Archivum

Látogatók



Hungary 46.4%Hungary
United States 13.1%United States
Sweden 8.7%Sweden
Canada 6.5%Canada
Ukraine 6.1%Ukraine
Norway 3.5%Norway
Germany 3%Germany
Romania 3%Romania
United Kingdom 1.7%United Kingdom
Denmark 1.3%Denmark
Austria 0.8%Austria
Slovakia 0.8%Slovakia
Russian Federation 0.8%Russian Federation
Italy 0.4%Italy
France 0.4%France
Switzerland 0.4%Switzerland
 0.4%
Israel 0.4%Israel
Belgium 0.4%Belgium
Australia 0.4%Australia
Greece 0.4%Greece

Mostani hét: 5
Múlt hét: 17
Mostani hónap: 28
Múlt hónap: 83
Összesen: 287


Borka László

 

Miért nem költözünk haza?

 

Avagy:

 

Ahol még a király is jegyet vált a villamoson

 

 

 

Egy társaságban váratlan kérdést kaptam egy olyan norvég vendégtől, aki tudott rólunk, magyarokról, de eddig személyesen nem ismert senkit.

 

- A menekültek örülnek annak – mondta –, ha menekülésük oka megszűnik, és visszamehetnek a hazájukba. Ti, magyarok, miért nem költöztök vissza? A kérdés váratlanul ért, s nem hiszem, hogy valami okosat válaszoltam volna.

 

- Sok idő telt el, megszoktuk Norvégiát – mormogtam. De utána elgondolkodtam azon,  hogy érdekes lenne többek véleményét meghallgatni erről. Hiszen Magyarországon rendszerváltozás volt, demokratikus választásokkal, többpártrendszerrel. Nyugdíjunk otthon nagyjából az itteni kétszeresét érné. Harmincas átváltással számolva, a 20 ezer koronás norvég nyugdíj 600 ezer forintra váltható, 30 ezer korona pedig megközelítené az egymilliót, ami otthon már komoly összeg. Többszöröse nemcsak az átlag magyar nyugdíjnak, de még a magyar átlagfizetésnek is. Ha itt eladnánk házunkat vagy lakásunkat, és tisztán megmaradna 2-3 millió koronánk, abból Magyarországon szép házat vagy lakást vehetnénk, s még maradna is valami készpénz.

 

 

 

Mégis, nagyon kevesen költöztek haza. Vajon miért? – tettem fel a kérdést ismerőseimnek szóban, és egy internetes listán írásban. Hamarosan kiderült, hogy a válaszok három csoportba rendezhetők.

 

- Az első csoport az ötvenhatosoké. Ők már nyugdíjasok, ők lehetnének a fő hazavándorlók. Eleinte csak rájuk gondoltam a kérdésemmel.

 

A második csoport az 1956 és 1990 között egyénileg, változó okokból érkezetteké.

 

A harmadik csoport teljesen különbözik az első kettőtől, főként az ötvenhatosokétól. Ők az utolsó 20 évben jöttek, nyitott szemmel figyelték a világot, jó állásokat pályáztak meg még otthonról. Az új, modern, mozgékony európai fiatalság tagjai, s jó látni, hogy ők mennyire mások, mint mi voltunk 57-ben. Közülünk akkor sokan csak azért kerültünk ide, hogy kiszabaduljunk a jugoszláv menekülttáborok embertelen körülményei közül, s mert már csak Norvégiában volt befogadó kvóta.

 

 

 

Az első csoport.

 

Nos, lássuk a válaszaikat:

 

- Gyermekeim, unokáim itt vannak. Nekem nagyon fontos a család, nem akarok tőlük elszakadni. 

 

- De maradna annyi pénzed – érvelek –, hogy havonta kijöhetnél a Norwegian fapados légitársasággal, s láthatnád a családodat.

 

- Lehet, de közben öregszünk – válaszolja –, s idővel fárasztó lenne az utazás. Meg aztán gyakran kell az unokákra vigyáznom, s ítt bármikor kéznél vagyok.

 

- Azért nem költöznék haza – mondja másvalaki –, mert egyszer meghallottam a hátam mögött egy rosszindulatú megjegyezést, “Ez is ötvenhatos”. Rossz lett a közérzetem tőle. Valami lekezelőt éreztem benne, de lehet, hogy tévedek. Alig nyitom ki a számat, máris hallják, hogy nem otthon élek. Azaz nem rendes magyarnak néznek, hanem másmilyennek, ötvenhatosnak. Eleget voltam Norvégiában idegen, most még a saját hazámban is az legyek? 

 

- Miért menjek haza, amikor minden barátom, kapcsolatom itt van? Tisztára egyedül lennék. Otthoni barátaim meghaltak vagy betegek.

 

- Végre valamennyire megszoktam Norvégiát. Azt hiszed, a mai Magyarországot nem kellene újra megszokni? Más ám otthon turistának lenni, és más a napi problémákkal együtt élni. Végre gyökeret eresztettünk Norvégiában, most tépjük ki azokat?

 

- Nem kell kitépni semmit – mondják a más megoldást választók. - Kell egy lakás Magyarországon, s egy Norvégiában is. A nyugdíjas kor elérése után megtehetjük azt, hogy addig vagyunk Pesten, amíg jólesik, s ha megunjuk, visszajövünk Oslóba.

 

- Akarsz egy példát a magyar bürokráciára?  – érvel másvalaki.

 

- Unokatestvérem írta, hogy anyjának combnyaktörése volt. Mint az öregek általában, biztosra akart menni, és 40 ezer forintot vitt magával a kórházba, mert hisz ott ezreseket kell dugni diszkréten ide-oda. Vitte minden igazolványát is, mert nem tudta, melyiket kérik. Míg operálták, a szobájából ellopták a táskáját. Lányára hárult, hogy segítsen neki a papírokat újra beszerezni, mert azok nélkül jogilag ő nem is létezik. Össze kellett szedni a születési, házassági és anyakönyvi kivonatot, s azokkal elmenni az okmányirodába. Ott fényképet csináltak, és kiadták az új okmányokat: személyi igazolvány, lakcímkártya és TB-kártya. Mindenért külön-külön 4-5 órát várakozni. Kimerítő, idegőrlő.

 

 

 

Ketten a magyarországi modorra panaszkodtak.

 

- Ki nem állhatom otthon a Norvégiában elképzelhetetlen örökös kioktatást. Ha egy ABC-áruházban a kosarat rossz helyre teszem, mert nem ismerem a szokásokat, kellemetlen hangon azonnal kioktat valaki – mondta egyikük.

 

A másik hazalátogató több apróságot vett, s kért hozzá egy zacskót. – Mit képzel? Mindenhez adunk mi zacskót? – vágták a fejéhez. Mondhatták volna, hogy sajnos nincs zacskójuk, vagy hogy azért külön kell fizetni, de nem, inkább helyre tették a vásárlót. Pórul járt kérdezettünk Oslóban egy idősebb hölggyel egyszerre ért a pénztárhoz, s egymást tessékelték előre. A norvég hölgy lépett végül hátrább. Astrid volt, a norvég király nővére.

 

- Egyszerűen azért nem költözöm haza, mert nincs kedvem új életet kezdeni, és nagyon jól érzem magam Norvégiában – mondta ezt, vagy hasonlót több kérdezett is.

 

Két dologért becsülöm ezt az országot – tette hozzá valaki: Az egyik az, hogy amikor idejöttünk, akkor a munkáspárti miniszterelnök egy kis panellakásban élt, amiből akkor sem költözött ki, amikor megválasztották miniszterelnöknek, holott kaphatott volna az állásához járó lakást. A másik dolog a király viselkedése az olajválság idején, mikor tilos volt autót használni: síléceivel felszállt a Holmenkollen pályák felé közlekedő földalattira (nagy síelő volt), és jegyet váltott. A király.

 

 

 

Volt, aki azt válaszolta kérdésemre, hogy jobban szereti a norvég klímát, mint a magyart. Számára kibírhatatlan, amikor otthon hetekig 35 fok körül van a hőmérséklet. Jobban tűri a hűvös időt, mint a kánikulát.

 

 

 

A második csoport.

 

A fenti válaszok tehát az 1956-57-ben érkezettektől származnak. De volt ide egy kisebb kiáramlás Magyarországról és Erdélyből később is, még a rendszerváltozás előtt. Néhányan házasságkötés révén érkeztek. Az egyik kapcsolat 3 év után felbomlott. Kérdeztem az illetőt, miért nem költözik haza.

 

- Nem akarok vesztesként hazakullogni, majd megállok itt a magam lábán.

 

E csoport tagjaitól sajnos kevés válasz érkezett, azok is nagyban hasonlítottak az első csoport válaszaihoz. A következő, melyet egy, a 8o-as évek elején már tapasztalt mérnökként érkezett házaspár adott, kicsit kilóg a sorból:

 

- Az okok, melyek miatt eljöttünk Magyarországról, már megszűntek. Úgy tervezzük, hogy nyugdíj után egyetlen gyermekünk leendő családja közelében telepszünk le. Legyen az akár egy harmadik ország, s ezzel akár egy második újrakezdés is. Nem akarjuk, hogy a fiatalok utazzanak folyton hozzánk a kis szabadságukból, amikor mi már nehezen mozdulunk ki. S unokáink, ha lesznek, tőlünk majd elsajátíthatják a magyar nyelvet és játékos módon a reáltantárgyak titkait is. Az biztos, hogy amíg tehetjük, rendszeresen járunk Magyarországra, a család, a régi barátok, a kultúra és a szívünk oda vonz. Gyermekünk is oda vágyik, de sok minden múlik azon, kivel alapít családot, és hol lesz speciális végzettségének, érdeklődésének megfelelő jó munkalehetőség. Akárhogy is lesz, valami és valakik mindig hiányozni fognak, valahova mindig vissza kell járni, amíg lehet: vagy Magyarországra, vagy Norvégiába, vagy mindkét helyre.

 

 

 

A harmadik csoport.

 

Az újak, akik a rendszerváltozás után jöttek. Jellemző rájuk, hogy különböző okokból, szabad akaratból választották Norvégiát: házasság, meghívás, munkavállalás. Főként munkavállalás. Ők tudatosan választották Norvégiát. Az utóbbi 15 - 20 évben jöttek, és egészen más Magyarországot hagytak ott, mint a korábban érkezettek. Ma sokkal nagyobb a hajsza, a stressz, mint régen. Ők a norvég nyugalmat, az alacsonyabb stressz-nívót és a kisebb bürokráciát említik, mint itt maradási okokat. És a jobb fizetést. Egy részük számára ezért a hazaköltözésről szóló kérdés értelmetlen. Ugyanakkor vannak olyan fiatal diplomások, akik a családalapítás éveit akarják itt megkönnyíteni, és közben a magyarországi elinduláshoz nagyon tudatosan gyűjtik nemcsak a pénzt, hanem a szakmai tapasztalatokat, világlátást. A gyerekeiket már otthon, magyar iskolába kívánják járatni, ne legyen gondjuk a kettős identitással. Itt Norvégiában összetartanak, egymást segítik, és amikor csak lehet, mennek haza a nagyobb családhoz.

 

Egy válasz arra mutatott rá, hogy csupán anyagi okokból is érdemes kijönni. 

 

- Otthon reménytelennek láttam, hogy egy lakásra valót össze tudjak gyűjteni. Itt két év után, jutányos banki kölcsönnel kényelmes lakáshoz jutottam. Annak a létbiztonságnak, amiben itt részem van, Magyarországon nyoma sincs… Egyik országban sem vagyok maradéktalanul otthon, de végül is jól érzem itt magam, és nem tervezem a hazaköltözést.

 

- Erdélyből jöttem, és azért vagyok itt 2000 óta, mert eleve Norvégiába készültem. Jól érzem magam, jól élek, és segítem az otthoniakat. Innen jobban megtehetem, mintha otthon élnék. Ha már útlevél szerint magyar nem lehetek, akkor inkább norvég legyek, mint román. Amikor otthon a jövőmet terveztem (házépítéssel), akkor olyan fárasztó és energiát megcsapoló bürokráciába bonyolódtam, hogy a hideg kirázott. Nem hiányzik az már nekem.

 

Végül lehetne írni azokról, akik valóban hazaköltöztek. Én csak négy családról tudok. Biztos több van, de őket nem lehetett elérni. Két család minden hidat felégetett maga mögött, s mindent eladott Norvégiában. Egy család megtartott egy kis lakást, s ők egy-egy hétre visszajönnek Norvégiába. A negyedik család itt mindent eladott, és nagy elhatározással Magyarországra költözött, de egy év után mégis visszajött Norvégiába. Az ő véleményük nyomós, mert mindkét országot a hétköznapok problémáival együtt ismerik. A férj diplomás, és szeretett volna a hivatásának élni. Annak ellenére, hogy hiány van otthon az ő szakterületén, annyi bürokráciába ütközött, hogy végül feladta. Mivel Pesten mindent elölről kellett kezdteniük, lakást építeni, stb, ezért állandó dolguk akadt a mesteremberekkel, akik mindig megkérdezték, hogy számlával, vagy számla nélkül dolgozzanak-e. Számla nélkül olcsóbb. Egy nagyobb tételnél jól megjárták, mert a számla egyfajta garancia is az elvégzett munkáról. Számla híján lehetetlen volt reklamálni, bebizonyítani, hogy melyik cég hibázott, s ott álltak megfürödve. Az ilyesmik miatt egy norvég viszonyokhoz szokott családnál hamar betelik a pohár.

 

- Ennek ellenére, ha valaki szívósan megküzd a bürokráciával, akkor sikeres vállalkozásba kezdhet otthon, ahol a nyelv, a zene, a kultúra, a tájak és az épületek varázsa várja – fejezi be a mondandóját a Norvégiába visszatért család egyik tagja. Végül két tanácsot ad azoknak, akik haza akarnak költözni. Először is, ne adják el a norvégiai lakást, hanem adják ki egy évre (de érdemes előtte egy adóügyi szakértő véleményét kikérni, a szerk. megjegyzése), otthon pedig béreljenek addig lakást. Másodszor, otthon minden lényeges dolgot ügyvéddel intézzenek.

 

 

 

Összegezés egy mondatban

 

Szinte lehetetlen, de megpróbálom: Az 56-osok közös véleménye nagyjából az, hogy már túl sok időt töltöttek itt ahhoz, hogy Magyarországra költözzenek. Norvégia, ha nem is hazájuk, de otthonuk lett.

 

Az újak egy része a maradás tervével jött, ők a jó munkalehetőségre és a nyugodtabb légkörre hivatkoznak. Miért mennének haza, hisz nemrég jöttek… Másik részük pedig a magyarországi élet anyagi és szakmai megalapozását tűzte ki ideiglenesnek tervezett norvégiai tartózkodása céljául.

Aktuális szám

Itt a Magyar Liget

új száma

Magyar Liget 20 évfolyam

83. szám - 2017 / 3-4

Lapozó

 

 

 

2016 1. szám lapozható

 

 

2016 1. szám lapozható

 

2015 4-5. szám lapozható

 

2015 1-3. szám lapozható