Archivum

Látogatók



United States 64.6%United States
Hungary 17%Hungary
Sweden 6.6%Sweden
Denmark 3.7%Denmark
Romania 2.2%Romania
Ukraine 1.7%Ukraine
Norway 1.4%Norway
Russian Federation 0.9%Russian Federation
France 0.7%France
Israel 0.2%Israel
United Kingdom 0.2%United Kingdom
Switzerland 0.2%Switzerland

Tegnap: 1
Múlt hét: 26
Mostani hónap: 48
Múlt hónap: 302
Összesen: 448


Malmöi beszélgetés

 

Beszélgetés Kerényi János magyar-svéd üzletemberrel

 

a budapesti Panoráma Világklubban  

 

A svéd üzleti és művészi világban a göteborgi lakóhelyű

 

János inkább Jan Stjerna, Managing Director néven ismert.

 

    A Stjerna Delikatess export-import cég Göteborgban. Ennek Managing Direktora Kerényi János, illetve Jan Stjerna néven zongoraművész. Ugyanis elvégezte a magyar Zeneművészeti Főiskolát is. Finnországban zenekari zongoristaként lépett fel.

 

    Kerényi János, Jan Stjerna szenvedélyes szeretettel gyakorolja mindkét mesterségét: üzletember, de sikeres muzsikus is. A svédországi magyarok között mind a két minőségében jól ismert.

 

- Hol van piaca a Stjerna Delikatess áruknak?

 

- Az ICA,  a Kött handel üzletekben, például.

 

- Mióta?

 

- 50 éve már a svéd piacon vagyok, feleségem  cégtársam. 

 

- Milyen magyar élelmiszereket forgalmaz a Stjerna Delikatess?

 

- Hosszú lenne felsorolni. De a leginkább keresettek: Csabai-Gyulai kolbász, Gyermely tészta, Pick szalámi (ez ugyan meglehetősen drága!), gulyáskrém, pirospaprika minden formája, lecsó, akácméz, szaloncukor, mák, magyar uborka. A svédek uborkás zenésznek is hívnak, mert nem felejtettem el a magyar áruk forgalmazása mellett zenei múltamat sem.

 

Svédországi klubokban többször fellépek magyar zenészként. 2010. május 15-én például éppen Malmőben a Pannónia Klubban. Főleg operett muzsikával. Lányommal együtt, aki ugyancsak Zeneművészeti Főiskolát végzett.

 

A magyar zene és a magyar áruk terjesztésével Ön  Svédországban szinte apostoli munkát végez immár harminc éve.

 

További sikereket jó egészséget kívánok mindehhez!

 

Szalontai Éva

 


 

A malmöi Klub műsorából

 

Családi hangulatú, születésnapi köszöntőkkel színesített,vidám, zenés bál, Ménesi-féle finom vacsorával.

 

Decemberben Mikulás ünnepség magyar és svéd gyerekeknek.

 

Az ünnepség keretein belül a pécsi Márkus Szinház, Benedek Elek: Az égig érő fa című mesejátékát mutatta be. Az előadás után a gyerekek mikuláscsomagot kaptak.

 

Szilveszteri évzáró is volt.

 

Party világos virradatig Videdal-skolaban. A klub rendezvényeire a zenét Polóny zenekar szolgáltatja.

 

Polónyi Géza is ott volt a születésnaposok között. A klub elnöknője Rosenheim Ilona Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. köszöntötte.

 

 

 

Mr. POLO

 

 

- Nyugodtan tegezz - mondta Géza,amikor interjút kértem tőle. Ezzel is kifejezve, hogy ő svéd állampolgár, nemcsak magyar. Svédországban ugyanis az egyenlőség és a demokrácia egyik formája, hogy mindenki tegez mindenkit.

 

- Király csak téged magázunk - mondják a svédek. Nos, hát közvetlenül folytatódott tovább a beszélgetés, mert kiderült, hogy Géza „angyalföldi gyerek”, ahogy én is.

 

- A Lehel utca 36-ban születtem - mondja Géza. Zenei tanulmányaimat is Angyalföldön, a Mohács utcában, a Bartha Klára Zeneiskolában végeztem. Ez színvonalas intézmény volt, ami abból is kiderült, hogy minden évben a Zeneakadémián adhattunk koncertet. Zenével már több, mint ötven éve foglalkozom.

 

Zongorázom, harmonikázom, énekelek. A 6o-as években a magyarországi Vénusz és a Zephyr popzenekarokban is játszottam. Felléptünk többek között a Sport szállóban és a Gellért Hotelben.

 

És svéd tánczenekarban is fellép már tizenötödik éve. A neves CHINOX svéd tánczenekarban egyedüli magyarként.1971 óta MR. POLO a művésznevem mert a Polónyit rosszul ejtik ki az egész világon.

 

- Családi körülményeiről is beszélgettünk. Hiszen jó háttér nélkül nem könnyű sikeresnek lenni.

 

- 198o-ban házasodtam a magyar Emesével.1982-ben született fiúnk, Christopher, aki nemrég doktorált a Lundi Egyetemen molekuláris biokémiából. Október 17-én megnősült és három hetes thaiföldi nászúton voltak feleségével, Tessel.

 

 - Milyen további terveid vannak?

 

 - Örülök a Pannónia Klub jelzőjének, miszerint házi zenészük vagyok. Szívesen játszom minden műfajban, minden rendezvényükön. A baráti légkörű klubban szinte otthon, családtagként érzem magam. De vannak más terveim is. Nemsokára, mint a Svenska Musikerförbundet, a Svédországi Zenész Szakszervezet vezetőségi tagja, és projekt menedzsere Brazíliába utazom, aztán Dél-Afrikába, Malawiba és Sierra Leónéba.

 

Az 59 éves Polónyi Gézának, a nemzetközi hírű svéd-magyar zenésznek szívből gratulálok és további sikereket kívánok.

Szalontai Éva   

Megszámláltatunk

Magyar nyilvántartás

(Újsághír)

Jövő év elején elkezdődhet az összmagyar regiszter kialakítása, a kezdeményezéssel a világ minden pontján élő magyarok identitását szeretnék megerősíteni – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.

 

A regiszteren – hadd ne kövessük a pesti hivatalnok nyelvet, azokat, akik semmi pénzért nem írnák az újítást, a találmányt másként csakis innovációnak – és nevezzük a szóban forgó kezdeményezést összmagyar nyilvántartásnak, amellyel nemcsak megszámláltatásunkhoz léphetünk közelebb, hanem Magyarországról szóló üzenetekkel, irodalmi művekkel gazdagodhatunk, ha megadjuk villámpostacímünket  (a gyengébbek kedvéért: e-mail). A kezdeményező első lépésként a magyar szervezetekhez fordul majd, és kéri, hogy ismertessék a magyar nyilvántartás lehetőségét, és fogadja, hogy a csatlakozók üzeneteit, javaslatait szívesen fogadják, oda-vissza működne a kapcsolattartás. „Olyan államokban van hasonlóra példa, amelynek tagjai közül sokan élnek szétszórtan a világban. Az emigráció magyarságát, a magyar nyelvű üzeneteken kívül pedig, az adott ország nyelvén is érdemes megkeresni, hiszen az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában a harmadik, negyedik, ötödik nemzedék nem beszéli olyan szinten a nyelvet, hogy az irodalmi műveket nehézség nélkül megértsék. Számukra angol nyelven is eljuttatnák az üzeneteket. Semjén Zsolt elmondta: nyitottak arra is, hogy ha valakiben csak pislákol a magyar identitás, vagy csak szimpatizál a magyar üggyel, akkor ők is megkaphassák az üzenetet. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a regiszter(nyilvántartás) gondolata abból a természetes igényből következett, hogy megerősítsék magyarságukban azokat a szétszórtságban élő magyarokat is, akiknek nincs lehetőségük az anyaországgal a közvetlen kapcsolattartásra. Kitért arra is, hogy ha a magyar nemzet valamely részét sérelem éri, mint a szlovák nyelvtörvénynél történt, akkor a regiszter(nyilvántartás) segítségével a világ magyarságát tájékoztatják, és segítségét is kérhetik. Akinek nagyobb a befolyása, írjon cikket a Washington Postba, akinek kisebb, az a helyi falu értesítőjébe – mondta pédaként. Így lehetőség nyílik arra, hogy a magyar ügy mellett mozgósítsák az egyetemes magyarságot – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Az internetalapú regiszter (a viláűghálós nyilvántartás) működéséről kifejtette:  minimális költséggel megoldható, már most nagy az érdeklődés iránta, számos társadalmi felajánlás érkezett azoktól, akik vállalták, hogy segítenek az üzenetek elkészítésében, fordításában. Civilszervezetek kezdeményezték, hogy minden év februárjának utolsó napja legyen a Szórványmagyarság Napja.

A Magyar Liget örömmel üdvözli és támogatja a kezdeményezést, annál is inkább, mert immár  két évtizede szorgalmazza megszámlálásunkat, összeírásunkat, önkéntes bejegyeztetésünket. És erre tett javaslatot a svédországi magyar egyesületek tagjainak mozgósítása céljából, hogy magyarságukat ne tétlenül, hanem mindnyájunk tevékeny hozzájárulásával őrizhessük, ápoljuk. Megkezdte például a lundi és a malmöi magyarok összeírását. Nekünk, skandináviai  magyaroknak nem megoldhatatlan feladat ez, hiszen az eniro nyilvántartása segítségével, könnyűszerrel megtudhatjuk, laknak-e magyar nevűek tömbházunkban, utcánkban, városunkban. Most, hogy ezt anyaországunk is támogatja, talán erőt veszünk magunkon, és a magyar egyesületeink segítségével elkezdhetjük ezt az összefogásunkat is nagyban erősítő munkát, felfedezhetjük nemzettársainkat, rátalálhatunk régi barátainkra, ismerőseinkre, kapcsolatot építhetünk, amelyek haszna beláthatatlanul segítségünkre lehet magyarságunk megtartásában.

 Íme néhány rész régebb, a lapban és más különböző kiadványokban megjelent írásaiból.

 

Magyar népszámlálást!

A munkát megszámlálásunkkal kezdhetnénk. Az anyaország nemrég lebonyolított népszámlálása magától értődően kínálta ezt a feladatot. Halottunk fogadkozásokról, kezdeményezésekről. Eredménytelenségük mutatja, hogy külföldön ehhez lakóhelyenként, utcákként, városokként, országrészenként és országosan is összefogás szükséges. Nem elég elővenni a magyar szervezetek összeírásait, nem elég kijegyzetelni a telefonkönyveket. Széles körű kutatásba kellene kezdenünk. És ez az „alagsorokat” is megmozdító munka lehetne a tízes szervezetek kialakításához vezető első lépés. Ez az összeírás abban is hasonlíthatna az otthoni népszámláláshoz, hogy személyes kapcsolatfelvételt jelentene. Ha esztendeig tartana, akkor is megérné.

Ebben az olyan magas civilizációs szintet elért országban, mint Svédország, most új lehetőségei nyíltak. Fiatal munkatársaim javaslatára kipróbáltam azt a keresőt, amelybe a magyar családi neveket, majd a magyar keresztneveket, gyakoriságuk táblázatának felhasználásával rendre beírva, nemcsak postacíműket, telefonjaik számát kaptam meg pillanatok alatt, hanem lakóhelyük térképén azt a pontot is láthatom, ahol laknak. Azok, akik bátrabbak voltak, valószínűleg nincs takargatnivalójuk, mesterségüket, villámpostacíműket is megadták. Örömmel konstatálhattam, hogy az évekkel ezelőtt végzett telefonkönyves felmérésemből valószínűsített számadatok valósak. Városomban és a hozzátartozó kisebb helységekben közel ezer magyar lélek él. Csámcsogni való adatok sorában például az is kiderült, hogy éppen ezer Éva szépsége teszi kellemessé a lundi férfiak ünnep- és hétköznapjait. Két nap alatt félezer ”magyar ismerősre” tettem szert. Ehhez még hozzá kell adnom a házasság, vagy más okból nevet változtatókat, a gyerekeket, vagyis inkább csak a csecsemőket, akiknek még nincs telefonjuk.

A svédországi Lundban már eddig is tanulságos próbálkozás történt szomszédi magyar csoportok kialakítására a helyi magyar lap segítségével. Ennek legfőbb tanulsága az volt, hogy a magyarok összeírásához a magyar szervezet vezetőségén kívül az egész tagság munkavállalása elengedhetetlen. éppen ez teszi még értékesebbé az egész országra terjedő összeírást, hiszen olyan munkát lehet ezzel az egyesület tagjaira bízni, amelynek  végzésével belekóstolhatnak  az évek óta hangoztatott Tudnunk kell egymásról! jelszó gyakorlatába. Tessék csak elképzelni, ha mind a harmincöt svédországi magyar egyesület tagsága kap majd valamennyit ebből a feladatból, ez felér egy országos eredményes tagtoborzás kezdetével, a sikerélmények pedig mindnyájunkban erősítik a hovatartozás érzését. Elsősorban a nyugdíjasokra és a számítógépes munkát játszva végző gyermekekre, a fiatalokra kellene bízni ezt a munkát. ”Nem lehet!” – hallom a tétlenségre szoktatottak sajnálkozó elutasítását. Aztán áradatként jön, hogy ezért vagy azért nem lehet. Egyszer egy tevékeny vállaltvezető irodájában ezt olvastam a szembetűnő feliratról: Ha valamit nem akarsz megtenni száz okot is kitalálsz, hogy miért nem lehet. ”Lehet vagy nem lehet?”, ”Mi nem lehet?”, ”Hogyan lehet?” – a két világháború közötti sorsmérlegelő erdélyi vitából idézett írások címsorának végén bennem mindig felhorgad Reményik Sándor felkiáltójel nélküli mondata: Lehet, mert kell.

Tömegalap nélkül, félkarú óriás sem lehet a magyar szervezkedés. Megszámláltatásunkkal kezdődhetne minden elképzelt összefogás.

Hozzávetőleges számítások szerint Svédországban minden háromszázadik ember magyar. De csak minden hatodiknak-hetediknek van valamilyen kapcsolata magyar egyesülettel. Lundban, ebben a 134 nemzetiséget számoló egyetemi városban csupán minden tízedik szerepel a magyar egyesület nyilvántartásában. Itt negyven gyermek és fiatal kíván anyanyelvén is tanulni, de a kisgyermekeket és az óvodáskorúakat, szülők összefogásával a vasárnapi Magyar óvoda okítja, tanítja magyarul is játszani.

 A magyar egyesületek vezetősége serkenthetné a tagokat az összeírás, később pedig az önkéntes és tiszteletbeli tizedesi megbízatás elvállalására. A kialakított csoportok második évi működése kezdetén aztán a tízes szervezet (tíznél több vagy kevesebb) tagjai megerősíthetik tisztségében a tizedest, vagy újat választhatnak a közösség szolgálatára

.

A tízes és a többiek

Időszerű nemzetmegmentő feladatainkat nem hagyhatjuk csupán a magától alakult, rendszertelenül működő kiscsoportokra, rokoni, baráti társaságokra. A külhoni magyarságnak az anyaországiaknál inkább tudnia kell egymásról, segítenie kell egymásnak, szervezkednie kell. Időszerű nemzetmentő feladatainkhoz nem elegendőek a magától alakult rokoni és baráti társaságok, a magyar szervezetek havonként vagy még ritkább előforduló egy-két órás cselekményszegény együttlétei, az istentiszteleti áhítatok, az évenként vagy még ritkábban megrendezett választásokon a kézfelemelések, az előadóknak kijáró tapshoz való hozzájárulások. Több kell a fiatalok és a gyermekek nyári táboroztatásánál, az évenként egy-két magyar bálnál, a nemzeti ünnepekről való megemlékezésnél is.

Szervezkedésünk kipróbált hagyományos gyakorlatát kellene mai nagy feladatainkhoz igazítanunk. Újból fel kellene támasztanunk az ősi magyar katonai szervezetre visszavezethető tízes szervezetet. (Lásd: Dr. Müller Rezső: A székely tizedesek. debreceni szemle, 1939. 1. szám, Dr. Zolnai Lajos: Debreceni utcakapitányok, tizedesek és tízházgazdák. Debreceni Szemle, 1939, 3. szám, Vámszer Géza: Szakadát. Egy Szeben megyei magyar szórvány. Erdélyi Enciklopédia, Kolozsvár, 1942, Csizmadia Andor: Tizedesek és fertálymesterek, Dunántúli szemle, 1942. 1-2. szám. Csizmadia Andor: A kolozsvári tizedesek, Nép- és családvédelem II, 1942. 8. szám, Csizmadia Andor: Fertálymesterek és tizedesek szerepe a magyar városok gazdasági és szociális életében, Szociális Szemle, III. 1942. 4-6. szám, Puskás Lajos: Tizedesség és a kolozsvári tizedesek, Kolozsvár, 1942, Csortán Márton: A kolozsvári tízes szervezet, Hitel, Nemzetpolitikai Szemle, Kolozsvár, 1943, 4. szám.)

 A régi magyar gyalogságnál minden tized alja nép élén egy-egy tizedes állott. Első királyunk tíz falvanként rendelte el a templomépítést. Később a különféle települések szervezkedésében, a városok életében jelentős szerepet kapott a tízes szervezet, amely régi katonai szigorából engedve a polgári teendők szervezésére alkalmasnak szelídült. Az ősi szervezetben tíz család vagy ennél több is, tizedet alkotva teljesíti katonai kötelezettségét, de együtt végeznek közös munkában útjavítást, kutak tisztítását és más közmunkát. Az élén álló tizedes legfőbb kötelessége volt számon tartani a vezetése alatt álló közösséget. Ha valamelyik családjában baj történt, segített. A tizedes rendszerint a legtekintélyesebb családfő volt, évenként választották azt, akire az egész közösség hallgatott. A német városjogi hatásnak tulajdoníthatóan később előtérbe került a fertálymesteri megbízatás, de talán éppen demokratikus voltuknál fogva megmaradtak a tizedes szervezetek is. A tizedesek megbízható és tiszteletbeli összekötők voltak a polgárság és a hatóság között. Tíz tízes szervezet élén a főtizedes állott, később hadnagyok, utcakapitányok sorakoztak a ranglétrán, és részt vettek a városi tanácsban.  A fertálymesterek (városnegyedi vezetők) főként rendészeti teendőket láttak el, összeírásokat végeztek, közvetítették és felügyelték a tanács rendelkezéseit. Jakab Elek, Kolozsvár történetírója szerint: "A városnak negyedekre felosztása tizedesi és kapitányi intézményekre, szép és egészséges alkotása volt a régi századoknak, lelkesítő emlékei egy küzdelmek és dicsőség között eltelt múltnak, mire büszkén gondolhat a mai nemzedék, s azt fejleszteni, a korhoz idomítva fenntartani az ősök emléke iránti tisztelet és a magyar nemzeti érdek követeli." A székelységben, Kolozsváron, de Debrecenben, Kőszegen, Szombathelyen, Győrött, Egerben, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Szegeden, Kecskeméten és másutt működő tízes szervezetek az ezernyolcszázas évek végéig fennmaradtak.  Kolozsváron a második világháború éveiben néhány esztendőre felújíthatták nemzetvédelmi céllal. Napjainkban, Egerben próbálkoznak a fertálymesteri tisztség visszaállításával, igaz egyelőre inkább külsőségekre szorítkozva, hagyományőrző kirakat jelleggel inkább, mint a lakosság mélyrétegibe hatolva, népnevelői és szervezői szándékkal.

A kolozsvári tapasztalatokról Csortán Márton megállapíthatta, hogy társadalmunkat csak „a magyar lélek törvényei szerint lehet tartósan felépíteni”, a kolozsvári tizedesség nem kezdte munkáját előre elkészített „alapszabályokkal” vagy "”tisztikar választásával”, hanem önzetlen munkára nevelő intézményként, amely a régi katonai és a későbbi közigazgatási jelleggel szemben nemzetnevelő feladatokat vállalt. És mint ilyen a legsikerültebb magyar pedagógiai mozgalomból a cserkészet eszméiből is sokat átvett olyannyira, hogy munkáját tragikus haláláig maga Teleki Pál is jóakaratú figyelemmel kísérte. A becsület, a tisztesség, a nyíltság az adott szó szentsége és más magyar sajátosságnak akart jók mellé ma is hozzáírhatjuk a közszolgálat hitét.

 „Ahol hosszú kisebbségi élet volt a tanítómester, ott beszélni lehet már közösségi gondolatról, szolgálatot vállaló jó szándékról, magánember és hatóság közötti együttműködési törekvésekről… felelősségvállalásról. Rengeteg cselekvési vágy él az emberekben. Az egymásért való aggódás és tettrekészség mind olyan kincsek, amelyeket a társadalmi közösség javára kihasználatlanul hagyni vétség a nemzetközösség ellen.” Puskás Lajos hat évtizeddel ezelőtti tanácsa ma is alkalmazásra vár. Olyan vezetőkre, akik megválasztásukkal nem szédülnek a mindentudók, a mindent maguk végzők, a mindent maguk diktálók sajnálni való átlagember szintjére, hanem a nehezebbet választva a cselekvés tanítómesterét hagyják a legszélesebb alapokon érvényesülni.

A kolozsvári tizedes szervezeteknek a társadalom legkülönbözőbb fokán állókat sikerült közös nevezőre hoznia, a közösségi feladatok végzésében mindenki a maga által legjobban ismert területen és környezetében tevékenykedhetett. Nemcsak közös szórakozási és összejöveteli lehetőséget teremtettek, hanem a polgármester rendelkezéseit okosan értelmezve közvetítették, népjóléti munkát végeztek, rájuk bízták például a háborús szűk időkben bevezetett hatósági jegyek kiosztását is. Önkéntesen felvilágosítottak, tanácsoltak, kezdeményeztek. Arra törekedtek, hogy a magyar magyarral közösséget valóban alkosson. Havonta egyszer panasznapra mentek a polgármester elé. Hatalom nem volt a kezükben, tekintélyüket csakis érzelmi alapon érhették el. Önzetlenül, igazságosan, szolgálatkészen kellett élniük, magánéletük legbensőbb rejtekeit felmutatva szereztek maguknak megbecsülést. Olyan szűrésen estek át, ahol nem számított sem az iskolázottság, sem a társadalmi állás vagy vagyonosság, hanem csakis a jó szándék, a magyar közösségért való áldozatkészség. Az volt a tizedes, aki ebből a döntő szempontból megütötte a mértéket, emberien viselkedett és tényleges munkát végzett. Puskás Lajos felmérése alapján kimutatta, hogy az általánosságban elfogadott társadalmi tényezők tíz százaléka mellett az életközösségek létrehozásának tizedesi munkáját egyszerű emberek végezték, az a magyar tömeg, akit mostanában cselekvésképtelenségre kárhoztat a meggondolatlan és elmaradott vezetők kicsinyes felfogásából eredő gyakorlat. 1942-ben ötszáz derék tizedest tartottak nyilván Kolozsváron. Szervezettségük gyümölcseként működött az a háború utáni városi tanács is, amely a szovjet parancsokság által kiparancsolt román hatóság újra bejövetele előtt rendet teremtett és tartott a városban.

 

Mai céljainkhoz igazítva

Gondoljunk csupán legnagyobb közös feladatunkra, anyanyelvünk továbbéltetésének szent kötelességére arra, hogy megfellebbezhetetlen törvénynek ismerjük el, és belenyugszunk a határon túl élő magyarok második-harmadik nemzedékének nyelvvesztésére. Valóban ne lenne ellenszere?! Most, amikor a magyar rádióadásokat a világháló segítségével hallgathatjuk, és Európa után Amerikában is nézhetünk magyar tévéadást, villámpostánkon bármilyen magyarul megfogalmazott hír, hagyományőrző anyag, nevelési tanács, irodalom, kép és hang pillanatok alatt birtokunkba jut, új szakasz kezdődött a nemzetnevelésben is. Magyarságunk megőrzése egyre inkább nem fogcsikorgató nehézségek között zajlik, a civilizációs szintünk emelkedésével saját elhatározásunk és kitartó munkálkodásunk függvénye. Mindez nem sokat ér családépítés nélkül. Nemcsak a valóságos magyar családokat szükséges erősítenünk, hanem a családias kisközösségeket is, amelyekben nyelvünkkel együtt élettapasztalatainkat, magyarságtudatunkat is stafétabotként átadhatjuk az utánunk következőknek.

Azt, hogy miben is álljon a szórványmagyarság mai tizedesének szolgálata, milyen módon alakítsák ki sokféle emberi kapcsolataik ezt a tagok akarata, igénye, életvitelük körülményei határozzák meg. Az ötletek, akár az újságírás remekeinek eredői, „az utcán hevernek”. Vegyük elő a régi polgári élet szórakoztató szokásait, a nagycsaládok együttléteinek tanulságait, a meglévő, a magától alakult csoportosulások gyakorlatát. Figyeljünk egymásra, tanuljuk meg újra méltón ünnepelni barátainkat, ismerőseinket, ne csak foglalkozzunk gyermekeinkkel, unokáinkkal, hanem játszunk, gondolkozzunk együtt velük, szakítsunk időt a vidámságra, teremtsünk naponta magunknak és másoknak is örömöt. Tanuljunk vitázni, ne csak beszélgessünk, hanem cseréljünk gondolatokat, ismerkedjünk és ismertessük a magyar élet múltjának és jelenének lelket melengető történéseit. Szoktassuk magunkat az irodalom és a művészetek ismeretére, osszuk meg olvasásélményeinket, legyen közösségi feladatunk a magyarosan nyílt, tiszta és tömör beszéd.

Nem lehet! — szól az elhamarkodott kishitű ellenkezés. Igaz, sokszor és sokféleképpen próbáltuk már. Úgy tűnik minden ellenünk esküdött. A nemtörődömségtől a tudatlan nemzetlenedésig, a magunk felejtésétől az anyagiak utáni fékezhetetlen vágy hajszolásáig, az emberiséget általában sújtó atomizálódástól az „egyszer élünk” filozófiákig. Mindezekkel és egyebekkel, amelyek emberségünk kurtítják, egyetlen érvünk van.  A jövőt kereső múltszázadban, a kisebbségi kérdésben folytatott erdélyi vita egyik tömör tanulságát megfogalmazó Reményik Sándorral együtt vallom, hogy „Lehet, mert kell” És mert kell, akaratból is nagy kell hozzá: a mindenek fölötti józansággal csiholt közös magyar akarat.

 

 

 

 

 

 

Itt jöttünk

Borka László

 

Miért nem költözünk haza?

 

Avagy:

 

Ahol még a király is jegyet vált a villamoson

 

 

 

Egy társaságban váratlan kérdést kaptam egy olyan norvég vendégtől, aki tudott rólunk, magyarokról, de eddig személyesen nem ismert senkit.

 

- A menekültek örülnek annak – mondta –, ha menekülésük oka megszűnik, és visszamehetnek a hazájukba. Ti, magyarok, miért nem költöztök vissza? A kérdés váratlanul ért, s nem hiszem, hogy valami okosat válaszoltam volna.

 

- Sok idő telt el, megszoktuk Norvégiát – mormogtam. De utána elgondolkodtam azon,  hogy érdekes lenne többek véleményét meghallgatni erről. Hiszen Magyarországon rendszerváltozás volt, demokratikus választásokkal, többpártrendszerrel. Nyugdíjunk otthon nagyjából az itteni kétszeresét érné. Harmincas átváltással számolva, a 20 ezer koronás norvég nyugdíj 600 ezer forintra váltható, 30 ezer korona pedig megközelítené az egymilliót, ami otthon már komoly összeg. Többszöröse nemcsak az átlag magyar nyugdíjnak, de még a magyar átlagfizetésnek is. Ha itt eladnánk házunkat vagy lakásunkat, és tisztán megmaradna 2-3 millió koronánk, abból Magyarországon szép házat vagy lakást vehetnénk, s még maradna is valami készpénz.

 

 

 

Mégis, nagyon kevesen költöztek haza. Vajon miért? – tettem fel a kérdést ismerőseimnek szóban, és egy internetes listán írásban. Hamarosan kiderült, hogy a válaszok három csoportba rendezhetők.

 

- Az első csoport az ötvenhatosoké. Ők már nyugdíjasok, ők lehetnének a fő hazavándorlók. Eleinte csak rájuk gondoltam a kérdésemmel.

 

A második csoport az 1956 és 1990 között egyénileg, változó okokból érkezetteké.

 

A harmadik csoport teljesen különbözik az első kettőtől, főként az ötvenhatosokétól. Ők az utolsó 20 évben jöttek, nyitott szemmel figyelték a világot, jó állásokat pályáztak meg még otthonról. Az új, modern, mozgékony európai fiatalság tagjai, s jó látni, hogy ők mennyire mások, mint mi voltunk 57-ben. Közülünk akkor sokan csak azért kerültünk ide, hogy kiszabaduljunk a jugoszláv menekülttáborok embertelen körülményei közül, s mert már csak Norvégiában volt befogadó kvóta.

 

 

 

Az első csoport.

 

Nos, lássuk a válaszaikat:

 

- Gyermekeim, unokáim itt vannak. Nekem nagyon fontos a család, nem akarok tőlük elszakadni. 

 

- De maradna annyi pénzed – érvelek –, hogy havonta kijöhetnél a Norwegian fapados légitársasággal, s láthatnád a családodat.

 

- Lehet, de közben öregszünk – válaszolja –, s idővel fárasztó lenne az utazás. Meg aztán gyakran kell az unokákra vigyáznom, s ítt bármikor kéznél vagyok.

 

- Azért nem költöznék haza – mondja másvalaki –, mert egyszer meghallottam a hátam mögött egy rosszindulatú megjegyezést, “Ez is ötvenhatos”. Rossz lett a közérzetem tőle. Valami lekezelőt éreztem benne, de lehet, hogy tévedek. Alig nyitom ki a számat, máris hallják, hogy nem otthon élek. Azaz nem rendes magyarnak néznek, hanem másmilyennek, ötvenhatosnak. Eleget voltam Norvégiában idegen, most még a saját hazámban is az legyek? 

 

- Miért menjek haza, amikor minden barátom, kapcsolatom itt van? Tisztára egyedül lennék. Otthoni barátaim meghaltak vagy betegek.

 

- Végre valamennyire megszoktam Norvégiát. Azt hiszed, a mai Magyarországot nem kellene újra megszokni? Más ám otthon turistának lenni, és más a napi problémákkal együtt élni. Végre gyökeret eresztettünk Norvégiában, most tépjük ki azokat?

 

- Nem kell kitépni semmit – mondják a más megoldást választók. - Kell egy lakás Magyarországon, s egy Norvégiában is. A nyugdíjas kor elérése után megtehetjük azt, hogy addig vagyunk Pesten, amíg jólesik, s ha megunjuk, visszajövünk Oslóba.

 

- Akarsz egy példát a magyar bürokráciára?  – érvel másvalaki.

 

- Unokatestvérem írta, hogy anyjának combnyaktörése volt. Mint az öregek általában, biztosra akart menni, és 40 ezer forintot vitt magával a kórházba, mert hisz ott ezreseket kell dugni diszkréten ide-oda. Vitte minden igazolványát is, mert nem tudta, melyiket kérik. Míg operálták, a szobájából ellopták a táskáját. Lányára hárult, hogy segítsen neki a papírokat újra beszerezni, mert azok nélkül jogilag ő nem is létezik. Össze kellett szedni a születési, házassági és anyakönyvi kivonatot, s azokkal elmenni az okmányirodába. Ott fényképet csináltak, és kiadták az új okmányokat: személyi igazolvány, lakcímkártya és TB-kártya. Mindenért külön-külön 4-5 órát várakozni. Kimerítő, idegőrlő.

 

 

 

Ketten a magyarországi modorra panaszkodtak.

 

- Ki nem állhatom otthon a Norvégiában elképzelhetetlen örökös kioktatást. Ha egy ABC-áruházban a kosarat rossz helyre teszem, mert nem ismerem a szokásokat, kellemetlen hangon azonnal kioktat valaki – mondta egyikük.

 

A másik hazalátogató több apróságot vett, s kért hozzá egy zacskót. – Mit képzel? Mindenhez adunk mi zacskót? – vágták a fejéhez. Mondhatták volna, hogy sajnos nincs zacskójuk, vagy hogy azért külön kell fizetni, de nem, inkább helyre tették a vásárlót. Pórul járt kérdezettünk Oslóban egy idősebb hölggyel egyszerre ért a pénztárhoz, s egymást tessékelték előre. A norvég hölgy lépett végül hátrább. Astrid volt, a norvég király nővére.

 

- Egyszerűen azért nem költözöm haza, mert nincs kedvem új életet kezdeni, és nagyon jól érzem magam Norvégiában – mondta ezt, vagy hasonlót több kérdezett is.

 

Két dologért becsülöm ezt az országot – tette hozzá valaki: Az egyik az, hogy amikor idejöttünk, akkor a munkáspárti miniszterelnök egy kis panellakásban élt, amiből akkor sem költözött ki, amikor megválasztották miniszterelnöknek, holott kaphatott volna az állásához járó lakást. A másik dolog a király viselkedése az olajválság idején, mikor tilos volt autót használni: síléceivel felszállt a Holmenkollen pályák felé közlekedő földalattira (nagy síelő volt), és jegyet váltott. A király.

 

 

 

Volt, aki azt válaszolta kérdésemre, hogy jobban szereti a norvég klímát, mint a magyart. Számára kibírhatatlan, amikor otthon hetekig 35 fok körül van a hőmérséklet. Jobban tűri a hűvös időt, mint a kánikulát.

 

 

 

A második csoport.

 

A fenti válaszok tehát az 1956-57-ben érkezettektől származnak. De volt ide egy kisebb kiáramlás Magyarországról és Erdélyből később is, még a rendszerváltozás előtt. Néhányan házasságkötés révén érkeztek. Az egyik kapcsolat 3 év után felbomlott. Kérdeztem az illetőt, miért nem költözik haza.

 

- Nem akarok vesztesként hazakullogni, majd megállok itt a magam lábán.

 

E csoport tagjaitól sajnos kevés válasz érkezett, azok is nagyban hasonlítottak az első csoport válaszaihoz. A következő, melyet egy, a 8o-as évek elején már tapasztalt mérnökként érkezett házaspár adott, kicsit kilóg a sorból:

 

- Az okok, melyek miatt eljöttünk Magyarországról, már megszűntek. Úgy tervezzük, hogy nyugdíj után egyetlen gyermekünk leendő családja közelében telepszünk le. Legyen az akár egy harmadik ország, s ezzel akár egy második újrakezdés is. Nem akarjuk, hogy a fiatalok utazzanak folyton hozzánk a kis szabadságukból, amikor mi már nehezen mozdulunk ki. S unokáink, ha lesznek, tőlünk majd elsajátíthatják a magyar nyelvet és játékos módon a reáltantárgyak titkait is. Az biztos, hogy amíg tehetjük, rendszeresen járunk Magyarországra, a család, a régi barátok, a kultúra és a szívünk oda vonz. Gyermekünk is oda vágyik, de sok minden múlik azon, kivel alapít családot, és hol lesz speciális végzettségének, érdeklődésének megfelelő jó munkalehetőség. Akárhogy is lesz, valami és valakik mindig hiányozni fognak, valahova mindig vissza kell járni, amíg lehet: vagy Magyarországra, vagy Norvégiába, vagy mindkét helyre.

 

 

 

A harmadik csoport.

 

Az újak, akik a rendszerváltozás után jöttek. Jellemző rájuk, hogy különböző okokból, szabad akaratból választották Norvégiát: házasság, meghívás, munkavállalás. Főként munkavállalás. Ők tudatosan választották Norvégiát. Az utóbbi 15 - 20 évben jöttek, és egészen más Magyarországot hagytak ott, mint a korábban érkezettek. Ma sokkal nagyobb a hajsza, a stressz, mint régen. Ők a norvég nyugalmat, az alacsonyabb stressz-nívót és a kisebb bürokráciát említik, mint itt maradási okokat. És a jobb fizetést. Egy részük számára ezért a hazaköltözésről szóló kérdés értelmetlen. Ugyanakkor vannak olyan fiatal diplomások, akik a családalapítás éveit akarják itt megkönnyíteni, és közben a magyarországi elinduláshoz nagyon tudatosan gyűjtik nemcsak a pénzt, hanem a szakmai tapasztalatokat, világlátást. A gyerekeiket már otthon, magyar iskolába kívánják járatni, ne legyen gondjuk a kettős identitással. Itt Norvégiában összetartanak, egymást segítik, és amikor csak lehet, mennek haza a nagyobb családhoz.

 

Egy válasz arra mutatott rá, hogy csupán anyagi okokból is érdemes kijönni. 

 

- Otthon reménytelennek láttam, hogy egy lakásra valót össze tudjak gyűjteni. Itt két év után, jutányos banki kölcsönnel kényelmes lakáshoz jutottam. Annak a létbiztonságnak, amiben itt részem van, Magyarországon nyoma sincs… Egyik országban sem vagyok maradéktalanul otthon, de végül is jól érzem itt magam, és nem tervezem a hazaköltözést.

 

- Erdélyből jöttem, és azért vagyok itt 2000 óta, mert eleve Norvégiába készültem. Jól érzem magam, jól élek, és segítem az otthoniakat. Innen jobban megtehetem, mintha otthon élnék. Ha már útlevél szerint magyar nem lehetek, akkor inkább norvég legyek, mint román. Amikor otthon a jövőmet terveztem (házépítéssel), akkor olyan fárasztó és energiát megcsapoló bürokráciába bonyolódtam, hogy a hideg kirázott. Nem hiányzik az már nekem.

 

Végül lehetne írni azokról, akik valóban hazaköltöztek. Én csak négy családról tudok. Biztos több van, de őket nem lehetett elérni. Két család minden hidat felégetett maga mögött, s mindent eladott Norvégiában. Egy család megtartott egy kis lakást, s ők egy-egy hétre visszajönnek Norvégiába. A negyedik család itt mindent eladott, és nagy elhatározással Magyarországra költözött, de egy év után mégis visszajött Norvégiába. Az ő véleményük nyomós, mert mindkét országot a hétköznapok problémáival együtt ismerik. A férj diplomás, és szeretett volna a hivatásának élni. Annak ellenére, hogy hiány van otthon az ő szakterületén, annyi bürokráciába ütközött, hogy végül feladta. Mivel Pesten mindent elölről kellett kezdteniük, lakást építeni, stb, ezért állandó dolguk akadt a mesteremberekkel, akik mindig megkérdezték, hogy számlával, vagy számla nélkül dolgozzanak-e. Számla nélkül olcsóbb. Egy nagyobb tételnél jól megjárták, mert a számla egyfajta garancia is az elvégzett munkáról. Számla híján lehetetlen volt reklamálni, bebizonyítani, hogy melyik cég hibázott, s ott álltak megfürödve. Az ilyesmik miatt egy norvég viszonyokhoz szokott családnál hamar betelik a pohár.

 

- Ennek ellenére, ha valaki szívósan megküzd a bürokráciával, akkor sikeres vállalkozásba kezdhet otthon, ahol a nyelv, a zene, a kultúra, a tájak és az épületek varázsa várja – fejezi be a mondandóját a Norvégiába visszatért család egyik tagja. Végül két tanácsot ad azoknak, akik haza akarnak költözni. Először is, ne adják el a norvégiai lakást, hanem adják ki egy évre (de érdemes előtte egy adóügyi szakértő véleményét kikérni, a szerk. megjegyzése), otthon pedig béreljenek addig lakást. Másodszor, otthon minden lényeges dolgot ügyvéddel intézzenek.

 

 

 

Összegezés egy mondatban

 

Szinte lehetetlen, de megpróbálom: Az 56-osok közös véleménye nagyjából az, hogy már túl sok időt töltöttek itt ahhoz, hogy Magyarországra költözzenek. Norvégia, ha nem is hazájuk, de otthonuk lett.

 

Az újak egy része a maradás tervével jött, ők a jó munkalehetőségre és a nyugodtabb légkörre hivatkoznak. Miért mennének haza, hisz nemrég jöttek… Másik részük pedig a magyarországi élet anyagi és szakmai megalapozását tűzte ki ideiglenesnek tervezett norvégiai tartózkodása céljául.

Március idusa

A Daily Bell beszámol a Moody’s jelentéséről, melyben társadalmi nyugtalanságot jósol. A bevezető utal a brit Telegraph cikkére, melyben azt írják, hogy ha marad továbbra is a gazdasági válság, akkor a nyugtalanság fokozódni fog.

Lehet, hogy a tavaszi fuvallat segíti a történelmi események kialakulását? Több fontos dátum is kapcsolódik a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontjához. Számunkra nagyon fontos tavaszi dátum az 1848-as, hiszen szabadságharcunk március idusán robbant ki.

Ezt megelőzően azonban, már az 1830-as évektől kezdődően érlelődtek Európa- szerte forradalmi mozgalmak.  

Mi magyarok mindig is híresek voltunk arról, hogy szorult helyzetben megtaláljuk a módját a tiltakozásnak, még akkor is ha nyíltan nem tehettünk semmit.

Jánoska Antal ”kártyatörténész” derítette ki, hogy az első Magyar kártya az 1830-as években készült Schneider József pesti kártyakészítő műhelyében. A cenzúra nem engedte volna olyan kártya készítését és főleg terjesztését, melyen magyar szabadsághősök szerepelnek, ezért a kártyafestő a messzi Svájc németellenes szabadságharcosáról, Tell Vilmosról készítette metszeteit. Schneidert valószínűleg Friedrich Schiller 1804-ben írt „Tell Vilmos” című darabja ihlette meg, melyet már 1827-ben színpadon is előadtak Kolozsvárott. Úgy gondolta, hogy egy német szerző drámájában szereplő alakok ábrázolását a Habsburg hivatal sem kifogásolhatja.

A kártyakészítő az alapszíneket (piros, zöld, makk és tök) a korai, 15. században készült német kártyából vette át, mig a lapokon szereplő figurákat és a történetet, Schiller, Tell Vilmosának szereplőiről mintázta. Schneidert a dráma alapgondolata inspirálta, a Habsburgok elleni küzdelem, amelyben Svájcnak is része volt. Gondolati tartalmánál fogva a kártya nagyon népszerű lett, mert arra emlékeztetett, hogy Magyarország nem szabad a Habsburgok alatt, míg a svájciak már századokkal előbb kiűzték őket az országukból. Szokatlan, hogy a magyar kártya lapjaira svájci alakokat festettek, pláne, ha tudjuk, Svájcban csak hírből ismerik ezt a paklit.

Valószínű, hogy az 1848-as Szabadságharc leverése után minden kártyát, amit csak lehetett, elkoboztak, megsemmisítettek, mert semmi nyoma nem maradt ebből az időből sem múzeumban, sem pedig a szakirodalomban. Azonban idővel néhány csomag előkerült Angliában. Feltételezhető, hogy 1849-es emigránsok vitték magukkal a csatornán túlra. Azt viszont nem lehet tudni, hogyan kerültek a kártya metszetei egyik kártyafestőtől a másikig és hol rejtegették a kritikus években. 1855 körül a pesti Giergl János már ismét készítette. A több, mint másfél százados múltra visszatekintő ”magyar kártyát” még a mai napig is gyártják.

Schneider műhelye Budapesten a Kiskereszt utca 520 (a mai VII. kerületi Kazinczy utca 55.) szám alatt volt. Itt nyitotta meg kocsmáját 1987-ben Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus. Először Szent Jupát volt a neve, a kenusok védőszentje után, később változtatta Wichmann-kocsmájára. Az italozó falán elhelyezett emléktábla tanúsága szerint, minden év december 29 -én délután 15-órakor itt gyülekeznek azok, akik megemlékeznek a magyar kártya napjáról.

Azokban az időkben, amikor a nyílt beszédről vagy tettekről szó sem lehetett, egy ilyen tiltakozás a Habsburg Monarchia ellen, része volt egy nagy tervnek, ami később az 1848-as Szabadságharchoz vezetett.

Kossuth Lajos  1848-ban

Magyarország most is súlyos válságban van. Mind gazdasági, mind erkölcsi szinten. De most, hogy tavasszal új választások lesznek, itt van a lehetőség arra, hogy egy új kormány másfelé vezesse az ország hajóját. Nem lesz könnyű az új vezetők dolga, ha az ígéreteiket be akarják tartani. Bízzunk abban, hogy a magasztos célok elérése érdekében nem térítheti el őket senki és semmi.

 „Az embernek ámítás nélkül szembe kell néznie a rosszal, különben nem tudja mi a valóság és hogyan győzze le.” (Gerorge Bernard Shaw)

A tavasz mindig bőven hoz magával jót is és rosszat is. Sajnos a rosszal már szembetalálta magát az ország, már csak remélhető, hogy a változás negatívumai idővel magukkal hozzák mindazt a jót, amire Magyarországnak és a benne élő magyar embereknek már rég kijárna, és amire igen nagy szüksége lenne.

Ezért kell az országnak olyan vezetőket választania, akik hosszú távon kívánják rendezni Magyarország gazdaságát, valamint helyét Európában és az egész Világon. A józan ember távlatokban gondolkodik, hogy megteremthesse a jövő nemzedékének a biztos és irányítható egységét. Azért, hogy ismét lehessen minden embernek jövőképe, hogy ne csak a rosszat kelljen kutatnia mindenben, hogy a jó magától érthető legyen, s adok-kapok alapon működjön.

Skandináviában is lehet szavazni a kijelölt időpontokban a Magyar Nagykövetségeken, ezért mindenki, akit érint, jól gondolja meg, hogy kire adja voksát, hiszen talán pont ezeken a szavazatokon dőlhet el jövő.

 

Nádasdy-Farkas Irén

Oslo

Aktuális szám

Itt a Magyar Liget
új száma
Ághegy melléklettel

Magyar Liget 22 évfolyam
90. szám - 2019 /1

Ághegy II. sorozat 11. szám
2019/1. szám

 

Lapozó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016 1. szám lapozható

 

 

2016 1. szám lapozható

 

2015 4-5. szám lapozható

 

2015 1-3. szám lapozható