Archivum

Látogatók



United States 64.6%United States
Hungary 17%Hungary
Sweden 6.6%Sweden
Denmark 3.7%Denmark
Romania 2.2%Romania
Ukraine 1.7%Ukraine
Norway 1.4%Norway
Russian Federation 0.9%Russian Federation
France 0.7%France
Israel 0.2%Israel
United Kingdom 0.2%United Kingdom
Switzerland 0.2%Switzerland

Tegnap: 1
Múlt hét: 26
Mostani hónap: 48
Múlt hónap: 302
Összesen: 448


Iskola

  

KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG

HUNGARIAN SCOUT ASSOCIATION IN EXTERIS Ÿ ASOCIACION SCOUT HUNGARA EN EL EXTERIOR Ÿ UNGARISCHER AUSLANDSPFADFINDERBUND

2850 Route 23 North, Newfoundland, New Jersey 07435, U.S.A., telefon: (973) 874-0384, drótposta: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

AZONNALI KÖZZÉTÉTELRE                                                                                     Kapcsolattartó:    Lendvai-Lintner Imre

2012. április 16.                                                                                                                Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.       

 

KMCSSZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

 

Los Angeles-i Nemzetközi Cserkésznap 2012-ben

 

2012. március 17-én megtartottuk a már hagyományossá vált évi nemzetközi cserkésznapot a Szent István templom Láni Mátyás atya teremben.  Eredetileg az eseményt a La Crescenta városban lévő Crescenta Valley Community Parkban szerettük volna megtartani, de a hideg, szeles, esős időjárás miatt bentre, egy terembe kellett az utolsó napokban áttenni az eseményt.

Annak ellenére, hogy a találkozóhelyet áttettük az esemény előtt 2 nappal, és aznap kellemetlen időjárás volt, szép számmal jelentek meg a cserkészek és vendégek.  Körülbelül 140 magyar, lengyel, litván, örmény és BSA amerikai cserkész vett részt a félnapos programon a Szent István templomban.  Magyar oldalról, a 8-as számú Juliánus Barát (Kass Pál cspk.), a 17-es számú Könyves Kálmán (Latkóczy-Osváth László cspk.) és 49-es számú Árpádházi Boldog Erzsébet (Baltay Julcsi cspk.) cserkészcsapatok szerepeltek.  A cserkészek mellett jelen volt kb. 35-40 vendég és szülő is.

A program egy módosított zászlófelvonással és a különböző nemzetiségű cserkészindulók eléneklésével kezdődött.  Utána pedig négy kiscserkész és négy nagycserkész állomásra osztva, két óráig ügyességi és nemzeti tudást terjesztő versenyeken vettek részt a cserkésztagok akadályverseny módra.  Mindegyik őrs magyar, lengyel, örmény és litván cserkészekből állt, így a cserkésztagok jobban megismerhették egymást.  Itt meg kell említenem, hogy a magyar cserkészvezetők által megszervezett állomások nagyon jól működtek.

Az akadályverseny után mindenki vacsorázott.  Mivel az örmények voltak a vendéglátók („host nation”) ebben az évben, a vacsora jó részét ők készítették.  Nagyon jól esett a meleg főtt étel a szeles, esős nap végén.  Vacsora után pedig tábortüzet tartottunk bent a teremben, ahol mindenki sokat nevetett és énekelt.  Népdalok eléneklése mellett több tábortüzi mókát is bemutattak a cserkészek.

Ami az esemény történelmét illeti, az első nemzetközi cserkésznapot 38 évvel ezelőtt, 1974-ben tartották meg Los Angeles-ben.  Még a 70-es évek elején egy Bob Stoessel nevű BSA amerikai cserkészvezető és egy Vladimir Baleika nevű cseh cserkészvezető megalapították az „International Fellowship of Former Scouts and Guides” nevű szervezetet, amelyhez csatlakoztak magyar, litván, lengyel, észt, cseh és lett cserkészek.  Ez a csoport 1974-ben megszervezte az első nemzetközi cserkésznapot.  5 évvel később orosz és ukrán cserkészek is csatlakoztak, valamint BSA és GSA cserkészek.

Sajnos, ahogyan az évek teltek, több etnik cserkészcsoport kiesett az eseményből, sőt rendszeres működésük teljesen megszűnt Dél-Kaliforniában.  És ma csak négy etnik csoport, a magyar, lengyel, örmény és litván maradt meg.  Az örmények 2005-ben csatlakoztak először, és azóta lelkes pártolói ennek az eseménynek.  Talán az ukránokat, akik az elmúlt években csak egyszer vettek részt, az ötödik csoportnak lehet számítani.  1974-től 2002-ig a nemzetközi cserkésznapot mindig bent, általában egy templom termében tartották meg.  De 2003-ban a Los Angeles-i magyarok vakmerően ezt megváltoztatták és a nemzetközi cserkésznapot áthelyezték kintre, amikor is egy parkban szervezték meg.  Ennek olyan nagy sikere volt, hogy a következő évben, 2004-ben, kétszer annyi cserkész jelent meg az eseményen.  Máshogyan megfogalmazva, mindenki nagyon jónak találta azt, hogy a rendezvényt egy parkban tartjuk meg.  Jövőre is, ha az időjárás megengedi, akkor kint a parkban fogjuk azt megtartani.

A nemzetközi cserkésznap többféle módon is pozitív a cserkészek számára, de talán a legnagyobb előnye az, hogy a mi tagjaink látják, hogy vannak más nemzetiségű cserkészek is, akik épp olyanok, mint mi magyarok.  Látják, hogy ők is olyan gonddal küzdenek, mint mi, hogy ők is próbálják mindenféle módon tovább fenntartani az etnik identitást.  És hát persze sok új barátság született a nemzetközi cserkésznapon. Már alig várjuk mindannyian a jövő évi Los Angeles-i nemzetközi cserkésznapot!

 

 

Latkóczy-Osváth László, Hollywood, Kalifornia

KMCSSZ sajtószolgálata

 

További információért, kérjük, forduljon a Külföldi Magyar Cserkészszövetség sajtóirodájához:

2208 Gates Court, Morris Plains, NJ 07950, U.S.A.

Tel: (+1-703) 424-6755

Internetes honlapunk:  http://www.kmcssz.org

Cigányaink

 

Braun László - Csernicskó István - Molnár József: Magyar anyanyelvű cigányok/romák Kárpátalján


150.000 muszlim cigányt telepítenek Délvidékre

A folyamat elkezdődött, de a hivatalos szervek egyelőre tagadják. Még a helyi cigányok is félnek tőlük.

2010/12/19 - 15:00 Szent Korona Rádió

A magyarlakta településeken összeírják az üres házakat és az idősek házait, azokba pedig a nyugaton beilleszkedni nem tudó vagy bűnöző cigányokat költöztetik a kitoloncolásuk után. Ha véghezviszik ezt a folyamatot, a délvidéki magyarság sorsa véglegesen megpecsételődik.

Három éve röppent fel a szóbeszéd, hogy Délvidékre rövid időn belül Nyugat-Európából legalább 100-150 ezer szerb állampolgárt, főként koszovói muszlim cigányokat toloncolnak vissza. Titkon reméltük, hogy ez csak rémhír, mára viszont színtiszta valósággá vált. Martonosra már tavasszal megérkeztek az új telepesek, akik már most a lakosság 5%-át teszik ki, és a helyi cigányok is rettegnek tőlük.

Péterrévén egy ügynökség keresi az üres, eladó házakat, akármi megfelel. Ötezer eurós keretük van minden házra, ami eladó azt meg is veszik. De Bácskossuthfalván, Magyarkanizsán, Zentán is hallani a várható új szomszédokról, vagyis mindenütt ahol jelentős (most még) a magyarság számaránya.

Szerbia az utóbbi 100 évben rengetegszer változtatta meg a Délvidék etnikai képét. Gondolhatunk itt az első világháborúban elűzött magyarokra, a betelepített dobrovojac falvakra, a '44-es magyar genocídiumra, a több mint 300 ezer köddé vált svábra, a délszláv háborúban golyófogónak küldött magyar fiúkra, a 300 000 délvidékre telepített szerb menekültre és háborús bűnösre, most pedig a koszovói muszlim cigányok jönnek...

Délvidéken az 1970-es évek végétől fogva negatív a népszaporulat, mégis az utóbbi 100 év alatt a magyarság 35%-al csökkent, míg a szerbek száma 150%-al nőtt meg a régióban.

A rendőrség már 2008 elején elkezdte a magyarlakta ingatlanok összeírását és jegyzékbevételét is. Sok helyen ahol idősek élnek bementek és összeírták, hány szobájuk van és mennyien laknak egy ingatlanban. A szabadkai rendőrség az akciót egyébként azzal magyarázza, hogy az angol "bobby" rendőrségi modellt vették át, és így akarnak barátkozni a délvidéki magyarokkal. Igaz, arra nem tudott a rendőrségi illetékes választ adni, hogy miért épp este 21.00-kor mennek ki a magyar ingatlantulajdonosokhoz a rendőrök látogatóba és egyfajta háztűznézőbe.

Egyébként is gyanús mindez ugyanis az 1990-es évek polgárháborús időire emlékeztet, akkor ugyanis szintén ilyen összeírások voltak a menekültáradat megindulása előtt. Annó a koszovói harcok idején Kninből elkergetett szerbek úgy érkeztek Szabadkára és környékére, hogy cím volt már a zsebükben. Az összeírások alapján kapták.

Kisbajmokon is összeírták a házakat, de ezen a településen nemcsak rendőrök, hanem civil hivatalnokok is részt vettek az akcióban. Az összeírók ott azt a látszatot igyekeztek kelteni, mintha népszámlálás lenne. A rendőrség összeírta a házakat, különösen az üres, vagy elhagyott épületekre, telkekre összpontosított. Ami a minőséget illeti, nem válogattak a hatóság, listára került a rozoga, málló falu régi polgárház éppen úgy, mint a jó karban levő, kétszintes kockaház.

A legutóbbi "ház számláló akció" idején Dragan Jocic volt a belügyminiszter aki szerint nem is volt ingatlan-összeírás, és a zaklatásokat is cáfolta. Ez a válasz nem fedi az igazságot, maga a rendőrfőnök is megerősítette, hogy a házak összeírása valóban folyamatban van. Korábban még 2007-ben Veliusz Ility infrastrukturális-miniszter levelet küldött a délvidéki önkormányzatoknak, amelyben roma telepek létesítésére szólítja fel őket. Az ország délebbre levő, tisztán szerb lakosságú települései nem kaptak ilyen levelet. Sokak szerint a rendőrség által Bácskában és Bánátban megkezdett üres házak nyilvántartásba vétele arra utal, hogy az állam – a toloncegyezmény végrehajtásával – újabb magyarlakta települések elszerbesítésére és betelepítésekre készül.

Ugyanis Szerbia korábban nehezményezte azt a szigorúságot és azt a vízumrendszert, amelyet a schengeni rendelkezések életbelépése után kénytelen elviselni többek között a magyar határon. Belgrádnak csak úgy volt esélye a szigorúság enyhítésére, ha elfogadja azt a toloncszerződést, amelyet az EU kínált neki. Ráadásul Szerbia csak így kerülhet közelebb az uniós csatlakozási tárgyalásokhoz, így léphet át az unió fekete listájáról a fehér listára. A nemrég megkötött szerződés értelmében a Nyugat 150 ezer szerb illetőségű személyt toloncol vissza az országba. Olyan romákról van szó, akik nem tudtak beilleszkedni azokba a nyugati társadalmakba, ahová érkeztek annak idején. Most pedig Délvidékre kerülnek majd, jóllehet egyikük sem beszéli a magyar nyelvet, de nagyon sokan még a szerbet sem.

A belgrádi Munkaügyi Minisztérium mintegy ötezer emberről beszél. Ezzel szemben az Európa Tanács megállapítása szerint: Szerbiának mintegy 150 ezer személyt kell visszafogadnia. A testület jelentése hozzáteszi, hogy Belgrád ebben az ügyben 2002 óta gyakorlatilag semmit sem tett.

Koszovói albánok által elűzött cigányok várakoznak kitelepítésre, akik mégis maradtak azokat Európa legnagyobb ólombányájának a helyén kialakított táborba zárták, ahol 5 évig éltek a súlyosan szennyező nehézfémek között
A helyzetet csak tovább súlyosbítja, hogy a visszatoloncolódó romák 60-70 százaléka a ma már független Koszovóból származik, márpedig oda a cigányok nem térhetnek vissza. Egyrészt, mert szerb állampolgárok, és ezért a koszovói hatóságok megtagadják befogadásukat, másrészt, mert maguk a cigányok sem akarnak visszatérni szülőhelyeikre, mivel félnek.

A félelem onnan származik, hogy a kilencvenes évek második felében, a koszovói háború idején a cigányok a szerb reguláris erők egyfajta szabadcsapati voltak. Jutalmul megkapták az elűzött albánok házait, amelyekből viszont a belgrádi adminisztráció visszavonulása után menekülniük kellett. A kialakulóban lévő helyzet amekkora teher ez Belgrádnak, akkora lehetőség is a Délvidék etnikai arányainak végleges megváltoztatására, a magyarság kiszorítására.

A visszatoloncoltak és a koszovói szerb menekültek együtt hatalmas tömeget jelentenek, betelepítésük megpecsételi a délvidéki magyarság sorsát. És ez már a betelepítések második fordulója lesz az elmúlt tizenöt évben. Az 1990-es években a délszláv háború nyomán több mint 200 000, Horvátországból és Boszniából menekülő szerb érkezett a Délvidékre. Tíz évvel ezelőtt Szabadka lakosságának még fele magyar volt, most már csak 38 százaléka az. Tegyük hozzá, az akkori menekültek is idegen területekről érkeztek, soha nem is éltek magyarokkal, nem is láttak magyarokat. Többségük mindmáig nem tudta fölvenni azokat a szokásokat, amelyek mindig is jellemzőek voltak a Délvidékre. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek folyamatos magyarellenes támadásait is ők követték és követik el.

Egy példa: csupán három roma család költözött korábban Tordára, ott mégis tüntetniük kellett a magyar szülőknek és nem merik az iskolába engedni a gyerekeiket az ott tanuló 14-15 éves cigánygyerekek randalírozásai, erőszakoskodásai miatt.

Azt pedig már csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy az ENSZ-egyezmények a népirtás egyik formájaként jelölik meg az etnikai arányok erőszakos megváltoztatását, illetve egy közösség természetes létfeltételeinek tudatos lerombolását, erőszakos átalakítását. Valamint az etnikai arányok megváltoztatását szigorúan tiltja a Helsinki Záróokmány, amit Szerbia jogelődje, Jugoszlávia is aláírt.

És végül álljon itt egy nagyon tanulságos cikk, amely a Magyar Szóban jelent meg ez év márciusában. Bár a lap igyekszik a szerecsenmosdatásban a tények azonban magukért beszélnek. Ez vár ránk egész Délvidéknek, ha nem vigyázunk, és nem tiltakozunk:


Új lakók a martonosi Ligetben

Egyre nagyobb a faluban a Koszovóról betelepülő roma családok száma – Makra Ákos faluelnök szerint alaptalan vádakkal illetik a helybeliek a helyi közösséget

Isten hozta! - Martonos mégsem fogad mindenkit kitörő örömmel (Fotó: Miskolci Magdolna)

Liget – azt hinné az ember, hogy a szép név szép helyet jelöl. A martonosi Liget településrészre azonban sok mindent rá lehet fogni, de hogy szép lenne?! A romos házak mellett düledező kerítésekre mindenféle holmi kiteregetve. Sehol senki, de az újságíró betoppanása összecsődít néhány embert.

Ott, az utca végén keressék őket – mutattak a tősgyökeres martonosi cigányok a betonjárdás utca vége felé. Amikor megtudták, mi járatban vagyunk, panaszáradatot zúdítottak ránk: azóta nincs nyugtuk, amióta az új jövevények itt vannak, és mivel egyre többen vannak, mind kisebb a nyugalom is.

- Egész éjjel bömböl a zene, képtelenség tőle aludni. Nem csinálnak semmit, segélyből élnek, és ugyanannyit kapnak, mint mi. Pénzt kaptak, hogy házat vegyenek itt, nekünk meg már nincs maradásunk. Ha őket ide költöztették, akkor bennünket miért nem visznek be a faluba – záporoztak a panaszok és kérdések.

Isten hozta! – fogadja az érkezőt a martonosi helységnévtábla. Csakhogy a helybeliek mégsem örülnek minden betérőnek, főként nem a beilleszkedni képtelen letelepülőnek.

Makra Ákos szerint irányított lehet a betelepülés.

- Van néhány család, amelyik régebben, néhány évvel ezelőtt költözött ide, koszovói roma családok. Idén tavasszal azonban tömegesen jöttek. Az a baj, hogy képtelenek beilleszkedni, felborítják a közrendet, a közbiztonságot. Mindennaposak a betörések, lopások, az emberek félnek. Hogy miért éppen Martonost szemelték ki? Feltételezem, a határ közelsége miatt. Nem a falu elnökeként mondom, hanem magánvéleményem, hogy ez egy irányított betelepülés. A jövevények leterhelik az egészségügyet, plusz kiadásokat jelentenek, megterhelik a belügyi szervek munkáját, hiszen ha itt több dolga van a rendőrségnek, akkor nem tudja ellátni a munkáját máshol. A járőrök állandóan megjelennek, de csak azokkal tudnak mit tenni, akik nincsenek itt bejelentkezve – magyarázta a faluelnök.

Mint kiderült, a lakbejelentés nélkül itt tartózkodókkal szemben sem tehet sokat a hatóság. Legfeljebb felszólítja őket, hogy intézzék a hivatalos ügyeket.

- Egy-egy házban harmincan-negyvenen is be vannak jelentkezve. Dehogy laknak itt ennyien! Csak kell egy cím, amivel igényelhetik a biometrikus útlevelet. Azt mondják, azzal három hónapra kimennek külföldre, keresnek egy kis pénzt, visszajönnek, és megint kimennek. De most itt vannak. Általában tizenegy óra, dél körül kezdenek ébredezni, éjjel elindul a portya, és tart hajnalig – mesélte Makra Ákos.

A falu lakói egyre elkeseredettebbek, mesélik a sok gondot, bajt, bosszúságot. Mindenféle mendemonda is kering a faluban, többek között olyasmi, hogy a helyi közösség részesedést kap a betelepítésből.

- A martonosi helyi közösségnek és a magyarkanizsai önkormányzatnak semmi köze sincs a betelepülésekhez. Sőt, a helyi közösség közlemény formájában felhívta a lakosság figyelmét, hogy vigyázzanak, kinek adják el a házukat – jelentette ki a helyi közösség elnöke

Burhan és Ljugzime Gyukatan

Ez a ház eladó – hirdetik úton-útfélen a feliratok. Rengeteg a faluban az elhagyatott, évek óta hiába hirdetett, eladásra szánt ház. Rengeteg az összedőlt és összedőlő is. Nem csoda, hogy a tulajdonos igyekszik eladni a lakatlan épületet, minél előbb, és mindegy, hogy kinek. Azt beszélik, hogy a Koszovóról érkezettek támogatást kapnak házvásárlásra.

- Egy biztos, hogy sem a helyi közösségtől, sem az önkormányzattól nem kapnak. Ugyanakkor visszaélések történnek a szociális támogatással. Konkrét esetről tudunk, amikor a korábbi lakhelyükön, majd néhány nappal később itt is felvették a szociális segélyt. Vádak, rágalmak érik a helyi közösséget, személy szerint engem is, hogy valamiféle szerződést írtam alá, hogy a helyi közösség vagy az önkormányzat ezért a betelepítésért pénzt kap. Ez nem igaz, és hogy itt vannak ezek az emberek, az csak gondot okoz a helyi közösségnek. Mennyien vannak? Körülbelül százan. Ezelőtt a lakosság összetétele ilyen volt: 90 százalékban magyar, 5 százalékban szerb és 5 százalékban cigány. Most 15 százalék a roma, 5 százalék a szerb lakosság, és 80 százalék a magyar. Az emberek, főként a Liget környékén élők félnek, sokan fontolgatják, hogy elköltöznek. A Ligetben ezelőtt is éltek romák, nem volt velük semmi gond. Most ők is szívesebben beköltöznének a falu központjába – magyarázta Makra Ákos.
A fiatal nők szerint az olcsó házak vonzzák ide a koszovói romákat.
Szerinte azok a roma családok, akik ki akartak törni a környezetükből, már beljebb költöztek a faluba. Ők sem érzik magukat biztonságban új szomszédaik körében.
- Körözött bűnöző is volt a betelepültek között, őt sikerült lefülelni. A faluban megszaporodtak a bolti lopások, már a helyi közösség épületében és a pékségben is történt rendbontás. Én úgy gondolom, hogy valaki ide küldte őket Martonosra, ígért nekik fűt-fát, és most követelőznek. A helybeliek hosszú ideje árulják a lakatlan házakat, tudjuk, milyen a gazdasági helyzet, tehát nem válogatják meg, kinek adják el. Azután meg azzal vádolják a helyi közösséget, hogy mi beengedjük az idegeneket. A törvény az egész ország területén szabad mozgást biztosít minden állampolgárnak. Mi nem tudjuk megakadályozni, hogy ide jöjjenek – mondta a faluelnök.
A messziről érkezettek azonban sok keserűséget, bosszúságot okoznak, eltömik a vízelvezető csatornát (pedig Martonos nagyon belvizes terület), a nyitott kanálisokba engedik a bűzlő szennyvizet, és előfordul, hogy a járdát használják illemhelyként – még fényes nappal is.

Hogy a gyerekeik járnak-e óvodába, iskolába? Nem. De (a helyi közösség elnöke szerint) a bőséges gyermekáldás miatt tizenöt-húsz éven belül a lakosság nemzeti összetétele jelentősen megváltozhat a településen.
A Liget délelőtt tíz óra tájban csendes volt. A helybéliek elirányítottak egy kapu nélküli házhoz. Fiatal lány lépett ki az ajtón, a kérdezősködést ugyan elhárította, de kihívta az édesanyját.
- Három gyerekkel vagyok itt, a férjem dolgozik – mondta a rozoga házból kilépő asszony.
Arra a kérdésre, hol dogozik a férje, csak annyit mondott: messze, nagyon messze.
Tizenéves forma srác csapódott hozzánk, barátságosan, közlékenyen. Tetszett neki a fényképezkedés ötlete is. Burhan Gyukatan – mutatkozott be széles mosollyal.
- Jársz-e iskolába, Burhan? - kérdeztük.

- Dehogy jár, nincs meg annak ahhoz az esze – válaszolta valaki a hirtelen összeverődött társaságból.
Pedig a fiú szemmel láthatóan eszes, talpraesett.
- Mi hat évvel ezelőtt jöttünk ide. Sok a pici gyerek itt, de nincs orvosunk, nincs mentőautó se. A faluban nincs gyerekorvos, küldenek bennünket Magyarkanizsára, onnan meg Zentára, de nekünk nincs pénzünk arra. Ötezer dináros segélyt kapunk, abból vagy kenyeret veszünk, vagy orvosságot – dőlt a panasz Ljugzime Gyukatanból.

Mialatt beszélgettünk, fiatal, frissen sminkelt lányok, asszonyok vettek körül bennünket, a környező házakból jöttek. Arra a kérdésre, hogy miért éppen Martonost választották új lakhelyül, közülük válaszolt Valentina Gyukatan.
- A nagybácsink élt itt, a szomszéd faluban, Horgoson. Tőle hallottuk, hogy itt, Martonoson nagyon olcsók a házak, már 1500-3000 euróért lehet venni. Ezért jöttünk ide. Összeszedtünk egy kis pénzt, segített a nagynéni is egy kicsit, és megvettünk egy pici házat, egyetlen szobával, aztán lassan építgettünk hozzá. Mióta férjhez mentem, nekünk már külön házunk van – mesélte Valentina.
Már a helyi közösség épületében is volt rendbontás.
Így jönnek folyamatosan a többiek is, rokonok, ismerősök, ismeretlenek. Belakják a Ligetet. Pedig többen nyomorognak itt, sok köztük a beteges. Néhányuknak igazolványa, betegkönyve sincs. Egyikük azt mondja: nem tud itt bejelentkezni, mert nincs annyi pénze, hogy visszamenjen a régi lakhelyére kijelentkezni. Ha nem jelentkeznek be, akkor nem kaphatnak semmiféle szociális juttatást, és megdől az az elmélet is, hogy az új útlevél a motiváció. Akkor hát mi? Nem bizonyított az a változat sem, hogy a Nyugatról kitoloncoltak álltak meg itt, amíg visszamehetnek.
A magyarkanizsai önkormányzatban csak annyit sikerült megtudni, hogy új keletű szociális problémát, megnövekedett kiadást egyelőre nem okozott a koszovói roma családok jelenléte. A hivatalos úton tartózkodó Nyilas Mihály polgármester viszont elmondta, hogy miután felmérték, mekkora horderejű a martonosi probléma, az önkormányzat igyekszik segíteni. Mivel nem látszik szervezettnek a betelepülés, hanem egyéni kezdeményezés, ezért a problémamegoldás is csak önszerveződés lehet, többek között a lakatlan házak felmérésével, a tulajdonosokkal való megbeszélésekkel.

Az alkotmány szavatolja, hogy nem lehet megváltoztatni egy közösség nemzeti összetételét. De az alkotmány szavatolja a szabad mozgás és letelepülés jogát is.
Úgy tűnik tehát, hogy ennek a témakörnek még folytatása lesz, annál is inkább, mivel az európai kaput, Horgost, ugyancsak érintik hasonló gondok.
(Demokrata / STOP / Heti Válasz/ Magyar Szó - nyomán MAGYARázat.info)
    * Angliában is bűnöznek a cigányok

    * Az olaszok pofán vágják a cigányokat

 

 Aresaipe peremén

Mondd, mit tudsz a cigányokról? Poénkodhatnék azzal, hogy a válaszodból megmondom, ki vagy. De nem teszem. Mert akár az jut eszedbe róluk, hogy lopnak, csalnak és nem akarnak dolgozni, akár az, hogy egy hontalan és egzotikus népcsoport, amellyel európai polgárokként osztozunk e földrészen, szinte biztos, hogy igen kevés tárgyi ismerettel rendelkezel a származásukról, a kultúrájukról, a nyelvükről. És talán akkor sem rugaszkodnék el nagyon a valóságtól, ha azt állítanám, hogy a romák nem is nagyon érdekelnek bennünket „hazaiakat”. Aresaipe, azaz Európa országai között megható egyetértés uralkodik a „cigányprobléma” területén: a romák gondot jelentenek, amelyet orvosolni kell, és különben is jobb lenne, ha valahova máshova mennének.

Irka Cederberg svéd újságírónő Född fördömd (Elátkozottnak születve. Stockholm, 2010, Leopard Förlag könyvkiadó) című könyvében probléma helyett „európai dilemmának” nevezi a romákat, és felteszi olvasóinak a retorikus kérdést: mennyi ideig hagyjuk még, hogy kontinensünk legnagyobb létszámú kisebbségének üldöztetése tovább folytatódjon?
A könyv a legfrissebb történelmi és nyelvészeti kutatásokat is figyelembe véve rövid áttekintést nyújt a romák származásáról, történelméről és nyelvének kialakulásáról, majd felvázolja a jelenkori helyzetüket Európa azon országaiban, ahol akár számszerűleg, akár arányában, számottevő a roma kisebbség létszáma. Szlovákia, Csehország, Magyarország, Olaszország, Görögország és Jugoszlávia (a balkán háború előtt és alatt), illetve Koszovó így saját fejezetet kap, Románia azonban annyira meghatározó szerepet játszik a cigányok múltjában és jelenében egyaránt, hogy nem lehetett egyetlen címszó alá tömöríteni – a román vonatkozások átszövik a könyv teljes egészét.

Indiai bölcső

A magyar Vályi István 18. századi megfigyelései nyomán keletkezett nyelvészeti tanulmányok eredményeként ma már köztudott, hogy a romák Indiából származnak, a történészek mindmáig azonban csupán találgatták, hogy miért hagyták el óhazájukat, mint ahogy azt is, hogy ott milyen társadalmi réteghez vagy csoporthoz tartozhattak. A legújabb történelmi kutatások felfedni vélik a rejtélyt: a roma nép ezer évvel ezelőtt, a hindu hadseregben kovácsolódott nemzetté, és a roma nyelv is, alapjaiban, e hadsereg hozzávetőleg ötvenéves visszavonulása során alakult ki.
Ázsiát ebben az időben muzulmán csapatok hódító hadjáratai dúlták, s amikor 1010-ben a ghaznavidák elfoglalták a mai India, illetve Pakisztán területén található Pandzsáb és Szindh tartományokat, a hatalmas hindu hadsereg visszavonulásra kényszerült, és Afganisztánon, valamint Iránon átvonulva néhány évtized alatt elért a bizánci birodalom fennhatósága alatt álló Anatóliába (ma Törökország).
Egy ilyen több tízezer tagot számláló középkori hadsereg fennállása, a hadi szerencsétől függően, olykor a száz évet is meghaladta, és a hadsereg saját, különálló társadalommá alakult: a katonák mellett családtagok, különböző szakmák – patkoló- és fegyverkovácsok, orvosok, szakácsok, szolgák – képviselői is jelen voltak, a szórakoztatásukra pedig zenészek és színészek csatlakoztak a kísérethez. A hadseregnek ugyanakkor kialakult egy sajátságos, közös nyelve is, egy ún. „lingua franca”, amelyen nemcsak a katonai jellegű, de minden másfajta kommunikáció is történt, s amely menet közben rendre gazdagodott azon országok nyelvéből átvett szavakkal, amelyeken a hadsereg áthaladt, és ahonnan új tagokat is verbuváltak. A „gádzsó”, ahogy a romák nevezik a nem hozzájuk tartozókat, például Indiában civil személyt vagy hadifoglyot jelentett, tehát olyan idegent, aki nem tartozott a katonasághoz.

 Újvári Tünde

___________________________________________________________________________________

 

Kérjük e rovat témája iránt érdeklődőket, bővítsék az alábbi információkat. (S.A)

A cigányság eredetét, történetét, helyzetét tárgyaló honlapok:

 

Romák - Wikipédia

Cigányok - Metapedia

A Romák valódi eredete

Roma cigány: A cigányok eredete és európai történelme

A cigányság eredete, története! - Lovári, Cigány Nyelviskola

Cigányok - Lexikon

cigany-parbeszed

56-os norvégiaiak

 

Az 1956-os norvégiai magyar menekültek sorsa és a Norvég Menekültügyi Tanács szerepe 1956-1958-ban

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit több évtizeden át elfedték a magyarországi emberek elől. Azok, akik részt vettek benne, itthon nem beszélhettek róla szabadon. Azok, akiket később kihallgattak, megkínoztak, nem szívesen beszéltek az eseményekről. Sokáig –talán még mind a mai napig él bennünk, magyarokban a félelem, s a harag. Egyesek úgy gondolják, hogy még most is nehéz erről a témáról elfogulatlanul írni. Úgy gondolom, hogy nincs olyan téma, amiről lehetne egyáltalán elfogulatlanul írni. Hiszen pont azért választanak az írók, költők, vagy éppen történészek bizonyos témákat, mert érdekli őket – de facto, elfogultakká válnak. De ezt nem tekintem bajnak, éppen ellenkezőleg. Fontosnak tartom, hogy megismerjük a múltnak olyan rejtett zugait is, amire eddig vagy idő vagy lehetőség hiányában nem jutott lehetőségünk.

Azt a törekvést is fontosnak tartom megemlíteni, amit a történésznek képviselnie kell. Azt a vágyat, hogy a valóság legteljesebb, legátfogóbb egészét tudja feltárni, bemutatni az olvasóközönség előtt. Úgy érzem, hogy ezen kívánalomnak jelenleg, a kutatásom mostani állapotában még nem felelek meg. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy munkám kvázi felénél egyfajta vázlatot adjak az érdeklődő olvasóknak, hogy felkeltsem az érdeklődésüket.

Az 1996-os és a 2006-os norvégiai megemlékezésekre készült összefoglaló munkákon kívül mind a mai napig nem született még magyar nyelven részletekbe menő, átfogó munka az 1956-os forradalom norvégiai fogadtatásáról, Norvégia szerepéről, a magyar menekültek befogadásának megszervezéséről, illetve folyamatáról.

Leendő szakdolgozatomban emiatt főleg a Norvég Menekültügyi Tanács (Det Norske Flyktningeråd) szerepét, fontosabb személyeit, feladatait vizsgálom a magyarországi és a ausztriai eseményekkel összhangban. Ennek keretében tavaly három hónapig kutathattam Oslóban, ahol az ottani levéltárban (Riksarkivet) nyerhettem betekintést a nagyközönség előtt jelenleg még zárolt iratokba, illetve részben már nyilvánosan hozzáférhető dossziékba.

A norvégiai magyarokról szóló anyag pillanatnyilag még nincs összegyűjtve. Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar menekültekkel foglalkozó norvégiai szervezet a saját iratai között őrzi a magyarokról keletkezett dokumentumokat. Ezek egy része – mint ahogy már említettem, a jelenlegi norvégiai titoktartási törvények értelmében zárolt, csak kutatási engedéllyel hozzáférhető. Így az általam kigyűjtött információk néhány adata (nevek, helyszínek) még néhány évig nem használhatók fel nyilvánosan.

A következő norvégiai szerveknél keletkezett magyarokról szóló anyag:

● Det Norske Flyktningeråd

●Styret for Overføring av Ungarske flyktinger til Norge

●Arbeitsutvalg i Østerike

●Uttakingskomisjon i Jugoslavia

●Det Norske Røde Kors

Studentsambandet

A keletkezett anyag mennyisége igen nagy. A tanácsülésekről készült összefoglalók, a költségvetések, a tanácstagok levelezése, a Bécsben és Jugoszláviában tartózkodó kiküldöttek jelentései mind hatalmas mennyiségű, feldolgozandó dokumentum. Időhiány miatt csak a Menekültügyi Tanács iratanyagába, illetve kis részben a Norvégiai Vöröskereszt dossziéiba sikerült betekintést nyernem. Itt kell megemlítenem, hogy a magyar menekültek a Norvégiai Vöröskeresztnél voltak abc sorrendben nyilvántartva. Ezek valószínűleg elkeveredtek a levéltárban, ismeretlen helyen vannak. Nagy segítséget jelentene, ha a számunkra rendkívül fontos iratok újra előkerülnének. Pontos statisztikai adatokat lehetne kapni a menekültek koráról, neméről, foglalkozásáról. Amíg ez nem kerül elő, csak a másodlagos forrásokból, illetve hivatkozásokból lehet következtetni a magyar menekültek pontos számára. Annyi bizonyos, hogy az Overføringsstyret 1957. május 22-i jelentésében 1455 menekültről esik szó, akik az aznapi dátumig Norvégiába érkeztek.

A Menekültügyi Tanács (MT) feladata az 1956-os októberi események utáni hetekben-hónapokban többrétű volt, és folyamatosan változott. A Tanács összetétele biztosította, hogy a legtöbb, legfontosabb norvégiai humanitárius szervezet együtt tudjon működni, közösen szervezzen segélygyűjtő akciókat, és a sajtóban is közös, egységes álláspontot képviseljen. A Bécsben tartózkodó kiküldöttek feladata kezdetben az volt, hogy Norvégiát tájékoztassa a táborokban zajló életről. Később az osztrák menekülttáborokban levő magyaroknak szóló segélyek szállítása (ruha, élelmiszer), pénzügyi segítség biztosítása volt a feladatuk. Végül a magyarok Norvégiába utaztatása, norvégiai munka-és oktatási helyek, megfelelő életkörülmények biztosítása. Ez igen nagy szervezettséget és megfelelő reprezentációt igényelt. A Tanács feladatát nem kezdhette el a norvégiai politikai körök, konkrétan a norvég kormány jóváhagyása nélkül. Amit végül egyes norvégiai politikusok (többek között Gudmund Harlem szociális miniszter), a norvég újságok, a norvégiai egyetemi diákok harcoltak ki. Valamint igen hatásos volt az ENSZ Menekültügyi főkomisszárjának Norvégiához intézett körlevele és az azonnali segítségre való felhívása. Amint az MT felhatalmazása megtörtént, működésbe léptek az osztrák táborokba küldött felelős személyek, akik felvilágosító körutakat tartottak, magyar nyelvre lefordított információs anyagokat terjesztettek a menekültek között. A kiinduló elképzelés az volt, hogy mindenki jöhet, aki szeretne, de főleg dolgos, munkára képes emberek jelentkezését várták. Ez kezdetben így is történt. A decemberben Norvégiába utazó első csoport főleg fiatal férfiakból állott. Az utaztatásokat hivatalosan a Menekültügyi Tanács intézte, azonban a végrehajtásban egyrészt magánszemélyek (családtagok, a második világháború alatt vagy közvetlen utána Norvégiába letelepedettek), másrészt más szervezetek (pl. diákszövetség) is részt vettek. Később azonban, 1958-tól Norvégia volt az első ország, amelyik ún. mínuszos menekülteket (pl. tbc-s betegeket, sebesülteket, vagy éppen öregeket) is befogadott.

A Tanács feladata volt még a fiatalkorúak védelme, oktatásának megszervezése. Emiatt megvásároltak egy ausztriai épületet, ahol bentlakásos iskolát hoztak létre magyar gyerekek számára. Ez volt a Wiesenhof-iskola. Magyar tanárokkal, norvég személyzettel és vezetőséggel, norvég állami támogatással. Az iskola sikere felemásnak mondható. A szokásos fegyelmezetlenségek ellenére –ami teljesen érthető, hiszen a gyerekeknek és a tanároknak sok megpróbáltatáson kellett keresztül menniük – több diák is sikeresen leérettségizett. Az iskolát azonban belső ellentétek bomlasztották. A második évben be is zárták, a diákokat máshol helyezték el, illetve néhány kiválasztottat Norvégiába irányítottak.

A norvég Diákszövetség a norvégiai magyarok segítségével lapokra nyomtatott, stencilezéssel sokszorosított szószedetet készített, majd ezt kis könyv formájában, ingyenesen bocsátotta minden norvégiai magyar menekült rendelkezésére. Norvég nyelvoktatást is biztosítottak. Oslóban azt is sikerült elérni, hogy a magyar menekültek kezdetben ingyenesen használhatták a tömegközlekedési eszközöket.

Az 1956-os menekültek újraélesztették a világháború alatt elhaló Norvég - Magyar Egyesületet, így közvetve elősegítették a norvég-magyar kulturális kapcsolatok kialakulását.

Ez csak néhány, kiragadott adat abból a hatalmas anyagból, amit a különböző hivatalos szervek iratai között találtam.

Szólnék pár szót a norvégiai, norvég nyelvű szakirodalom létezéséről is. Már az 1960-as években született pszichológiai elemzés a magyar menekültekről, valamint a 80-as, 90-es és 2000-es években is készültek egyetemi szakdolgozatok. A közelmúlt eseménye, hogy Grid Haraldsdotter Eidem végzős egyetemi hallgató ’56-os magyarokkal készített interjúkat.

Kutatásaimhoz Kovács Ferenctől kaptam technikai segítséget, aki még kezességet is vállalt értem az oslói levéltár zárolt anyagának kutatásához. Eszmei segítséget a Norvég -Magyar Egyesület elnök asszonya, Nagy Lucia Mária nyújtott, aki – ha kérdéseim támadtak– több alkalommal is odaadóan segítette munkámat.

Jelenleg a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában folytatom a munkát, ahol is a norvégiai magyar menekültekről szóló hírszerzési, jelentési iratokat vizsgálom arról, hogy milyen képet alkottak a magyar hatóságok a Norvégiába menekült magyarokról.

Kérem, amennyiben adatokkal, személyes tapasztalatokkal segíteni tudnák kutatásomat a norvégiai magyar menekültek témájában, keressenek meg a következő elérhetőségek valamelyikén: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. +36-30-5782516

Forró Tamás vagyok, 1985-ben születtem Budapesten, Csömörön élek a szüleimmel. 2003 óta a budapesti ELTE bölcsészkarára járok történelem és norvég szakra. A történelem már régóta érdekelt, tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Az egyetemi jelentkezésnél pedig e mellé választottam a skandinavisztikát, amiről akkor még jóformán semmit sem tudtam. Közben a norvég szak megnyerte tetszésemet, és a norvég irodalmat is igen megkedveltem. A 2006-2007-es tanévet Norvégiában, egy népfőiskolán töltöttem. Azóta többször jártam már ott és tanulmányaim után majd ott szeretnék letelepedni. 2007 nyarán jött az ötlet, hogy miért ne írhatnék az ott élő magyar 56-osokról. Ezt először távoli tervnek képzeltem. Aztán 2008 őszén jött a lehetőség, a Norvég Királyság Külügyminisztériumának tanulmányi ösztöndíja, melynek keretében 2009 februárjában 3 hónapra Oslóba utazhattam, s megkezdhettem a kutatásaimat. A diplomamunkámmal remélhetőleg 2010 őszén végzek. Jelenleg a magyarországi levéltárakban kutatok a norvégiai magyarok adatai után.

  Forró Tamás

Aggódás a klímáért

Segítség - aggódom a klímáért

Várok a buszra, de késik és mínusz 12 fok van. Fázom s emellett még állandó klímaaggódásom van, mi lesz a környezetemmel? Rajtakapom magam, hogy politikailag teljesen hibás gondolatom támad. Bűnös gondolat, de titokban azt mondom magamban, nem bánnám, ha Földünk hőmérséklete két fokkal emelkedne. Még akkor is mínusz tíz fok lenne, észre se vennénk, mi történt.

    Mi emberek éppúgy élünk, dolgozunk a trópusokon plusz 40 fokban, mint az Antarktiszon vagy Szibériában mínusz 40 fokban. Azaz, különösebb probléma nélkül, 80 fok különbséget bírunk ki. Miért ne tűrne el, a világ legalkalmazkodóbb élőlénye, két fok globális hőmérsékletemelkedést?Ha a „sok beszéd - kevés tett” programot folytatjuk, egyik klímakonferencia után a következővel, akkor félő, hogy nem sok történik majd. Lehetne azonban egy-két konkrét dolgot javasolni:

1. Meg kellene magyarázni a politikusoknak, hogy különbség van mérges gázok és a CO2 között. Mert vezető politikusoktól is hallani olyat, hogy „mindent meg fogunk tenni, hogy a CO2-t, ezt a mérges gázt csökkentsük“. A valóban mérges gázokat, mint a kéndioxidot és a nitrogénoxidokat lényegesebben könnyebb kiszűrni, mint a növényeket éltető CO2 gázt. Autóink katalizátora jól illusztrálja kicsiben a kimagázok elleni törekvéseket: A nitrogénoxidokat visszafogja, de a CO2-t kiengedi a szabadba.

2. A részecske-szennyeződés ellen kellene nemzetközileg fellépni. A szénerőművek szűretlenül bocsájtanak ki finom koromszemcséket, lassan megtöltik az egész atmoszférát. Ilyen kormot találni a sarki jégen. Vannak klímaszakemberek, akik állítják, hogy ha van olvadás a sarkokon, akkor ezt, a hő abszorbeáló hatása miatt, a finom korom okozza.

 

Hiszen a hőmérséklet nem emelkedett. Al Gore drámai filmjében a jégfalak omlását inkább ez okozhatja, mint a nem létező hőemelkedés. Nyugat segíthetné füstszűrők felszerelésével a kínai, az indiai szénerőműveket, ahonnan ez a fajta szennyeződés nagy része származik.

3. Hagyjuk abba a kísérletezést a CO2 raktározásával.

Norvégiában komoly kísérletek bizonyították, hogy ezt a gázt meg lehet fogni s be lehet pumpálni földalatti raktárokba, például egy kiürült olajmezőbe. Ilyen a Sleipner-mező. Ugyanilyen kísérletek folytak jó eredménnyel a Szaharában is. A baj csak az, hogy mindez hihetetlenül energiaigényes és drága. Az is baj, hogy nincs minden országnak üres olajmezeje. Szép szavak helyett ezért engedte meg a norvég Parlament 2008-ban, hogy az évi CO2 kibocsájtás újra nőjön. Növekszik is évente Norvégiában, és az egész világon.

4. Nemzetközi összefogást igényelne, hogy megállítsák a trópusi erdők irtását, hisz azok a legjobb CO2 abszorbeálók.

5. Állítsák le a biodízel, bioetanol, azaz bioüzemanyag használatát!Technikailag ezek jól használhatók és nagyon népszerűek voltak, különösen az USA-ban, az 1900-1930-as években. Időben belátták, hogy ezek is ugyanazokat a kipufogógázokat termelik, mint a kőolajszármazékok, másrészt pedig óriási területet vesznek el a mezőgazdaságtól. Hogy ez az ötlet 100 év múlva újra felbukkant, csak azt jelentheti, hogy a politikusok nem értenek sem a kémiához, sem a világ élelem ellátásához.

6. Végül követelhetné a társadalom, hogy a klímaproblémákkal foglalkozó szakemberek elemezzék az esetleges felmelegedés pozitív hatásait is.

Mert erről eddig szó sem esett. Például igaz-e, hogy a felmelegedés hatására a fák magasabbra kúsznak fel a hegyeken? Akkor több fa lesz, azaz több CO2 - fogó?

A zöld öv a sarkok felé fog terjeszkedni? Akkor a gabonafélék is jobban megteremnek északabbra, azaz több élelme lesz a Föld növekvő lakosságának.

Ha melegebb lesz, akkor kevesebb fűtőanyag is kell.

Igaz mindez? Hol van csak egyetlen pozitív kiértékelés is? Miért csak a riasztó jelek kapnak teret?

Ilyesmik járnak fejemben, amíg a buszra várok. Kicsit szégyellem magam, hogy nem vagyok buzgó tagja a klímafelekezetnek. Bár milyen felekezet ez?! Nagy SUV autók suhannak el mellettem, talán egy klímagyűlésre mennek?

 

Oslo, 2010.

Borka László

 

Aktuális szám

Itt a Magyar Liget
új száma
Ághegy melléklettel

Magyar Liget 22 évfolyam
90. szám - 2019 /1

Ághegy II. sorozat 11. szám
2019/1. szám

 

Lapozó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016 1. szám lapozható

 

 

2016 1. szám lapozható

 

2015 4-5. szám lapozható

 

2015 1-3. szám lapozható