielőtt a türelem könnyű légtáncosa leszédülne a magasból, ötletmanó pedig nyugdíjba vonulna, kínkeservesen ötöt üt az óra. A gyerekzsivaj távolodásával, fáradt, jóleső csend ül a teremre. Indulás előtt még odarohan hozzám Cindarella, hosszú barna hajú, meleg szemű vékonyka, törékenynek tűnő harcos „gyerekünk” és egy rólam készült dedikált portrét nyom a kezembe. Ez a portré mosolyog vissza rám az asztalomon és emlékeztet, hogy az alkotójának egy biztos pont vagyok az életében. Ez a tudat visz vissza hétről-hétre a csatatérre.

 

 

2.

 

Tegnap, amikor rohantam a könyvtárba, hogy még gyorsan átfussam az adott időtartam alatt legyűrhetetlen pár száz oldalt a mai szeminár előtt, aztán találkozzak a csoportommal és felkészüljünk a holnapi prezentációra, rápillantottam a telefonomra. Közben gondolatok tömkelege futott át az agyamon, hogy ma még milyen cikkeket kell elolvasnom, tökéletesítenem a prezentáció rám eső részét és meg kell javítanom a biciklimet, mert tarthatatlan, hogy egy lyukas gumi miatt a gyaloglással naponta értékes órákat vesztek. Mindez csak az aznap napi teendő lista, és még mi minden van, aminek a héten eleget kell tennem. El kell olvasnom egy könyvet a jövő heti órákra, beadnom az ösztöndíj jelentkezést, találkoznom kell a programkoordinátorral és jó lenne eljutni a tornaterembe is. Rá kéne néznem a svéd könyvemre, mert a héten két svédórát szalasztottam el. De mikor lesz minderre idő? Ráadásul jövő héten kezdődik a tévé tanfolyam, majd a talk show körüli munka. De vissza a pillanathoz, amikor rápillantottam a telefonomra. Általában csak az időt veszem észre, pontosabban a percmutatót. Most viszont megakadt a szemem a dátumon. FEB 10! FEBRUÁR 10??? Hát ez, hogy történ és mikor? Már három hete visszajöttem Magyarországról és észre sem vettem, hogy az idő elszaladt mellettem. Gondolataimban megtorpantam. Hirtelen egy gigantikus zsebóra zuhant le az égből, ami eltakarta az egész kilátást és mutatói sebesen forogtak körbe. Én pedig csak álltam előtte légszomjasan, tehetetlenül. Az első szemeszter szitakötő élet hosszúságú volt és most már február 10-et írunk. Ilyen gyors lesz az elkövetkezendő időszak is? Amiért küzdöttem egy szempillantás alatt tovaszáll a mutatókkal? Meg akarom állítani az időt, vagy a végtelenbe fordítani, mint Dorian Gray, Dickens regényében.

 

A következő pillanatban azonban élesen képzeletembe villant a felismerés. Az idő végtelensége nem ad több motivációt a cselekedetre. Sőt! A végessége az, ami megtanít arra, hogy kihasználjuk és én most éppen ezt teszem. Minden pillanatot kihasználok? Igen. Hasznos dolgokat csinálok? Igen. És mindez boldoggá tesz? Mérhetetlenül. Ekkor a mutatók csikorogva lelassultak. Néztem egy ideig, hogy minden másodperc megteszi útját a maga komótos tempójában és a könyvtári lámpák zöldes fényéban megnyugodva kinyitottam Bauman művét. 

 

 

 

1.

 

Kedves Régi-új Életem,

 

Hosszú szünet után ismét itt vagyok. Engedd, hadd karoljak beléd, és folytassuk a lundi kirándulást. Amikor elváltunk fehér utcákat, mínuszokat, karácsonyi hangulatot és kedves barátokat hagytam itt. Már szinte alig emlékszem a búcsú pillanataira. Arra a kandalló melegében elfogyasztott vacsorára Mariánál, kerek arcú, búzavirág szemű, mosolygós svéd barátnőmnél. Már csak néhányan maradtunk Lunban, de mi is indulásra készen. A régi parasztház mélyén karácsony hangulata lebegett a levegőben és glög illatába burkolózva búcsúztattuk az elmúlt szemesztert. Az izgatott készülődés, hogy hamarosan ismét otthon leszek és a ráeszmélés, hogy öt hónap egy szempillantás alatt elrepült édeskeserű érzést kölcsönzött az utolsó napoknak.

 

De mostanra az otthoni idill, a karácsonyfa és a beigli illata is a távolba vész, a helyére pedig a hétköznapok kávé illata szökik. Nehéz volt ismét kirepülni az otthoni melengető fészekből. Kicsit meghal és újjászületik ilyenkor az ember. Haza mindig egyszerű visszatalálni, és a védelmet, biztonságot adó szeretet közepette nehéz megfejteni miért kellett olyan messze repülni. Aztán kénytelen rájönni a fióka, hogy többé már nem kis fióka, és a saját fészkében a helye.

 

Útra keltem tehát, hogy birtokba vegyem az összes új élményt, ami vár. A buszról leszállva a már megszokott illatok csapták meg az orromat, ismerős utcák tárultak a szemem elé és az itteni lét természetessége lépett a nehéz, kelletlen búcsú érzetének helyébe. Ismét itt vagyok, tele új elhatározássokkal, tele energiával.

 

Kedves lundi életem, karolj belém! Induljunk! Izgalmas lesz ez a tavaszi túra.  

 

Szeretettel,

 

Hű barátod:

sárgarózsa

Aktuális szám

Itt a Magyar Liget

új száma

Magyar Liget 20 évfolyam

83. szám - 2017 / 3-4

Lapozó

 

 

 

2016 1. szám lapozható

 

 

2016 1. szám lapozható

 

2015 4-5. szám lapozható

 

2015 1-3. szám lapozható