Archivum

Látogatók



United States 64.6%United States
Hungary 17%Hungary
Sweden 6.6%Sweden
Denmark 3.7%Denmark
Romania 2.2%Romania
Ukraine 1.7%Ukraine
Norway 1.4%Norway
Russian Federation 0.9%Russian Federation
France 0.7%France
Israel 0.2%Israel
United Kingdom 0.2%United Kingdom
Switzerland 0.2%Switzerland

Tegnap: 1
Múlt hét: 26
Mostani hónap: 48
Múlt hónap: 302
Összesen: 448


56-os norvégiaiak

 

Az 1956-os norvégiai magyar menekültek sorsa és a Norvég Menekültügyi Tanács szerepe 1956-1958-ban

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit több évtizeden át elfedték a magyarországi emberek elől. Azok, akik részt vettek benne, itthon nem beszélhettek róla szabadon. Azok, akiket később kihallgattak, megkínoztak, nem szívesen beszéltek az eseményekről. Sokáig –talán még mind a mai napig él bennünk, magyarokban a félelem, s a harag. Egyesek úgy gondolják, hogy még most is nehéz erről a témáról elfogulatlanul írni. Úgy gondolom, hogy nincs olyan téma, amiről lehetne egyáltalán elfogulatlanul írni. Hiszen pont azért választanak az írók, költők, vagy éppen történészek bizonyos témákat, mert érdekli őket – de facto, elfogultakká válnak. De ezt nem tekintem bajnak, éppen ellenkezőleg. Fontosnak tartom, hogy megismerjük a múltnak olyan rejtett zugait is, amire eddig vagy idő vagy lehetőség hiányában nem jutott lehetőségünk.

Azt a törekvést is fontosnak tartom megemlíteni, amit a történésznek képviselnie kell. Azt a vágyat, hogy a valóság legteljesebb, legátfogóbb egészét tudja feltárni, bemutatni az olvasóközönség előtt. Úgy érzem, hogy ezen kívánalomnak jelenleg, a kutatásom mostani állapotában még nem felelek meg. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy munkám kvázi felénél egyfajta vázlatot adjak az érdeklődő olvasóknak, hogy felkeltsem az érdeklődésüket.

Az 1996-os és a 2006-os norvégiai megemlékezésekre készült összefoglaló munkákon kívül mind a mai napig nem született még magyar nyelven részletekbe menő, átfogó munka az 1956-os forradalom norvégiai fogadtatásáról, Norvégia szerepéről, a magyar menekültek befogadásának megszervezéséről, illetve folyamatáról.

Leendő szakdolgozatomban emiatt főleg a Norvég Menekültügyi Tanács (Det Norske Flyktningeråd) szerepét, fontosabb személyeit, feladatait vizsgálom a magyarországi és a ausztriai eseményekkel összhangban. Ennek keretében tavaly három hónapig kutathattam Oslóban, ahol az ottani levéltárban (Riksarkivet) nyerhettem betekintést a nagyközönség előtt jelenleg még zárolt iratokba, illetve részben már nyilvánosan hozzáférhető dossziékba.

A norvégiai magyarokról szóló anyag pillanatnyilag még nincs összegyűjtve. Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar menekültekkel foglalkozó norvégiai szervezet a saját iratai között őrzi a magyarokról keletkezett dokumentumokat. Ezek egy része – mint ahogy már említettem, a jelenlegi norvégiai titoktartási törvények értelmében zárolt, csak kutatási engedéllyel hozzáférhető. Így az általam kigyűjtött információk néhány adata (nevek, helyszínek) még néhány évig nem használhatók fel nyilvánosan.

A következő norvégiai szerveknél keletkezett magyarokról szóló anyag:

● Det Norske Flyktningeråd

●Styret for Overføring av Ungarske flyktinger til Norge

●Arbeitsutvalg i Østerike

●Uttakingskomisjon i Jugoslavia

●Det Norske Røde Kors

Studentsambandet

A keletkezett anyag mennyisége igen nagy. A tanácsülésekről készült összefoglalók, a költségvetések, a tanácstagok levelezése, a Bécsben és Jugoszláviában tartózkodó kiküldöttek jelentései mind hatalmas mennyiségű, feldolgozandó dokumentum. Időhiány miatt csak a Menekültügyi Tanács iratanyagába, illetve kis részben a Norvégiai Vöröskereszt dossziéiba sikerült betekintést nyernem. Itt kell megemlítenem, hogy a magyar menekültek a Norvégiai Vöröskeresztnél voltak abc sorrendben nyilvántartva. Ezek valószínűleg elkeveredtek a levéltárban, ismeretlen helyen vannak. Nagy segítséget jelentene, ha a számunkra rendkívül fontos iratok újra előkerülnének. Pontos statisztikai adatokat lehetne kapni a menekültek koráról, neméről, foglalkozásáról. Amíg ez nem kerül elő, csak a másodlagos forrásokból, illetve hivatkozásokból lehet következtetni a magyar menekültek pontos számára. Annyi bizonyos, hogy az Overføringsstyret 1957. május 22-i jelentésében 1455 menekültről esik szó, akik az aznapi dátumig Norvégiába érkeztek.

A Menekültügyi Tanács (MT) feladata az 1956-os októberi események utáni hetekben-hónapokban többrétű volt, és folyamatosan változott. A Tanács összetétele biztosította, hogy a legtöbb, legfontosabb norvégiai humanitárius szervezet együtt tudjon működni, közösen szervezzen segélygyűjtő akciókat, és a sajtóban is közös, egységes álláspontot képviseljen. A Bécsben tartózkodó kiküldöttek feladata kezdetben az volt, hogy Norvégiát tájékoztassa a táborokban zajló életről. Később az osztrák menekülttáborokban levő magyaroknak szóló segélyek szállítása (ruha, élelmiszer), pénzügyi segítség biztosítása volt a feladatuk. Végül a magyarok Norvégiába utaztatása, norvégiai munka-és oktatási helyek, megfelelő életkörülmények biztosítása. Ez igen nagy szervezettséget és megfelelő reprezentációt igényelt. A Tanács feladatát nem kezdhette el a norvégiai politikai körök, konkrétan a norvég kormány jóváhagyása nélkül. Amit végül egyes norvégiai politikusok (többek között Gudmund Harlem szociális miniszter), a norvég újságok, a norvégiai egyetemi diákok harcoltak ki. Valamint igen hatásos volt az ENSZ Menekültügyi főkomisszárjának Norvégiához intézett körlevele és az azonnali segítségre való felhívása. Amint az MT felhatalmazása megtörtént, működésbe léptek az osztrák táborokba küldött felelős személyek, akik felvilágosító körutakat tartottak, magyar nyelvre lefordított információs anyagokat terjesztettek a menekültek között. A kiinduló elképzelés az volt, hogy mindenki jöhet, aki szeretne, de főleg dolgos, munkára képes emberek jelentkezését várták. Ez kezdetben így is történt. A decemberben Norvégiába utazó első csoport főleg fiatal férfiakból állott. Az utaztatásokat hivatalosan a Menekültügyi Tanács intézte, azonban a végrehajtásban egyrészt magánszemélyek (családtagok, a második világháború alatt vagy közvetlen utána Norvégiába letelepedettek), másrészt más szervezetek (pl. diákszövetség) is részt vettek. Később azonban, 1958-tól Norvégia volt az első ország, amelyik ún. mínuszos menekülteket (pl. tbc-s betegeket, sebesülteket, vagy éppen öregeket) is befogadott.

A Tanács feladata volt még a fiatalkorúak védelme, oktatásának megszervezése. Emiatt megvásároltak egy ausztriai épületet, ahol bentlakásos iskolát hoztak létre magyar gyerekek számára. Ez volt a Wiesenhof-iskola. Magyar tanárokkal, norvég személyzettel és vezetőséggel, norvég állami támogatással. Az iskola sikere felemásnak mondható. A szokásos fegyelmezetlenségek ellenére –ami teljesen érthető, hiszen a gyerekeknek és a tanároknak sok megpróbáltatáson kellett keresztül menniük – több diák is sikeresen leérettségizett. Az iskolát azonban belső ellentétek bomlasztották. A második évben be is zárták, a diákokat máshol helyezték el, illetve néhány kiválasztottat Norvégiába irányítottak.

A norvég Diákszövetség a norvégiai magyarok segítségével lapokra nyomtatott, stencilezéssel sokszorosított szószedetet készített, majd ezt kis könyv formájában, ingyenesen bocsátotta minden norvégiai magyar menekült rendelkezésére. Norvég nyelvoktatást is biztosítottak. Oslóban azt is sikerült elérni, hogy a magyar menekültek kezdetben ingyenesen használhatták a tömegközlekedési eszközöket.

Az 1956-os menekültek újraélesztették a világháború alatt elhaló Norvég - Magyar Egyesületet, így közvetve elősegítették a norvég-magyar kulturális kapcsolatok kialakulását.

Ez csak néhány, kiragadott adat abból a hatalmas anyagból, amit a különböző hivatalos szervek iratai között találtam.

Szólnék pár szót a norvégiai, norvég nyelvű szakirodalom létezéséről is. Már az 1960-as években született pszichológiai elemzés a magyar menekültekről, valamint a 80-as, 90-es és 2000-es években is készültek egyetemi szakdolgozatok. A közelmúlt eseménye, hogy Grid Haraldsdotter Eidem végzős egyetemi hallgató ’56-os magyarokkal készített interjúkat.

Kutatásaimhoz Kovács Ferenctől kaptam technikai segítséget, aki még kezességet is vállalt értem az oslói levéltár zárolt anyagának kutatásához. Eszmei segítséget a Norvég -Magyar Egyesület elnök asszonya, Nagy Lucia Mária nyújtott, aki – ha kérdéseim támadtak– több alkalommal is odaadóan segítette munkámat.

Jelenleg a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában folytatom a munkát, ahol is a norvégiai magyar menekültekről szóló hírszerzési, jelentési iratokat vizsgálom arról, hogy milyen képet alkottak a magyar hatóságok a Norvégiába menekült magyarokról.

Kérem, amennyiben adatokkal, személyes tapasztalatokkal segíteni tudnák kutatásomat a norvégiai magyar menekültek témájában, keressenek meg a következő elérhetőségek valamelyikén: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36-30-5782516

Forró Tamás vagyok, 1985-ben születtem Budapesten, Csömörön élek a szüleimmel. 2003 óta a budapesti ELTE bölcsészkarára járok történelem és norvég szakra. A történelem már régóta érdekelt, tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az egyetemi jelentkezésnél pedig e mellé választottam a skandinavisztikát, amiről akkor még jóformán semmit sem tudtam. Közben a norvég szak megnyerte tetszésemet, és a norvég irodalmat is igen megkedveltem. A 2006-2007-es tanévet Norvégiában, egy népfőiskolán töltöttem. Azóta többször jártam már ott és tanulmányaim után majd ott szeretnék letelepedni. 2007 nyarán jött az ötlet, hogy miért ne írhatnék az ott élő magyar 56-osokról. Ezt először távoli tervnek képzeltem. Aztán 2008 őszén jött a lehetőség, a Norvég Királyság Külügyminisztériumának tanulmányi ösztöndíja, melynek keretében 2009 februárjában 3 hónapra Oslóba utazhattam, s megkezdhettem a kutatásaimat. A diplomamunkámmal remélhetőleg 2010 őszén végzek. Jelenleg a magyarországi levéltárakban kutatok a norvégiai magyarok adatai után.

  Forró Tamás

A skót tánc magyar szerelmesei

 

A Szegeden megrendezendő Nemzetközi Skóttánc hétvégéről kérdeztem Kónya Katalint, Pitlochryban , az Atholl Palace Hotel halljában.

- Katalin, mondanál valamit magadról?

- Kónya Katalin vagyok, Budapesten élek és üzletviteli tanácsadással foglalkozom.

- Hogy szerettél a skót táncba? Hiszen Skócia messze van tőlünk

- Van egy skót barátom és ő adta az ötletet, mikor meghívott Budapestre, a Robert Burns estre. Ott láttam először élőben ezt a fajta táncot.

- Mindjárt bele is szerettél?

- Érdekesnek tartottam.

- Miért?

- Mert nem kell hozzá partner, egyszerűek a lépések, egy fajta kötött rend szerint járják, szetteket alkotva, egymásnak tükörképében táncolva. Teljesen mindegy, ki áll a másik oldalon. Szépek a formációk, és ez a tánc nem csak a táncról szól, ez egy fajta ismerkedés, kapcsolat

más kultúrájú emberekkel és szokásokkal. 

 - Mégis hogyan találtál ide, majd háromezer kilométerről? Ugyanis te vagy az egyetlen magyar itt.

- Budapesten megtaláltam a Budapesti Skóttánc Klubbot, ahol elvégeztem a kezdő tanfolyamot. Tavaly Nemzetközi Skótbált szerveztünk Budapesten. Kétévenként megrendezésre kerül. Több mint százötvenen jöttek a világ minden tájékáról. Nekem ez volt az első.

A világhálón akadtam a Téli iskolának, azaz Winter School-nak nevezett tanfolyamra. Amit a Royal Scottish Dance Society szervez. Székhelye Edinburgh.

- Azt mondtad Téli?

- Van nyári is, amelyet St Andrewsban tartanak, ez a nyugodtabb, ilyenkor nincsenek sokan, de ezek a leghíresebbek. Ilyenkor is kiváló tanárok tanítanak és zenészek a javából.

- Tudom buta kérdés, hol tanítják jobban ezt a táncot, itt vagy otthon?

- Itt.

- Mióta táncolsz?

- Két éve.

- Meg lehet tanulni ennyi idő alatt?

- Az egyszerűbb táncokat, akár félóra alatt is.

- Hogy fogadtak, mint magyart?

- Abszolút pozitívan. Meglepően sokan voltak Magyarországon is, és másokat is meghívtam a 2011-ben megrendezésre kerülő Skóttánc hétvégére, Budapestre.

- Hallottam, májusban Nemzetközi hétvégét rendeznek. Körutat?

- A Nemzetközi Skóttánc hétvégének   első színhelye München, következő állomása pedig Bécsben lesz és aztán Szegeden is táncolunk.

- Mikor?

- Május 13-16. München és Szegeden május 21-23.

- Az erdélyi körút is lesz? Ott is fellépnek?

- Nem, kirándulni mennek oda.

Önkéntes alapon működik, összekapcsoljuk a kellemest a hasznossal. Lesz egy kis tánc és egy kis kirándulás.

- Jó szórakozást, Katalin!

 

F. Böszörményi Zoltán

képes interjúja

Aggódás a klímáért

Segítség - aggódom a klímáért

Várok a buszra, de késik és mínusz 12 fok van. Fázom s emellett még állandó klímaaggódásom van, mi lesz a környezetemmel? Rajtakapom magam, hogy politikailag teljesen hibás gondolatom támad. Bűnös gondolat, de titokban azt mondom magamban, nem bánnám, ha Földünk hőmérséklete két fokkal emelkedne. Még akkor is mínusz tíz fok lenne, észre se vennénk, mi történt.

    Mi emberek éppúgy élünk, dolgozunk a trópusokon plusz 40 fokban, mint az Antarktiszon vagy Szibériában mínusz 40 fokban. Azaz, különösebb probléma nélkül, 80 fok különbséget bírunk ki. Miért ne tűrne el, a világ legalkalmazkodóbb élőlénye, két fok globális hőmérsékletemelkedést?Ha a „sok beszéd - kevés tett” programot folytatjuk, egyik klímakonferencia után a következővel, akkor félő, hogy nem sok történik majd. Lehetne azonban egy-két konkrét dolgot javasolni:

1. Meg kellene magyarázni a politikusoknak, hogy különbség van mérges gázok és a CO2 között. Mert vezető politikusoktól is hallani olyat, hogy „mindent meg fogunk tenni, hogy a CO2-t, ezt a mérges gázt csökkentsük“. A valóban mérges gázokat, mint a kéndioxidot és a nitrogénoxidokat lényegesebben könnyebb kiszűrni, mint a növényeket éltető CO2 gázt. Autóink katalizátora jól illusztrálja kicsiben a kimagázok elleni törekvéseket: A nitrogénoxidokat visszafogja, de a CO2-t kiengedi a szabadba.

2. A részecske-szennyeződés ellen kellene nemzetközileg fellépni. A szénerőművek szűretlenül bocsájtanak ki finom koromszemcséket, lassan megtöltik az egész atmoszférát. Ilyen kormot találni a sarki jégen. Vannak klímaszakemberek, akik állítják, hogy ha van olvadás a sarkokon, akkor ezt, a hő abszorbeáló hatása miatt, a finom korom okozza.

 

Hiszen a hőmérséklet nem emelkedett. Al Gore drámai filmjében a jégfalak omlását inkább ez okozhatja, mint a nem létező hőemelkedés. Nyugat segíthetné füstszűrők felszerelésével a kínai, az indiai szénerőműveket, ahonnan ez a fajta szennyeződés nagy része származik.

3. Hagyjuk abba a kísérletezést a CO2 raktározásával.

Norvégiában komoly kísérletek bizonyították, hogy ezt a gázt meg lehet fogni s be lehet pumpálni földalatti raktárokba, például egy kiürült olajmezőbe. Ilyen a Sleipner-mező. Ugyanilyen kísérletek folytak jó eredménnyel a Szaharában is. A baj csak az, hogy mindez hihetetlenül energiaigényes és drága. Az is baj, hogy nincs minden országnak üres olajmezeje. Szép szavak helyett ezért engedte meg a norvég Parlament 2008-ban, hogy az évi CO2 kibocsájtás újra nőjön. Növekszik is évente Norvégiában, és az egész világon.

4. Nemzetközi összefogást igényelne, hogy megállítsák a trópusi erdők irtását, hisz azok a legjobb CO2 abszorbeálók.

5. Állítsák le a biodízel, bioetanol, azaz bioüzemanyag használatát!Technikailag ezek jól használhatók és nagyon népszerűek voltak, különösen az USA-ban, az 1900-1930-as években. Időben belátták, hogy ezek is ugyanazokat a kipufogógázokat termelik, mint a kőolajszármazékok, másrészt pedig óriási területet vesznek el a mezőgazdaságtól. Hogy ez az ötlet 100 év múlva újra felbukkant, csak azt jelentheti, hogy a politikusok nem értenek sem a kémiához, sem a világ élelem ellátásához.

6. Végül követelhetné a társadalom, hogy a klímaproblémákkal foglalkozó szakemberek elemezzék az esetleges felmelegedés pozitív hatásait is.

Mert erről eddig szó sem esett. Például igaz-e, hogy a felmelegedés hatására a fák magasabbra kúsznak fel a hegyeken? Akkor több fa lesz, azaz több CO2 - fogó?

A zöld öv a sarkok felé fog terjeszkedni? Akkor a gabonafélék is jobban megteremnek északabbra, azaz több élelme lesz a Föld növekvő lakosságának.

Ha melegebb lesz, akkor kevesebb fűtőanyag is kell.

Igaz mindez? Hol van csak egyetlen pozitív kiértékelés is? Miért csak a riasztó jelek kapnak teret?

Ilyesmik járnak fejemben, amíg a buszra várok. Kicsit szégyellem magam, hogy nem vagyok buzgó tagja a klímafelekezetnek. Bár milyen felekezet ez?! Nagy SUV autók suhannak el mellettem, talán egy klímagyűlésre mennek?

 

Oslo, 2010.

Borka László

 

A vakmerő svéd

 

A vakmerő svéd utazó és magyar barátai

 

Hedin Sven145 évvel ezelőtt született. Nevét elhallgatták, mert haláláig a hitleri Németország híve volt. De hírnevet bátor és vakmerő viszontagságos utazásaival szerezte. Cholnoky Jenő Dr. így ír róla A Föld megismerésének története című, 1932-ben kiadott könyvének Tibet felfedezésével foglalkozó részében: „legnagyobb érdeme, hogy tapasztalilag igazolta Lóczy Lajos megállapítását, miszerint a Himalája mögött, vele párhuzamosan hatalmas hegyláncnak kell húzódnia, amely a Karakórum hegységet átköti a Hátsó-Indiai-hegylánchoz.” Az angol földrajzi társaság Hedin Svent kérdezte, hogy egyetért a Lóczy által Transz-Himalája elnevezéssel. Igen mondott, és ezt a nevet akkor hivatalosan is rávezették a föld térképére.

 

Az orosz geográfusok tanulmányozta Lop Nor tó feltárásából is kivette részét Hedin Sven.

„Ez a nagyszerű svéd utazó minden idők egyik legnagyobb explorátora. 1865 februárius 19.-én született Stockholmban. Stockholmban, Upsalában, majd Berlinben és Halléban természet­tudományokat tanult, de korán fölébredt bolyongó természete. Egy ideig, mint nevelő tartózkodott Bakuban, majd 1885-ben igen nyomorúságos eszközökkel bolyongott Perzsiában s ott találkozott Vámbéryvel. Ezért aztán Vámbéryt mindig mesteré­nek mondta. Még nagyobb barátsággal és tisztelettel viseltetett Lóczy Lajos iránt, többször meglátogatta és mindig érintkezésben volt vele. II. Oszkár svéd király különös kitüntetéssel támogatta törekvéseit. 1890-ben a svéd király követségében járt a perzsa sahnál Teheránban, akkor mászta meg a Demavendet s magasságát 54ó5 m.- nek találta. 1894-ben indult a Tarim-medencébe, hogy a Lop Nor kérdést tisztázza. Lehajózott a Tarim­folyón Kasgártó1 egészen a torkolatáig. Mindenben igazolta Przsevalszkijt, de a sósvíz hiányát nem tudta megmagyarázni. Északra a Lop Nortól, ahol a kínai térképek rajzolják a tavat, régi tófeneket fedezett föl s azt hitte, hogy a tó nem régen változtatta meg helyét, azért nem sós a vize. A régi tófenék és a mai Lop Nor közt levő magasságkülönbség meghatározására kis, utazóműszerrel 80 km. hosszúságban szintmérést hajtott végre s néhány deciméter különbséget állapított meg. Ezt a mérést nem tarthatjuk elfogadhatónak. 80 km. hosszúságra kis szintező készülékkel mérni nem lehet pontosan, különösen olyan nehéz viszonyok közt. A végeredmény lehet néhány méterrel is hibás. Később kiderült, hogy a Sven Hedintől talált tófenék sokkal régibb s a mai hidrográfiai viszonyokba alig lehet bele­illeszteni.

Sven Hedin erről az utazásáró1 igen eleven színekkel írt könyvet adott ki, benne saját rajzait közli. Kissé reklám ízű hangon ecsetelte az elpusztult oázisok fölfedezését s fantasztikus rajzokat közölt a romokat betemető homoktömegekről. Véleménye szerint a homok előrenyomulása semmisítette meg ezt a sok oázist. Mert feltűnően sok romot lehet itt találni. Túl­zott rajzai és színezett leírásai kihívták a kritikát s ezért most Sven Hedín újra nekiindult a Tarim-medencének. Most még alaposabban, komoly tanulmányokat végzett és igen szép ered­ményeket hozott haza. A Lop-Norról kimutatta, hogy most van folyamatban helyváltoztatás a, mert elönti a Takla-Makán siva­tag homokbuckái közt az alacsonyabb területeket s szeme lát­tára buggyant föl a tó vize a sivatagon, a mai, nádassal szegé­lyezett tó medencéjétől északra. A só hiányának kérdése azon­ban ezzel még mindig nem volt megoldva, a geográfusok csak fejüket csóválták s a jelenséget még mindig megfejtetlennek találták.

 

Sven Hedin innen délre átkelt a Kuen-Jün hegységen, be­hatolt Tibetbe, ott álruhában közeledett Lásza felé (1896), de nem juthatott odáig, mert fölismerték s csak nehezen szabadult a veszedelemből. Innen visszatérve, 1897. március 15-én érkezett meg Pekingbe. 1899-ben már megint úton volt, Kasgárból nyomult Tibetbe, el is jutott Lhászába, s temérdek nagy értékű fölfedezés, többek közt a Transz-Himalája fölfedezése voltak örökbecsű eredményei. 1905-908-han megint Perzsiában járt, rendkívül érdekesen és halálmegvető bátorsággal kutatta át a Dest-i-Kevir félig kiszáradt tómedencét s megint Tibetbe ment, a Transz-Himalája végleges kidolgozása végett.

 

A világháborúban a németek mellett írt a mindenütt olvasott svéd, semleges újságokba, ezért az angol és francia tudo­mányos társaságok törölték őt a tiszteletbeli tagok sorából. A háború után ismét nagy expedíciót vezetett a Góbi-sivatagra, de az itt szerzett tudományos eredmények már inkább útitársait dicsérik.    \

A Lop-Nor-kérdés tehát még mindig nem volt megoldva. Richthofen meghalt, de az ő zseniálisan fölvetett problémája állandóan vitáztatta a geográfusokat. Magyar embernek kellett jönnie, hogy a hirtelenkedő Sven Hedin helyett alapos tanulmányokkal végre megoldja a kérdést.”

 

Dr. Sven Anders Hedin* 1865 február 19, Stockholm;† 1952 november 26, Stockholm) svéd földrajztudós, felfedező, utazó, térképrajzoló, fényképész, utazási író, rajzoló (könyvillusztráló). Négy felfedező utat tett Közép Ázsiába, fölfedezte a Transz-Himalája hegységet, melyet neve után Hedin-hegységnek neveznek), a Brahmaputra, Indus és Sutlej forrását, a Lop Nor tavat, és városok, temetkezési helyek, a kínai fal maradványait a Tarim-medence sivatagaiban. Életművének lezárását KözépÁzsia-atlaszának kiadása jelentette. Első kutatóútjára 1886-ban indult. Perzsiát, majd 1890-ben Mezopotámiát utazta be. 1890-91-ben Chorasszanban és Orosz-Turkesztánban járt; 1894-97-ben a Pamírben, a Takla Makán sivatagban és a Küenlan hegyvidékén folytatott kutatásokat, 1902-ben felfedezte Loulan romvárost, de Lhaszába nem tudott eljutni. 1905-08 között Perzsiában, India Ény.-i részében és Dél-Tibetben járt és felfedezte a Sutlej forrását. Ehhez az utazásához fűződik a Transz Himalája hegység felfedezése is. A világháború idején az európai, palesztinai és mezopotámiai harctereket látogatta meg, 1926-ban világkörüli utat tett. 1927-ben kínai, svéd és német tudósok társaságában 7 évig tartó expedíciót vezetett Belső Ázsiába, a Góbi sivatagba és K. Turkesztánba meteorológiai, archeológiai és földrajzi kutatások céljából.

Főbb művei (közülük sok magyar fordításban is): Perzsián, Mezopotámián és Kaukázián keresztül (1887); An der Schwelle Innerasiens (1891); Die geogr. wissenschaftlichen Ergebnisse meiner Reise in Zentralasien (Peterm. Erg.Heft. 1900); Ázsia szívében (2 köt., 1903), Scientitic results of a journey in Central Asia (6 köt. szöveg, 2 köt. atlasz, 1904-08), Ázsia sivatagjain keresztül, Három év Tibetben, Transz Himalája (3. köt., 1909-12), Von Pol zu Pol (3. köt, 1912-13), A rejtelmes India (1912), Bagdad, Babylon, Ninive (1918), Southern Tibet (9. köt. szöveg, 8 köt atlasz, 1917-22), Csangpo láma zarándokútja (1922), Pekingből Moszkváig (1925), Mount Everest (1923), Oran Caffon (1926), Mein Leben als Entdecker (1928), Auf grosser Fahrt (1929), Rätsel des Gobi (1932), Ma Csung Sin menekülése (1936), Der wandernde See (1938), A selyem útja (1938).

Az Ághegy tíz éve

 

Elbizakodottság nélkül írhatjuk, hogy skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam kitartóan halad kitűzött célja felé. Ez pedig nem más, mint az az aprómunka, amelynek folyamán sikerül összegyűjtenünk a skandináv országokban élő magyar alkotókat, hogy ha csak virtuális közösségben, de példamutatással szolgálják a magyar művelődést. Igazoljuk, hogy a nemzet több, mint politikai együvé tartozás, történelmünk, hagyományaink, kultúránk, lelki közösségünk a megtestesítője az anyaországon, a Kárpát-medencén kívül, de az egységesülő, fokozatosan egy országgá minősülő Európai Unióban.

Mi, európai uniós magyarok a nemzet törzséből is táplálkozva, az északi kultúra fényében teremjük az ág hegyén a magunk sajátos gyümölcseit: irodalmat, képzőművészetet, zenét, filmet, előadó művészetet. Minden, amivel az itt megtelepült magyarok hagyományait, nyelvét, műveltségét ápolhatjuk.

Számok mutatják tíz esztendőnk eredményeit.

Folyóiratunk közel négyszáz alkotónk önzetlen munkájának köszönheti, hogy szerkesztője négyezer oldalra összegyűjthette, tördelhette szerzőink különféle, nemegyszer kiemelkedőnek mondható, más folyóiratok által is átvett alkotásait.

Az idei tavaszon nyomdába adjuk az Ághegy VI. – kötetét, egy-egy kötet hétszáz oldalas, színes mellékletekkel. Nyomtatásához az Ághegy-Liget Baráti Táraság által skandináviai olvasóinktól begyűjtött, példányonként 60-113 korona körüli önköltségi árnak megfelelő összeget gyűjtöttünk, de támogatott a Svédországi Magyarok Országos szövetsége, két alkalommal pedig a magyarországi oktatás– és kulturális miniszter. Bírjuk a Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának és a Kultúra Lovagrendjének erkölcsi támogatását.

Mátyás király idejében, nagy ünnepekkor az udvarban szokásban volt, hogy a különféle mesterségek képviselői, mesterségüket jelképező szerszámaikra kaptak néhány aranyat az uralkodótól. Galeotto Marzio, a híres olasz tudóst felszólította a művelődést szívesen pártoló király, hogy könyveit hozza elő, s miután ez megtörtént, azokra bőséggel rakott aranyat, ezüstöt.

Az Ághegy köteteire mi nem várunk egyebet biztató elismerésnél. A haza éltető figyelme nélkül meg nem lehetünk. Mostanában felfigyeltek reánk az Írószövetségben, a tévében, a rádióban és néhány irodalmi folyóiratban, napilapban is. Hírnevünket öregbíti egyre gyarapodó, Sándor Attila önzetlen munkája folytán naprakész és olvasóink sokoldalú művelődését korhűen szolgáló honlapunk is. De, „proféták” szeretnénk lenni a skandináviai országokban is. Ebben támogatnak nagykövetségeink, ahol anyagiak hiányában is bemutathatjuk alkotóink munkásságát. Bizonyára eljön annak is az ideje, hogy a skandináviai magyar sajtóban is megemlékeznek az éppen tavaly tíz éves Magyar Ligetről, a dél-svédországi magyarok családi lapjáról, az Ághegy évtizedéről és az Ághegy-Liget Baráti Társaság idén betöltött, több száz olvasót és mintegy félszáz anyagi támogatót magában foglaló virtuális egyesületünkről, amelynek javaslatai alapján a skandináviai országokban immár tízen viselik a Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő címet.

Ugyancsak tíz a száma az Ághegy Könyvek sorozatában megjelent köteteinknek is, amelyek többnyire szerkesztőségünk szervezésében és szerkesztésében, a szerzők és az ÁLBT anyagi támogatásával jelentek meg a budapesti Közdok Kiadónál.

Az Ághegyről köztudott, hogy sorakozó köteteivel a skandináviai alkotók antológiája szeretne lenni. Ehhez kívánunk magunknak kitartást, még több olvasót és kultúránkat éltető tudatos támogatót.

 

Biztató jövő

A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének közgyűlése

 

(Tudósítónktól) A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének idei első közgyűlésének legfontosabb napirendi pontok a tagegyesületek beszámolói, a pénztári beszámoló és az elnöki beszámolók voltak.

A tagegyesületek képviselőinek beszámolóiból kiderült: a legtöbbjük sikeres évet zárt.

Az Őrszavak nyelvőrző, Ige és Anyanyelv című, olvasó- és szavalóversenye, a tångagärdeti Anyanyelvi Tábor, a Tavaszi Szél nyelvápoló mozgalma, az UHU hétvégi magyar órái, az uppsalai magyar nyelv képzés (vezetője, a Svédországban 56-ban menekült szülők gyermeke: Ingela) az EKE, az Önképzőkör és nem utolsó sorban az Ághegy, a honlapján található, széleskörű művelődést szolgáló Ötlettár, benne az anyanyelvüket ápolók virtuális könyvtára – mind, mind kiváltották a közgyűlés részvevőinek elismerését.

Néhány egyesület és egyesületi tag magyar állami elismerésben részesült, a magyar kultúra és nemzeti hagyományok megőrzéséért vívott munkájáért (a Katolikus Kör, a malmöiek). Az Ághegy pedig – jelenleg 10. születésnapját ünnepelve - EXLIBRIS díjas lett.

Az egyesületek anyagi gondokkal küszködnek, de egy sincs tevékenységét bénító veszélyben. A SMOSZ – nak sikerült kifizetnie a kristianstadi ház utolsó részletét, ami a pénzügyi beszámoló szerint kiegyensúlyozott gazdasági helyzetére utal.

Elbizakodottságra persze nincs ok. A biztató jövőt letéteményese a kiforrott egyöntetű vezetőség és a lelkes tagság, akik küldötteik révén további terveikről is beszámoltak. Bihari Szabolcs elnök felhívta az egyesületek figyelmét arra, hogy az anyagi nehézségek csökkentése és az együvé tartozást erősítendő, kövessék az eskilstuna-i és västerås-i tagság gyakorlatát: szervezzenek együtt összejöveteleket, próbáljanak közelíteni egymáshoz, a svédországi magyarság közös céljai érdekében.

Moritz László

Örvendetes, hogy a közgyűlés felvette a SMOSZ tagszervezetei közé a Halmstad-i Vajdaság Magyar Egyesületet.

Az évi közgyűlést megtisztelte jelenlétével Szentiványi Gábor a Magyar Köztársaság Stockholmi Nagykövete is. Beszédében ismertette a pillanatnyi magyarországi politikai és gazdasági helyzetet, kiemelte a svéd-magyar kapcsolatok fontosságát és elismerően nyilatkozott a SMOSZ tevékenységéről.


Márciusi nap

Város. Robot. Zaj. Nyugtalanság. Azt hinné az ember, hogy ezek így együvé tartoznak. Nejlonzacskóba összegyűjtött szemetet vittem ki a kukába, otthoni elnyűtt ruhában, otthoni elnyűtt arccal. Miközben cipőmet húztam fel, egy pillantást vetettem a tükörbe és megállapítottam, hogy még mindig kölcsönösen utáljuk egymást. Az emberek szeme tükrét jobban szeretem, mert, még ha nem is mindig kecsegtetőt, de élő képet ad magamról. Szerintem a tükröt olyan valaki találta fel, aki embergyűlölő volt, vagy nőgyűlölő.

Sajnos nem volt a közelemben emberi lény, hát folytattam kukázó tisztségemet. Már léptem volna be a ház barlangjába ismét, amikor valami megállított. Leguggoltam, hogy közel legyek a föld fekete szagához, a fű nyers zöld erőszakosságához, a kő keménységéhez. Arcom föltartottam, bele a márciusi napba, hogy lelkem közel legyen a fejem fölött harsogó kékséghez. Behunytam a szemem, hallgattam, figyeltem. Pár perc volt az egész, mégis annyi minden történt. Előre csak a csendet hallottam, a sok apró neszből, zajból, moccanásból, surrogásból összeálló csendet. Aztán az összetevők különváltak: babakocsi kerekei nyikorogtak a járdán, egy vidám kutya caplatva sétáltatott egy fáradtka öreget, autó húzott maga után ultrán bömbölő zenét, amire a madarak a fán gúnyosan nevettek egy jó nagyot. Hirtelen azt tapasztaltam, hogy a fülem megtelt, a külső világból már csak a fényt és a meleget érzékelem, hogy erre figyelek és semmi másra.
És hirtelen az ötlött a szívembe, hogy így kellene tudnom szeretni, ahogy a márciusi nap.

„A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Mindig hozzá kellene tennünk: és a mi mindennapi életünket is.

Vajon hányan kapják meg a mindennapi életadagjukat? Hányan igénylik, hányan ismerik fel és fogadják el a felkínált ajándékot?

Aszott, mindennapi robotunkból képesek vagyunk-e minden nap kiszállni egy korty napfényért, egy korty tekintetért, egy korty vízért?

Nap. Fény. Kék. Ég. Azt hinné az ember, hogy ezek így együvé tartoznak.

Gergely Edo

Aktuális szám

Itt a Magyar Liget
új száma
Ághegy melléklettel

Magyar Liget 22 évfolyam
90. szám - 2019 /1

Ághegy II. sorozat 11. szám
2019/1. szám

 

Lapozó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016 1. szám lapozható

 

 

2016 1. szám lapozható

 

2015 4-5. szám lapozható

 

2015 1-3. szám lapozható