Archivum

Látogatók



United States 68.8%United States
Hungary 16.2%Hungary
Sweden 7.1%Sweden
Romania 1.8%Romania
Ukraine 1.8%Ukraine
Norway 1.5%Norway
Russian Federation 0.7%Russian Federation
Denmark 0.5%Denmark
Switzerland 0.2%Switzerland
United Kingdom 0.2%United Kingdom
Israel 0.2%Israel
Germany 0.2%Germany

Tegnap: 2
Mostani hét: 242
Múlt hét: 21
Mostani hónap: 278
Múlt hónap: 59
Összesen: 412


Tóth Ildikó rovata

 

Szerelmem Kalotaszeg

Állatok a mérai ház körül

Tamás nagyapámék háza körül mindig voltak állatok. Kutyából, míg nagyapánk élt több is. Mindeniknek megvolt a maga feladata: vadászatra vizslát, tacskót tartott, ezek többnyire tisztavérű fajkutyák voltak, a ház őrzésére inkább igénytelenebb, keverékvérű korcsokat. Anyám gyerekkorában agarakat is nevelt nagyapa. Anyám és fiatalabbik bátyja kisgyerekek voltak még, apjuknak az iskolai, egyházi tevékenysége mellett szép gazdasága volt, néhány tehenet is tartott akkoriban. Apjuk vadászott is, ezért a házörző komondor mellett két agarat és egy tacskót is nevelt. A két gyerek nagyon sajnálta a beesett horpaszuk miatt soványnak tűnő agarakat.Sokszor tervezték, egyszer majd rendesen megetetik őket, hadd lakjanak jól. És egyszer eljött a régen várt alkalom.  Éppen vasárnapi ebédre terítettek, a leves már az asztalon  volt, mikor jött a cseléd a hírrel, hogy ellik az egyik tehén. A felnőttek csapot-papot, terített asztalt otthagyva rohantak az istállóba, a két kicsi ott maradt egyedül az agarakkal – és a vasárnapi ebéddel. Ez a hirtelen előállott helyzet:  a  terített asztalon a gőzölgő étel, felnőtt sehol, az éhesnek látszó agarak…Addig addig tanakodott a két gyerek, míg végül elhatározták, hogy most kell megpróbálni jóllakatni az agarakat. Először csak egy kevés leves, lassan lassan az egész, aztán a sült meg a köret is az agarak feneketlen gyomrába került. A gyerekek csodálkozására, hiába ettek az agarak bármennyit, a horpaszuk csak nem telt ki. Mire a felnőttek visszajöttek, már csak az éhkopp várta őket. S a két szamaritánust természetesen egy alapos náspágolás. Gyuszi szipogva vonta le a tanulságot:

-          A csuda vinné el, hiába volt az egész, ezek a kutyák csak elől híznak!

Nagyszüleim szerették az állatokat, sokat meséltek az unokáknak kutyáik viselt dolgairól. Pajtás nevű vizslájuk praclijának nyomát a padi ház verandájának cementpadlója őrzi. A ház verandájának készítésekor a kutya rászaladt a még puha cementre, senki nem vette észre, így a nyomok örök mementóként beledermedtek a padlóba. Pajtás  sokáig élt, mikor már nagyon öreg, beteg lett, az erdész golyója vetett véget szenvedésének. A kert felső sarkában, a nagy diója alatt hantolták el.

Csöpi – kis fehér pamutgombolyag – a nagymama kutyája volt. Már az én születésemkor öreg kutyus - bár  találkoztam vele, mégis csak fényképekről emlékszem  rá - végelgyengülésben múlt ki, őt is a kertben temették el.

Nagyapánk Tisza névre hallgató tacskója (kotorék eb) egyenesen a nagyhírű szebeni kutyaiskolából került a tulajdonába. Remek vadászkutya volt, míg megvolt nagyapának és nagybátyáimnak a vadászengedélye, nem is volt probléma a foglalkoztatásával. Mikor a családból már senki sem járt vadászni, a mérai erdész, Lőrinc János (Jáni), nagyapám szomszédja könyörült meg a vadász-tevékenységétől megfosztott kutyán. Boldogan mondott igent, mikor nagyapám megkérte, vinné magával Tiszát, mikor a kórogyi erdőbe megy. Ezeknek a kiruccanásoknak megvolt a maga forgatókönyve: az erdész elindult otthonról, mikor a Malomhegy derekáig ért, füttyentett egyet, Tisza azonnal reagált a hívó jelre. Várakozásteljesen odaállt nagyapa elé, mintegy engedélyt kérve a távozásra. – Mehetsz, bólintott beleegyezően gazdája. Tisza elrohant, csatlakozott az erdészhez, este ugyan ott, ahol reggel csatlakozott hozzá elvált tőle, és rendben hazajött. Nagyon barátságos, szelíd kutya volt – a becsületes emberekkel. Mert valamilyen ösztöntől vezettetve megugatta a tolvajokat, vagy más rossz szándékú embereket. E tulajdonsága okozta vesztét: valakit nagyon zavart, hogy éjjelente nem tudott észrevétlenül közlekedni, mert a kutya ugatásával azonnal jelzett, ezért bosszúból a fagyalkerítésen keresztül átnyúlva vasvillával oldalba szúrta szegény Tiszát. A súlyosan sebesült kutyára, melyben már alig volt élet, reggel talált rá nagyapánk. A vérveszteségtől legyengült kutya estére kimúlt. Mindnyájan megsirattuk.

Bikfic, barátságos, kíváncsi természetű, eléggé nagytestű korcskutya a felső udvaron lakott. Onnan  mindent látott, hallott, jól szórakozott játékunk, futkosásunk figyelésével. Érdekes szokása volt, hogy ha felingerelték, elkezdett négy lábbal egyszerre felugrálni a levegőbe. Ilyenkor olyan volt, mint egy hatalmas pattogó gumilabda. Ha nagymama nem látta, mi gyerekek sokszor szórakoztunk azzal, hogy jól felhergeltük Bikficet és élveztük ugrálását.

Édesanyám mindig kistermetű kutyákat tartott: Bubi, Bundás, Bodri – most veszem észre, mindnek B betűvel kezdődött a neve. A kutyák nappal láncon voltak, erre a törvény kötelezte a gazdákat, csak este  felé, etetés után engedték szabadon őket. Akkor aztán rohangálhattak a kertben, az udvaron kedvükre, a kan kutyák, ha tehették el-el kódorogtak a telken kívülre is, a nőstények inkább az emberekhez közel, az udvaron maradtak. Ez alól édesanyám Bubi nevű kutyája volt kivétel. A higgadt, barátságos szuka egy időben azt a szokást vette fel, hogy etetés után azonnal a kertbe szaladt. Eleinte nem volt ebben semmi feltűnő, csak később vette észre anyánk, hogy mikor közeledik a délutáni etetés ideje, Bubi szokatlanul nyugtalanná válik. Anyánk eleinte azt hitte, a kutya éhes, azért várja annyira az etetés idejét. Ám, ha néha előfordult, hogy valami miatt a szokásosnál kicsivel később került sor az etetésére, az éhesnek hitt kutya, mihelyt megszabadult a láncától, az ételre rá sem nézve rohant a kertbe. Anyánkat nagyon kíváncsivá tette Bubi viselkedése. De hiába akarta meglesni, hova rohan, Bubinak mindig sikerült egérutat nyernie. Ha észrevette, hogy követik, más irányba indult el. A magas kukoricasorok közt egy pillanat alatt eltűnt. Csak sötétedéskor került elő és fáradtan, de nagyon elégedett pofával vetette magát az otthagyott eledelére.

Bubi féltve őrzött titkára végül is, úgy sikerült rájönni, hogy egyik nap az öcsém tette Bubi elé az ételt, anyánk meg elbújt a kutya szokásos útiránya közelében a kertben, ahonnan kényelmesen megfigyelhette, hogy a kutya a kert bal felső sarkában álló nagy diófa felé veszi az útját. Óvatosan követte a kukoricasorok takarásában. Az eléggé erős ellenszél is segített anyánknak, hogy észrevétlen maradjon. Anyánk azt hitte, rosszul lát, mikor észrevette, hogy a nagy diófa alatt egy hatalmas róka várt a kutyára. Bubi boldog nyüszítéssel üdvözölte a rókát, megszagolgatták egymást, összedörzsölték a pofájukat, majd elkezdtek hancúrozni. Üldözték egymást, birkóztak, átugráltak egymáson, mindenről megfeledkezve merültek bele a nagy barátkozásba. Jó fél óráig tartott ez a játék, akkor leültek egymással szembe és csak nézték egymást. Egy idő után a róka felállt, megfordult és elment. Bubi nézett utána, még hempergőzött egyet, aztán lassan hazafelé baktatott, és akkor észrevette anyánkat. Nagyon zavartan kezdett viselkedni, úgy, mint akit kötelességmulasztáson értek. Hirtelen a diófa felé fordult, megeresztett egy sor ugatást, majd  mint aki jól végezte a dolgát, visszaballagott az udvarra. Többé soha, soha nem ment a diófához.

A másik róka-történet anyánk Bundás nevű kutyájával esett meg.

A Malomhegy, de különösen a mellette magasodó Liderkő  jó búvóhelyül szolgált a rókáknak, nyulaknak. (A Malomhegy Nádasfalva felé eső részét nevezte Liderkőnek anyám, mástól nem hallottam ezt az elnevezést, de, hogy valamikor létezett, Gergely Péter: Kalotaszeg névutós helynevei című könyvében találtam rá. Kár lenne, ha ez az érdekes név végkép feledésbe merülne!)

Anyánk nagy bosszúságára szinte naponta látogatott a kertbe róka, az ott szemelő tyúkok nem voltak tőlük biztonságban, egyre fogyatkozott a számuk. Fiatalabbik öcsém, becenevén Bandika tíz éves lehetett, barátjával és osztálytársával, a szomszédban lakó Pityuskával elhatározták, megfogják a tyúktolvaj rókát. Ásót, kapát, egy ócska zsákot és Bundást,a még fiatal kölyökkutyát vitték magukkal a megtorló akcióra. A Liderkőn elég sokáig kellett keresgéljenek, míg megtalálták a róka - kotorékokat. A szerszámok segítségével egy kivételével beomlasztották, ágakkal betömték a lyukakat. A szabadon hagyott lyukhoz odaparancsolták Bundást, aki lelkesen morogva látott neki a lyuk kikaparásához. Bizonyára volt benne kopóvér is, mert egészen felhergelte magát, egyre ádázabban morgott, hevesebben kaparta a lyuk szélét. Bandikáék izgatottan lesték az eredményt, úgy gondolták, ha majd előjön a róka, ők hirtelen odatartják a zsákot, a róka meg belesétál. Csakhogy nem így történt a dolog. Már kezdtek belefáradni: Bandikáék a feszült figyelésbe, a kutya a kaparásba, mikor egyszerre csak kiugrott a róka, bátran és hevesen nekiment a kiskutyának, úgy, hogy az hanyatt esett. Bundás annyira meglepődött, megijedt a váratlan fordulattól, hogy csak nyikkant egyet, majd vinnyogva lábra hemperedett, és farkát behúzva nekiiramodott a lejtőnek. A róka meg utána. Bandikáék is magukhoz tértek a róka okozta meglepetésből és - Bundás, Bundás-t - kiabálva rohanni kezdtek a róka után, melyet most már nem akartak elfogni, hanem a kutyát szerették volna megmenteni tőle.  A kutya egyenesen hazarohant, a róka majdnem hazáig üldözte, csak mikor a kiskutya berohant a kapun változtatott futásán és eléggé ráérősen kocogott el a szomszéd kertje irányába. Mire Bandikáék is hazaértek, Bundás, még mindig reszketve, a kutyaházban kuksolt. A gyerekek a nagy ijedség után megnyugodva, hogy a kiskutyának nem lett semmi baja, lelkendezve mesélték el anyánknak a nagy kalandot. Anyánk kacagott a kutya hősies viselkedésén, és szeretettel megdorgálta:

- Hát így kell rókát fogni, Bundás? - A kutya lehasalt, lehajtotta a fejét, a két első lábát a szeme elé tette.

- Jé, - vették észre a gyerekek. – Bundás szégyelli magát.

Attól kezdve, ha Bundás nem viselkedett rendesen, vadult, vagy nem fogadott szót, Bandika megkérdezte:

- Na, mi van Bundás, menjünk rókát fogni?

Erre a kérdésre a kutya mindig lecsillapodott, lehajtotta a fejét, majd szemrehányón felnézett Bandikára, mintha azt akarta volna mondani:

- Már megint kezded? Mikor felejted el végre?

Macska, mint minden falusi otthonban, volt a háznál, de mindig csak egy, többnyire kandúr, vagy herélt. Anyamacskát nem tartottak, sajnálták volna elpusztítani a sok kiscicát.  A macskák elnevezése nem okozott gondot, többnyire a Cirmos (ha cirmos volt a szőre), Cila, Cicus nevek váltakoztak a soron következő kitűnően egerésző macskáknál. Nagymama is, édesanyám is nagyon szerették ölbe venni, simogatni őket, hallgatni dorombolásukat. Én nem rajongtam értük, különösen azok után, hogy egy bőrdíszműves barátomtól vásárolt vadonatúj gyönyörű bőrtáskámra rápisilt anyám egyik kandúrmacskája. A táskát el kellett dobjam, nem lehetett eltávolítani belőle a penetráns illatot. Csak egészen kicsi koromban figyeltem elbűvölve a macskák finom mozgását, mindenáron ölbe akartam venni én is, meg akartam kaparintani a puha állatot, többnyire a farkától megragadva. Persze az okos cicák nem kértek erőszakos szeretetemből.

Mindenik macskának megvolt a maga sajátossága: az egyik ki tudta nyitni az ajtót, a másik megfogta a rengeteg egeret, sőt patkányt is, de áldozatait nem ette meg, szép sorba lerakta a bejárati ajtó elé. Volt olyan is, amelyik bukfencezni tudott, s olyankor produkálta magát, mikor simogatásra vágyott. Tudniillik, anyám mindig felkapta, megölelgette cirkuszba illő mutatványa után.

A majorság – tyúk, liba, pulyka – tartása faluhelyen természetes volt. Minden fajtának megvolt a külön ólja, napközben a tágas udvaron, miután a kertben már akkorára növekedtek a növények, hogy nem tehettek kárt bennük, ott is bogarászhattak, kapirgálhattak. Mindig akadt egy-egy kedvenc is, annak nevet is adtunk. Az egyik tyúknak Sánta Lidérc lett a neve. Hallgatott a nevére, ha hívtuk csendesen kotyogva sántikált hozzánk, hagyta simogatni magát. Már kiscsirke korában szeretett az emberek között lenni, e szokása miatt sántult meg: valamelyik gyerek nem vette észre és rátaposott a lábacskájára.  Anyám Pista kakasa viszont olyan harcias állat volt, hogy felért két kutyával. Éberen őrködött az udvar népe fölött, ülünek, héjának nem sok esélye volt a csirke-rablásra. De nem csak saját népének volt őrizője. Ha idegen ember akart bejönni a kapun, azonnal megtámadta. Kitárt szárnyakkal előre meredt lábakkal ugrott az illetőre, s ahogy megkapaszkodott, a csőrével csipdesni kezdte, ahol érte. Pista kakas a fazékban végezte, mert úgy bele talált jönni a harciasságba, hogy idősebb korában válogatás nélkül megtámadott mindenkit, a háziakat is, nem lehetett tőle nyugodtan járni az udvaron.

Nagymama idősebb korában már csak ritkán nevelt pulykát. Nagynéném, édesanyám meg sem próbálkoztak vele. A pulykáknak aránylag nagy a terület – igényük, és a kispulykák nagyon kényes jószágok. Amíg ki nem jön a jellegzetes gyöngysor a nyakukon, nagyon kell vigyázni rájuk mert nagymama szerint, ha csalánhoz találnak érni, megdöglenek. Ennek a ténynek nem néztem utána, nem tudom, valóban így van-e?

Nagymama libáit nyaranta az unokasereg hajtotta a Nádas patakára fürdeni. Míg a libák úszkáltak a malom mögötti csendes és mélyebb vízben, mi is remekül szórakoztunk. Történt egyszer, hogy hazatéréskor észrevettük, hogy egy liba hiányzik a csapatból. Nyilvánvaló volt, hogy valaki elemelte, mert nagymama szerint a libák csapatban élő állatok, nem szoktak elkódorogni egymástól. Emi nagynéném, az emberi lélek jó ismerője, vigasztalta nagymamát és minket is: - nem kell búsulni, biztos vagyok abban, hogy hamarosan elő fog kerülni az a jószág. Emi néni estefelé egy kis tereferére átment az egyik szomszédhoz. Beszélgetés közben szó esett az eltűnt  libáról is, nagynéném elmesélte, milyen sokáig keresgéltük hiába. A szomszédok azon véleményen voltak, hogy a libát valaki elemelte.

- Lehet, - egyezett bele nagynéném a felvetésbe – de nincs semmi baj, - mondta magabiztosan - holnap utazom Kolozsvárra, onnan átugrom Esküllőre a pópához, rendelek egy fekete misét a tolvaj lelkére. (Tudniillik az esküllői román pap jó pénzért megátkozási szertartást is vállalt. A mise sikeréhez rendszerint elegendő volt, hogy a megrendelő egy-két embernek elmesélje, hol járt).

Másnap reggel csodának voltunk tanúi: az elkódorgott liba ott sétált a libaudvarban. Becsületes megtalálója , köszönetre sem tartva igényt, a kerítésen dobhatta át az állatot nagy titokban.

A gyümölcsöskert hemzsegett az énekesmadaraktól. Olyan madarak is raktak fészket a kert fáin, az öregebb fák odvaiban, melyeket szigorúan erdőlakóknak ismertünk. A félig kiszáradt aranypármen odvas törzsében egy hatalmas harkály rendezett be fiókáinak kényelmes, bár az odú földhöz közeli elhelyezkedése miatt a macskák vadászösztönét könnyen felébresztő, kicsit veszélyes otthont. Ha csak magam voltam a kertben, megfigyelhettem a harkálypár érdekes, de kissé zajos fatisztogató tevékenységét.

Gyerekkoromban egyszer különös élményben volt részem. A szőlőlugasba tartottam a virág- gruppokkal szegélyezett utacskán, mikor egy körülbelül 20 centis zöldes színű fürge gyíkra lettem figyelmes. Előttem szaladt, időnként megállt, mintha riszálta volna magát egy kicsit, majd tovább szaladt. Szaladása nem volt igazán gyors, kíváncsian néztem furcsa riszáló mozdulatait. Egyszer csak, - alig akartam hinni a szememnek: a gyík megduplázódott. Az egyik elszaladt, a másik ott maradt az ösvényen. Az álló gyíkocska az utamban volt, nem akartam rálépni, ezért egy vesszővel megpiszkáltam, hogy mozdulásra bírjam. Mekkora volt a meglepetésem, mikor a gyík a bot érintésére összelapult! Akkor vettem észre, hogy az csak a gyík levedlett bőre!

Az eresz alatt fészkelő fecskecsapat nem zavartatta magát siserahadunk hangoskodásától, vidáman röpködtek fölöttünk. Különösebben mi sem törődtünk velük, csak felnőtt koromban figyeltem jobban oda életükre. Egyik nyaram fecske-élményét meseformában rögzítettem.

Fecskemese

Régen, mikor én még kislány voltam, alig vártam, hogy vége legyen az iskolának, hogy mehessek a nagyszüleimhez. Falun laktak, egy nagy, öreg házban. Ennek a háznak volt egy nagy fedett verandája, nagyon szerettem ott olvasgatni. Egyik délután, alig vettem elő a könyvemet, arra figyeltem fel, hogy  egy kicsi fecske libben a tornác eresze alá. Egy pillanat alatt körberepülte a fedett területet, és már el is illant, mintha ott sem lett volna. Kis idő múlva ketten tértek vissza. Abban nem voltam biztos, hogy a fecskepár egyik tagja az iménti látogatóm lenne, csak úgy gondoltam. Körberöpültek, eltávolodtak, egy kicsit köröztek az udvar és a ház fölött. Mintha fel akarnák deríteni, jó-e, biztonságos-e ez a hely? A környéken van-e elég szúnyog, bogár és más finom fecskeeledel? Úgy látszik megfelelőnek találták a vidéket, mert másnap már hajnalban visszatértek. Újra körberepülték a terepet, majd megpihentek a ház mellett futó villanyoszlopsor drótján. Ficseregtek egy sort, hallgattak, nézelődtek, majd egymás felé fordulva csipogtak valamit:

- Mit szólsz, jó lesz ez a hely?

- Igen, azt hiszem. Nyugodt, csendes a környék, és az is fontos, hogy sok a bogár. Meg közel a patak, sár is van bőven. Láttam néhány alkalmas gyapjúcsomót az egyik bokron fennakadva. Tudod, a fészek bélésének valót. Emlékszem, mikor még gyerek voltam és a fészekben éltem a testvéreimmel, nagyon kellemes érzés volt a finom puha gyapjún kucorogni.

Még nézelődtek egy kicsit, én meg nem akartam elijeszteni őket, mozdulatlanul figyeltem, kíváncsi voltam, vajon mire határozzák el magukat? A fecskepár elrepült, bizonyára a közeli patak partjára, mert nem sokára visszatértek és csőröcskéjükben már ott volt az első adag fészekhez való. Nagyon szorgalmasan dolgoztak, egész nap hordták az egyik csöpp sarat a másik után. Estére már látszott munkájuk eredménye. A kis félgömb alakú fészek kezdett formát ölteni. Teltek a napok, a fészek majdnem elkészült, mikor megjelent egy csapat fecske, azt hiszem, a rokonságuk, látogatóba. A két kis házépítő megszeppenve hallgatta a rokonok véleményét:

- Hát ez nem lesz jó! Nem látjátok, hogy túl kicsire építettétek? Hogy fognak a tojáskák elférni? És miután megszületnek a gyerekek, hogy lesz? Ilyen szűk helyen nem tudnak fejlődni!

Gondolom, ilyesmit mondhattak az öregebb fecskék, mert a fiatal fecskepár abbahagyta az építést és újabb fészek rakásába kezdtek. Nagyon szívükre vehették az intelmet, mert másodszorra jóval nagyobb lett a fészek. Ahogy nézegettem, az volt az érzésem, hogy szegénykék ismét hibáznak, mert ezúttal túlságosan is nagyra építik. Úgy is volt. Teltek a napok, a két kis fecske nem győzte hordani az építőanyagot, és mégsem látszott, hogy haladnának a munkával. Az első fészek egy fél libatojáshoz hasonlított, ez a második meg lassan akkora kezdett lenni, mint egy fél görögdinnye. Meg is történt a baj: egyik reggelre leszakadt a fészek fele. A kárvallott fecskepár siránkozva röpködött a letört darab és az épen maradt fészekrész között:

- Mi a csuda történt? Én nem értem! Pedig már majdnem elkészültünk! – Ilyeneket csipogtak egymásnak.

Siránkozásuk úgy látszik messzire elhallatszott, mert egyszer csak újra megjelentek a rokonok. Röpködtek, nézték a fészek megmaradt részét, és a leszakadt darabot, közben úgy csiviteltek, hogy hallgatni is rossz volt.

- Nahát, két ilyen élhetetlent! Hát nektek nincs szemmértéketek? Mit akartatok ebben a hodályban felnevelni? Talán struccot?                                                                                         

Így veszekedtek, kiabáltak, csúfolódtak egy ideig, a két kis bűnös felült a szokott pihenő helyére, a villanydrótra és restelkedve hallgatta az intelmeket. A csivitelő társaság elrepült, az én fecskéim fáradtan, szomorúan gubbasztottak a dróton. Röpdösni sem volt kedvük. Azt hittem, végleg elmegy a kedvük a fészekrakástól. Nekem legalábbis elment volna, ha fecske vagyok. Sajnáltam őket nagyon, mert szorgalmasak voltak, csak azért nem sikerült jó fészket építeniük, mert nem volt meg a kellő tapasztalatuk. Szívesen elmagyaráztam volna ezt a csúfolódóknak, de fölöslegesen aggódtam. Amit én el akartam magyarázni, azt tudták az öreg fecskék nagyon jól. Kis idő múlva visszatért a fecskecsapat, ezúttal többen voltak. A csapat letelepedett a villanydrótra a két kis szomorkodó mellé, két öreg fecske pedig odarepült a rossz fészkekhez. Ők is megszemlélték, röpdöstek egy kicsit, halkan csivitelve megbeszélték a látottakat, majd elrepültek. A villanydróton ülő csapat ott maradt, és most már bíztatóan ficseregtek:

- Ne búsuljatok, butuskák! Elhoztuk nagyapót meg nagyanyót, hogy segítsenek. Meglátjátok, most minden rendben lesz!

Az öreg fecskepár visszajött és elkezdték sárpöttyökkel kipontozni a fészek körvonalát. Mikor ezzel készen voltak, elrepültek, útközben bizonyára odaszóltak a többinek:

- No, mi készen vagyunk, indulhat az fészeképítés. Segítsetek ti is nekik, hogy minél előbb elkészüljenek.

És a két kis fecske vidáman látott neki újra a munkának. Az imént még csúfolódó csapat meg segített. Olyan sürgés-forgás volt aznap a veranda körül, hogy olyant még nem is láttam. Estére készen lett a fészek, a két kis fecske boldogan költözött bele. Igyekezniük kellett, mert a sok hiábavaló munka miatt elkéstek egy kicsit a tojáskák lerakásával, a költéssel. Az ifjú mamafecske miután lerakta a tojásokat, türelmesen kucorgott felettük, míg a teste melegétől kikeltek a kis fecskék, a fecskeapuka meg szorgalmasan hordta neki az ételt.  Mikor mindenik fióka megszületett, újra megjelent a rokonság. És segítettek táplálni a fiókákat, amelyek úgy fejlődtek, híztak a sok ételtől, hogy öröm volt nézni.

Mikor a kicsi fecskék már akkorák lettek, hogy elhagyhatták a fészket, akkor repülni tanította őket a rokonság. Mire vége lett a nyárnak, a későn költött kis fecskék is megerősödtek, vidáman cikáztak a levegőben. Akkor láttam őket utoljára, mikor ők is odaültek a vándorútra készülődő felnőttek mellé a villanydrótra:

- Isten veletek kis fecskék, jó utat - intettem nekik- ígérem, vigyázok a fészketekre és szeretettel várlak benneteket vissza. Remélem, jövőre majd újra találkozunk!

 

 

 

 

 

 

 

Bezzeg az én időmben

A Csendkirálynő Birodalma

Kisgyerek koromban sokat betegeskedtem a garat és orrmanduláim miatt. Gyakran begyulladtak, nem tudtam nyelni, lélegzeni. Szüleim hűségesen ápoltak, de lassacskán  ráuntak arra, hogy bármilyen programot terveztek, azokat rendre felborította az én többnyire a munkaszünettel járó ünnepekre időzített  betegségem.

Anyai nagymamám egykori udvarlója, Kolozsvár nagyhírű nőgyógyász szülészorvosa, Mátyás Mátyás azt, hogy nagymamám  máshoz ment férjhez,  nem vette zokon, kedves jó barátja lett az egész családnak, az idők folyamán amolyan egészségügyi tanácsadójukká vált.  Így érthető, szüleim miért hozzá fordultak tanácsért az én esetemben, szakterületétől oly távol eső problémámmal is. Megbeszéltek egy időpontot, szépen felöltöztettek, és tettük tiszteletünket. Mátyás Mátyás megvizsgált, hümmögött egy sort, majd azt mondta:

- Hát kedveseim, ezeket a mandulákat sürgősen ki kell dobni. – Szüleim érdeklődtek, mennyire sürgős az operáció, mikorra tervezzék?

- Hogy mikorra? Semmikorra! Most azonnal megcsináljuk!

Szüleim összenéztek, egyikük sem mert nemet mondani, nem merték a rájuk tukmált segítséget visszautasítani azzal, hogy köszönik szépen, de inkább egy gégeszakorvosra bíznák gyereküket. Mindenféle előzetes vérvétel, ellenőrzés mellőzésével ott helyben lefogtak, - hárman, mert nem voltam hajlandó jó gyerek módjára szót fogadni és úgy látszik volt bennem némi erőtartalék is. A Főorvos Úr elvégezte a műtétet. Régideje már ennek, de azóta is akárhány gégész belepillant a torkomba, elszörnyülködik.

A „szakszerű” operáció után elég sokáig kornyadoztam, ráadásul az orrmanduláim röpke idő alatt visszanőttek. Marosvásárhelyen az országos hírű specialista, Osváth doktor Úr műtött meg újra. Sikeresen. Utókezelésre a kolozsvári Református Kórházba utalt. Három héten keresztül naponta egy gumilabda szerű készülékkel befújtak az orromba, miközben azt kellett mondanom: mamma, mamma. A kezelés nem volt fájdalmas, csak kellemetlen és kissé hosszadalmas. A kezelő orvos megdicsért fegyelmezett magatartásomért, és hogy jobb kedvre hangoljon, megmutatott egy ládányi nyüzsgő tengerimalacot.

- Nézd kislányom, ha ügyesen végigcsinálod a kezelést, választhatsz magadnak egy tengerimalacot - bíztatott kedvesen.

Azon imádkoztam, az orvos valahogy feledkezzen meg az  ígéretéről mert a kezeléssel nem volt semmi bajom, a kecsegtetéstől viszont lett, mert borzasztóan irtóztam a nyüzsgő, büdös társaságtól. Szerencsére, az orvosnak nem jutott többé eszébe a nemes ajándékozó szándék.

A befújás bizonyos megkötöttségekkel járt: a kezelést követően egy ideig nem volt szabad beszélnem. Kisgyereknek megtiltani a beszédet nagyon nehéz. Apám ügyesen oldotta meg a feladatot. A kórház jó félórányi járásra volt a házunktól, a városban mi mindig gyalog közlekedtünk. Mikor elindultunk a legelső kezelésre, apám elkezdett mesélni a Csendkirálynő Birodalmáról. Csodálatos hely volt az! Csuda dolgok történtek ott nap mint nap! Aki csak hallott a Birodalomról, - mesélte apám - oda kívánkozott. Persze a felnőttek hiába vágyakoztak, belépni oda csak gyerekeknek lehetett. De azok is csak akkor, ha kiállták a szigorú próbát: legalább egy fél órán keresztül hallgatniuk kellett. Annyira csábító volt a Csend Királyné Birodalma, hogy hősiesen kijelentettem, rendben van, vállalom a próbát! De bármennyire óhajtottam látni, még a közelébe sem kerültem a Csend Királynőnek Birodalmának! Apám minden nap újabb és újabb érdekes, csábos történetet mesélt erről a csudahelyről de  ravaszul mindig úgy intézte, hogy én megfeledkezzem a hallgatási fogadalmamról és a határidő lejárta előtt megszólaljak.

Mire lassacskán lejárt a három hetes kezelési idő én ráébredtem, hogy a Csend Birodalom alkalmassági  próbáján bizony elbuktam. Apám azzal vígasztalt az elmaradt lehetőségért, hogy megmagyarázta, ne búsuljak, mert tulajdonképpen nem is éri meg a sok szépség, csudálatosság látványa, hiszen egyedül kellene oda mennem. Az öcsikém úgy-e még túl kicsi, nem vihetném magammal, a felnőtteknek meg tilos oda a belépés! És a világ legszebb, legérdekesebb helyén sem nagy boldogság az egyedüllét! Ebben maradtunk.

Szegény magányos Csendkirálynő! Mióta felnőtt lettem, már nem is vagyok kíváncsi, milyen lehet a Birodalma?

Fotótár

 

Fotóriporterünk rovata

 


Ligeti Pál téli felvételeiből

Csipke

A fekete lyuk

Hült hely

Sportosan

Hajléktalanoknak

Hungarikumok 

Dr. Szalontai Éva rovata.

 

HABSBURG OTTÓ ÉS A NEMZETI EMLÉKEZET         

Zsúfolásig megtelt a budapesti Sajtóház legnagyobb előadó terme, a Mikszáth-terem.

Az Életmód Szakosztály előadója ezúttal Dr. Gerő András professzor, Széchenyi-díjas történész, a történelmi tudományok doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója volt.
Gerő professzor elismerően, szeretettel beszélt Habsburg Ottóról.

A 98 évet megélt koronázatlan király németországi otthonában hunyt el. Hamvait a Habsburgok császári sírboltjában, Bécsben helyezték örök nyugalomra. Végrendelete szerint azonban szívét a bencésekhez vitték.

A magyar kormány részéről Martony János külügyminiszter koszorúzta meg Habsburg Ottó szívurnáját a Pannonhalmi Bencés Főapátság altemplomában.

Gerő András említette, hogy 2001-ben szó volt arról is, hogy köztársasági elnökké választják, hiszen egész életében Magyarország érdekeiért harcolt.

Dr. Gerő professzor beszélt a Habsburgok 645 éves, európai uralkodásáról. A Habsburgokról, akiket általában nem szerettek a magyarok. Ugyanakkor arról is, hogy Habsburg Ottóról soha nem hallott semmi negatív véleményt. Egyszerűen szeretetre méltó volt.

Dr. Gerő anekdotákkal, pikáns történetekkel is fűszerezett előadását a hallgatóság élénk figyelemmel követte.

Az újságírók között voltak, akik saját emlékeikről szóltak Habsburg Ottóval, a koronázatlan királlyal kapcsolatban.

Erdélyi Szerencse Ödön, költő, újságíró, előadóművész verses emlékezéseit adta elő „Királyszív – ki Pannonhalmára hív” címmel.

Dr. Trom András, külpolitikai újságíró, a Polonia Press, a Magyar-Lengyel Sajtószolgálat alapító főszerkesztője is megemlékezett Habsburg Ottóról. A Magyar Világgazdaság Németország c. mellékletében /1996. április/ közölte Habsburg Ottó, az Európai Parlament egyetlen magyar képviselőjének nyilatkozatát: 
„Utat a hungaro-optimizmusnak” címmel.

Az Életmód Szakosztály elnöke felelevenítette, 1990 őszén személyes találkozásait a koronázatlan magyar királlyal. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gólyavárában és a stockholmi Grand Hotelben.

Habsburg Ottó több ország bejegyzett állampolgára volt. De ő elsősorban mindig magyarnak vallotta magát. Bizonyítja ezt kifogástalan magyar beszéde is, amit apjától IV. Károly királytól és a bencésektől tanult. És amit átadott öt lányának, két fiának is.

Az újságírók Gerő professzorral együtt megegyeztek abban, hogy Erzsébet királyné és József nádor után Habsburg Ottó a harmadik szeretett Habsburgunk lehet.

 

 

 


Gizella Csúzy és Bocsor Jenő festőművészek Svédországból nyírbátori kiállításukon. Megnyitotta Dr. Szalontai Éva.

A nyírbátori Művelődési Központ zsúfolásig megtelt.
Sípos Ildikó a központ igazgatója énekkel, zenével kísért műsora nagy sikert aratott.

 

 

Dr. Sebestény Andor szinte maga is hungarikum!

A magyar származású professzor Londonból telepedett vissza Magyarországra.

Külön érdeme, hogy a világon, így országunkban is az egyre nagyobb számú daganatos betegségekben szenvedőkön szeretne segíteni.

Az is érdeme, hogy míg Nagy-Britanniában egyre nő a Magyarországról kivándorló fehér köpenyesek száma, ő éppen Angliából jött haza, miután majdnem 50 évet dolgozott a londoni Birodalmi Rákkutató Intézetben.

És haza hozta kutatási eredményeit!

Az első négy évben állatorvosként dolgozott Londonban. Kisállatok részére dolgozta ki a kemoterápiás és röntgen sugárkezelésnél enyhébb, olcsóbb gyógymódszereket, aminek következtében az állatok életminősége, kedve is javult.

Innét egyenes út vezetett a humán területű rákkutatáshoz.

Ma már a CV 247 REGENERÁL kikísérletezett terméke a hazai gyógyszertárakban is kapható.

Munkatársa, segítőtársa mindenben Dr. Boldizsár Tiborné Viola igazgató, az AD ASTRA Ivy Medical Chemicals Hungary Kft. képviselője.

Szeptember 15-e a Föld számos országában a Limfóma Világnap.

A Világnap ötlete az Egyesült Államokból ered.

Azzal a céllal, hogy az orvosok, a beteg szervezetek, betegek és családtagjaik összefogásával felvilágosító kampányt szervezzenek erről a rosszindulatú daganatos betegségről, hogy segítsenek a megelőzésben.

A Sajtóházban is a fő cél a megelőzés volt, az újságírók egészsége védelmében.

Dr. Sebestény Andor több meghívást kapott, mióta visszatért Magyarországra.

Sikeres előadása volt az I. Magyar Világtalálkozó Egészség Napján és a budapesti Sajtóház újságírói elött is.

Annak örülnénk, ha minél több magyar kutató hazatérne, haza hozva külföldi tapasztalatait.

Az Új Magyar Csodabusz: HUNGARIKUM!      

    Az egészségbusz, a csodabusz egyik alapító tagja: Dankovics Gergely.

Felsőfokú végzettségű, egészségügyi kommunikációs és marketing szakember. Magyarország Egészségvédelmi Szűrőprogramjának igazgatója, az Európai Nemzeti Egészségvédelmi Szűrőprogram alelnöke.

    Ez az egészségbusz Magyarország 2010-ben alakult legnagyobb átfogó humanitárius egészségvédelmi szűrőprogramja Európai Uniós irányelvek alapján működik.
Egy fő számára 20 perc alatt 24 vizsgálatot és ezek kiértékelését végzi. Minden jelentkező kap egy Egészség Könyvet. Az egy fős vizsgálat értéke 30.000 Ft, de a szűrővizsgálat térítésmentes. 

Az egészségbusz programját 46 fő, 26 szervezet alapította.

   A program célja: 
A betegségek megelőzése, az egészségi állapot javítása a legkorszerűbb eszközökkel.

   Üzenet a társadalom felé: 
Mindennapi életünkben jelentős szerepet játszik: a boldogság, a munka, a karrier, a szórakozás, a hobbi.
De ha nincs egészségünk-semmink sincs! Életünk legfontosabb értéke az egészség!

   Miben segít ez a program?
2010-2020 között magyar lakosságunk egészségének folyamatos javításában.Figyelmet fordít a káros szenvedélyekre, szokásokra: a dohányzásra, a mértéktelen alkoholfogyasztásra, a mozgásszegény életmódra, a helytelen táplálkozásra.
A program vele szembe állítja az egészséges táplálkozást, a wellness programokat, a beteg-orvos kapcsolat javítását.
Egyszerűen az egészségtudatos életmódot! 

   Mi a program előnye?
Az átfogó vizsgálatok egy helyen, egy időben, azonnali kiértékeléssel készülnek. A közel 60 oldalas Egészség Könyvben folyamatosan nyomon követheti bárki egészségi állapotának alakulását. Megismerheti az egészséges életmód, az egészségmegőrzés lehetőségeit.

Az egészségbusz szakmai csoportoknak, különféle szervezeteknek, az ország egészének folyamatosan méri az egészségi állapotát. Márciusban például az újságírókét, 2011. július 1-én Balatonbogláron az I. Magyar Világtalálkozó Egészség Napjának résztvevőit.

   Egy-kettő az átfogó vizsgálatokból:
Húgysavszint mérés, szénmonoxid mérés, haskörfogat-csipőkörfogat-testzsír tömeg mérés, SDS allergia-SDS arcüreg vizsgálat, SDS fogászati góc-szemészeti-hallás vizsgálat...

   Miért született ez a program?
A magyar lakosság életkora alaposan elmaradt az EU tagországok lakosainak életkorától. Lakosságunk egészségtelen életet él.
Az ország népessége 10 millió fő alá csökkent. 
A 2010-es évben 144 helyszínen 10 ezer kilométert tett meg az egészségbusz és 400 ezer látogatót vizsgált.

Programját -ami 1 és fél év alatt készült el, ami egyedüli az EU-ban, amiről bátran állíthatjuk, hogy jellegzetes egyedi magyar értékünk, hungarikumunk- a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma is a legmesszebbmenően támogatja.

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

 
 

      A budapesti Állatkert is hungarikum         Dr. Szalontai Éva
 (Beszélgetés Dr. Persányi Miklóssal, a Fővárosi Állat-és Növénykert Főigazgatójával)

   

-Miben egyedülálló a Magyar Állatkert?
-Szecessziós építészeti arculata teszi páratlanná. Zrumeczky Dezső és Kós Károly neves építészek száz évvel ezelőtti munkái egészen különlegesek. Figyeltek arra is, hogy az állatok természetes, szabad elhelyezést nyerjenek. A nézőket az állatoktól mély árkok választják el.

    1866-ban alakult a Pesti Állatkerti Részvénytársaság, de csak 1907. márciusa után építették világszínvonalúvá, amikor Budapest székesfőváros tulajdonába került.

-Magyarországon ma hány állatkertet tartanak nyilván?
-Tucatnyit, például Szegeden, Nyíregyházán, Veszprémben, Jászberényben, Debrecenben.
De a legszebb, a világ egyik legszebb állatkertje a budapesti. Itt valósítottuk meg először a világon az orrszarvúk mesterséges megtermékenyítését – két ilyen borjú is a világra jött az utóbbi években.
A Budapesti Állatkert büszke szaporodási programjára. Idén egy kis gorilla és két orángután is született. Az állatok jól érzik magukat, jól szaporodnak.

-Egyedüli a Magyar Paraszt Udvar is. A városi gyerekek itt találkozhatnak a magyar vidék állataival.
-Elsősorban az őshonos állatokkal, mint például a hegyi hucul lóval és csikajával, a mangalicával és csíkos kismalacaival.

Persányi Miklós biológus professzor, c.egyetemi tanár, állatkertész, népművelő, a Fővárosi Állat-és Növénykert főigazgatója. A Magyar Köztársaság környezetvédelmi és vizügyi minisztere volt 2003-2007 között.

Először budapesti tudományegyetemen biológia tanári és kulturális menedzser diplomát, majd a Gödöllői Agrár Egyetemen környezetvédelmi szakmérnöki, az amerikai Cornell Egyetemen természeti erőforrás-menedzseri oklevelet szerzett. Számtalan kitüntetés -pl.: a Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, a Budapest díj, Fehér Rózsa díj- birtokosa.

    Akadémiai kutatóként Magyarországon és külföldön jelentős érdeklődés fogadta eredményeit a kelet-európai zöld mozgalmakról.

    Birodalmában, az állatkerti, impozáns dolgozó szobájában fogad. A szép antik bútorokat a majomház padlásáról menekítette ki.

Közvetlen, nyitott, barátságos. Megnyerő külsejű és megnyerő modorú diplomata. Szakterületén két lábon járó lexikon. Kiterjedt nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik, mintegy négyszáz állatkertet, szórakoztató parkot, védett területet ismer személyesen is. Svédország fél tucat állatkertjét is bejárta, ahol közös élményünk volt a világ legnagyobb medveparkja.

    Boldog kiegyensúlyozott embernek látom hiszen - ahogy mondja- már gyermekkori álma volt, hogy a Fővárosi Állat-és Növénykert vezetője lehessen. És az lett!

1994-től 2003-ig, majd 2007-től ismét.

    Az Állatkert fő célkitűzéseit már a Sajtóházban, az aranytollas újságírók programján is hallottam. Fontos a szemlélet formálás, az oktatás.

Fontos a veszélyeztetett állatfajok megőrzése, hosszú távon is. Például Magyarországon a rákosi vipera kipusztuló faj. Védelmére dolgozott ki az Állatkert, más természetvédő szervezetekkel közösen sikeres programot. Ma már a rákosi vipera visszatelepítése van soron.

Fontos az állatok tudományos megfigyelése is. Például: az állatok viselkedésének, szaporodásának, takarmányozásának, gyógyításának kutatása, állatökológiai szempontból, az állatokra ható külső környezeti tényezők vizsgálata, például a klímaváltozás hogyan befolyásolja az állatok viselkedését.

    Dr. Persányi Miklós az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezmény elnökeként is szolgált 2004-ben, és a Magyar Tudományos Akadémiával MTA-val közösen előkészítette a Nemzeti Klímaváltozási Stratégiát.

-Mióta beszélhetünk állatkertekről?
-
Az ókori kínaiak szent könyve a múltban olyan állatkertekről emlékezik meg, ahol különböző emlősöket, madarakat, teknősöket tartottak. A rómaiak, görögök a ragadozó állatokat cirkuszi célból hasznosították. Európában a más földrészeken élő állatok tudományos ismerete nagyon lassan terjedt, de a középkor végétől ez a folymat felgyorsult.

-Milyen nevezetesebb állatkerteket ismerünk?
-A sok régi között mai a legrégebbi mai is működő a schönbrunni (1752).  A sok remek állatkert között sajátos története miatt is megemlíthető a londoni (1828), a berlinit (1844), az antwerpani, de ki nem hagynám a budapestit (1866). 

-A Fővárosi Növény-és Állatkert a családokra koncentrál, hogy jól érezze magát a gyerek, szülő, nagyszülő.
-Igen. A gyerekek örömét szolgálják a: pónilovaglás, a nagy csúszdák, játszóterek. A látogatók száma egyre nő. Az elmúlt évtizedben több mint 10 millió látogató fordult meg itt. Ugyanekkor értékes kulturális örökségünk területhiányban szenved.

 -Kell, hogy segítsen a Városfejlesztési Program! Hiszen, a Fővárosi Állat-és Növénykert az ország egyik legnagyobb hagyományú és legnépszerűbb, nemzetközileg is számon tartott, leglátogatottabb közintézménye!

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

 

 

A szaloncukor és a magyar karácsony                                       

Karácsonykor a fenyőfa, a gyertya, a díszek után a szaloncukor a magyar ünnep leggyakoribb kísérője.

A szaloncukor ősi formája a fondant. Francia szó. Jelentése: olvadó, puha cukor, a kiszáradás ellen védő-bevonattal ellátva. Először Franciaországban készítették.

Hazánkba német közvetítéssel, a XIX. század elején került. Akkor szabad tűzön, üstben főzték, márványlapon hűtötték, kézzel formázták. Majd a XIX. század végén a fondant készítő gépek is megjelentek. 

Napjainkban gyári körülmények között állítják elő töltött, mártott, különböző ízesítésű változatait.

 Sokáig a csomagolás a szaloncukor készítés munkaigényes része volt.
Gyermekkori emlékem, hogy selyempapírból kivágtak egy kockát, majd rojtozták. Ebbe tették a szaloncukrot. Sztaniol fémes papírral körbe tekerték.
Még a II. világháború végén is így készült. A fáradtságos szaloncukor készítés, Édesanyám munkája volt.

A szaloncukor csomagolás, a selyempapír rojtozás, a sztaniolba csomagolás családunkban a gyerekeknek jutó feladat volt.

Mára már csak Magyarországon ismert. Hungarikumnak tartjuk. A külföldön élő magyarok nosztalgiával emlegetik.
Többen Karácsony előtt hazalátogatnak, hogy szaloncukrot vásároljanak. Svéd-magyar barátaim is eljöttek a szaloncukorért, hogy svédországi fenyőfájukra aggassák.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

 

„Csak addig él egy nemzet, amíg van hagyománya” 

(Gróf Széchenyi István)

A Kárpát-medence kincseiről
Hungarikumok a magyar Parlamentben

 A tanácskozásokat –immár a harmadikat- dr. Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke hívta össze a Kárpát-medence nemzeti értékeinek védelmében.
/2010. őszén/

Lezsák Sándor hangsúlyozta, hogy a hungarikumok adják magyarságunk tartópilléreit.
Nemzeti önértékelésre, értékeink védelmére van szükség, mert e nélkül nem emelkedhet fel a magyarság.

Az Európai Unió támogatja a nemzetekre jellemző termékek, értékek fennmaradását, népszerűsítését. A magyar Országgyűlés 2008. júniusi határozata szerint a hungarikumok egyedülálló, megőrzendő nemzeti értéket képviselnek.
A határozat alapján a kormánynak kétévente tájékoztatást kell adni az Országgyűlésnek a hungarikumok fenntarthatóságáról, hasznosíthatóságáról.

A mai gazdasági körülmények között különösen fontos, hogy jellegzetes egyedülálló termékekkel, értékekkel jelenjen meg Magyarország, a Kárpát-medence, a bel-és külföldi piacokon.

De mit is nevezünk hungarikumnak?
A hungarikum olyan nemzeti értékmegőrző, időtálló, hagyományos, vagy mai termék, szellemi alkotás, találmány, népművészeti, előadó-művészeti, gasztronómiai, földrajzi, helyhez köthető természeti kincs, amely jellegét tekintve Magyarország, a Kárpát-medence területén készült illetve található.
A hungarikumoknak történelmi, földrajzi, nyelvi, néprajzi arculatuk van.
Tulajdonságaik közül lényeges és kiemelkedő a magyar nemzeti jelleg.
Magyarságra jellemző mivoltukkal, különlegességükkel, minőségükkel jelentősen öregbítik, meghatározzák a világban elfoglalt helyünket.

Lezsák Sándor kiemelte, hogy minden magyarnak kötelessége biztosítani a hungarikumok támogatását, a nemzeti értékeket teremtő ember és közösség támogatását, hogy adókedvezménnyel, pályázatokkal fel tudjuk venni a versenyt a piacon a franciákkal, a németekkel és más európai országgal.

Mind a három tanácskozáson a résztvevők egyetértettek, abban hogy törvényi védelmet kell kapniuk nemzeti kincseinknek, hungarikumainknak.
A törvény célja, hogy tudatosítsuk, védjük a magyar értékeket. Senki se hamisíthassa meg azt, ami magyar. Magyar értékeink mentén egyesíthetjük a Skandináviában élő magyarokat, a világ magyarságát is.

A jó minőségű magyar termékeket, folyamatosan érik támadások, s ezek mögött üzleti érdekek állnak.
A felszólalók mielőbb önálló törvényt sürgettek a hungarikumok védelmében. 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Hungarikumok Svédországban

    2010. februárjában, a Fészek Művészklubban sajtóbeszélgetést tartottunk Hungarikumok Svédországban címmel.

    A sajtóbeszélgetés főszereplői: Jan Stjerna /Kerényi János/,  Viktória, a lánya és felesége Mária, valamint a Békéscsabai Húsgyár ügyvezető igazgatója, Szatmári Erzsébet, dr.Ambrus Zoltán a Békés-megyei Könyvtár igazgatója, a Békéscsabai Kolbász-Fesztiválok szervezője.

   

Jan Stjerna kiváló üzletember, 45 éve él Skandináviában. Finnországban zenekari zongoristaként lépett fel, Göteborgban Delikátesz export-import cége van. Jól ismeri a skandináv-svéd piacot. Amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, szerződést kötött a Békéscsabai Húsgyárral. Azóta forgalmazza a csabai kolbászt szerte Svédországban. De más magyar termékeket is árul. Például a leginkább keresettek: Csabai-Gyulai kolbász, Gyermely tészta, Pick szalámi, gulyáskrém, pirospaprika, lecsó, akácméz, szaloncukor, mák, magyar uborka.

    Stjerna magyarul csillagot jelent. Ez jó művésznév, s azért is mert azt, hogy "Kerényi" a svédek nem tudták kimondani. Jan Stjerna, azaz Kerényi János zeneművészeti tanulmányait sem felejtette el. Művész-dinasztiából származik. Apja-anyja művész, testvére a Fővárosi Operettszínház főigazgatója. Lánya, Viktória is zeneművészeti tanulmányokat folytat. Máris szinte sikeres hegedűművész. János és Viktória gyakran fellépnek svéd-magyar klubokban, és többfelé Magyarországon is. A világhírű magyar Lehár-Kálmán operetteket mutatják be. Nagy sikerük volt a budapesti Fészek Művészklubban is

    Szatmári Erzsébet a Csabai Húsgyár igazgatója beszámolóját is meghallgathattuk. Értékes szakmai előadást tartott az allergén anyagokat nem tartalmazó  világhírű csabai kolbászról, ami méltán nyerte el a Magyar Termék Nagy Díját, a Kiváló Magyar Élelmiszer kitüntetést. Amit szeretnek, vesznek a svédek, a csehek, a németek, a szlovákok.

    Dr. Ambrus Zoltán, a Békés-megyei Könyvtár igazgatója  a békéscsabai Kolbász Fesztiválról beszélt. 1987-ben benne fogalmazódott meg először a kolbászfesztivál gondolata. A sajtóbeszélgetésen megjelent a Fészek Művészklub igazgatója, Galambos Tibor és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője, Zobor Enikő.

    A svédországi magyarok hálásak Kerényi Jánosnak, Jan Stjernának, hogy a jól ismert, szeretett magyar ízeket és a kellemes magyar operett melódiákat behozta Svédországba.

Ilyen is van

Gaál Zoltán rovata

 

 

Aki élni érez, élni tud

Már harminc évvel ezelőtt lemondott róla az orvostudomány. Lélegeztető készülékbe rakták. Apja, maga is orvos,  felfogta, hogy T. élete veszélyben forog és kiparancsolta a készülékből. Kollégái kénytelen-kelletlen engedelmeskedtek óhajának.

Klínikai szempontból természetesen sokkal egyszerübb lett volna bedugni őt egy gépbe, és kivárni míg beadja a kulcsot. Vígasztalásul még azt is lehetett volna mondani, hogy orvosai megkímélték a további, olykor-olykor bizony igen súlyos, szenvedéstől.

Igen ám, de az az igazság az, hogy T. ragaszkodik az élethez. Vannak, akik állandóan panaszkodnak. T., akinek valóban volna oka panaszra, ezt sohasem teszi. Imponáló nyugalommal viseli el a megpróbáltatásokat. Nem süpped bele a saját nyomoruságába. Fantáziája segítségével szárnyra kel, és a bajoktól eltávolodik.

Az, hogy nagy huncut, már gyermekkorában megmutatkozott. Elég egy jellemző esetet említeni. Szüleivel és testvéreivel Koppenhágában vendégeskedett dán nagyapjánál. Lekopaszították; majdhogynem dickensi figurává változott. Rájött, hogy kinézését  ki tudná használni. Körbejárta a nagyapa lakása körül elterülő városnegyedet , és kis sapkáját kezében előrenyújtva,  vékonyka hangon, 25 öréért rimánkodott. A járőkelők zöme megszánta, így hamarosan pénzzel teli sapkával tért haza. A fogadtatásról, jó polgári családról lévén szó,  jobb nem beszélni.

Túl későn derült ki, hogy súlyos hátgerincferdülése van. Operálni már nem lehetett. Tüdeje  idővel mindinkább összepréselődött, és lélegzőképessége fokozatosan csökkent. Korábban igen mozgékony volt. Szeretett autózni, motorkerékpározni. Erről le kellett mondania. Lassanként már a járás is nehezére esett.

Nagyon szeretett dolgozni. Óvodás gyerekekkel foglalkozott. A kicsik imádták,  Mese-T. bácsinak nevezték. Ízgalmas történeteket rögtönzött a gyerekek ötleteit is hasznosítva. Sajnos, gyakran betegeskedett.( Az óvodákban hemzsegnek a különböző kórokozók. ) Végül, bár nem szívesen, lemondott a munkáról, és idő előtti nyugdíjazását kérte.

Vannak barátai és a rokonai sem feledkeznek meg róla, de napjainak jelentős részét kénytelen egyedül tölteni. Itt jön segítségére gyüjtőszenvedélye. Hogy pontosan mit gyüjt, az jól megőrzött titok. Valószínü, hogy lakása manapság leginkább egy raktárra hasonlít. Hívatlan vendég be nem léphet, és az utóbbi időben csak egz pár kivételezett személy tehette be oda a lábát. Amíg bírta erővel, járt  vásárokra, eladni-venni. Mostanság a meglevőt gondozza és leltározza. Ott van még időtöltésnek a televízió, különösen érdeklik az ízgalmas filmek.

Ritka az a betegség a családban, amelyet nem örökölt. Számtalan operáción ment keresztül. A kórházban, ahol kezelni szokták, jóformán az egész személyzet ismeri. Ha megy a folyosón, az orvosok és ápolónők a háta mögött suttogva hívják fel rá egymás figyelmét:  nézzétek, ott megy T., a „túlélő”.

Tekintélyre tett szert. Nem lehet vele akárhogy bánni. Ha operálják, felkészül és előre kigondolja, hogy milyen stratégiát fog követni. Abba sem egyezik bele, hogy hebehurgyán, túl korán, küldjék haza. Akkora tapasztalata van, hogy az orvosok kénytelenek tekintettel  lenni arra, amit mond.

Legutóbb a veséjét operálták. Az operációt megelőzően feltette magának a kérdést: Akarok-e tovább élni vagy jöjjön inkább a halál A válasz: ÉLNI AKAROK!

Hamarosan betölti hatvanadik életévét.

 

ÅKE

A kerti törpéről bizonyára mindenki hallott, de azt, hogy van kerti angyal is, azt hiszem, nagyon kevesen tudják.

Hideg, téli nap volt . A háziasszony kint állt a havas udvaron.  A kacskaringós úton egy öregember bandukolt feléje. Szóba elegyedtek egymással.  

- Nézze  -  bökte ki az asszony a beszélgetés során  -  kétezer négyzetméternyi terület áll rendelkezésünkre, de mindenütt csak fű terem. Úgy vágyunk egy szép virágos kert után. Maga biztosan ismer valakit a környéken, akit megkérdezhetnénk, volna- e kedve segíteni nekünk .

- Kérdezzenek meg engem - válaszolta az öreg felélénkülve. 

Bemutatkoztak.  Åke megadta címét és telefonszámát.  Az asszony megígérte, hogy mikor a tavasz beköszönt, telefonál.

Búcsút vettek egymástól. 

Az öreg tovább ballagott, és hamarosan eltűnt a közeli kanyarban.  

Az asszony és férje, akit neje természetesen azonnal tájékoztatott a fejleményekről, csak jóval később ébredt tudtára annak, hogy magához a kerti angyalhoz volt szerencséjük.

Sokáig kellett várniuk, de végül mégis csak elmúlt a tél. Az első verőfényes tavaszi napon az asszony kérte a férjét, hogy hívja fel az öreget. Kinéztek az ablakon.

Åke, korát meghazudtoló frissességgel, már ott hajladozott a kertben. Azóta több mint tíz esztendő telt el és Åke, mint ez egy angyaltól természetesen el is várható, csodát művelt.

A veteményes kertben krumpli, sárgarépa, cékla, saláta és egyéb zöldség terem. A telken vagy húsz hatalmas feketeribizli- , jó néhány vörösribizli-,  és számos egresbokor terpeszkedik. Köröskörül, kora tavasztól késő őszig mindenütt virágok gyönyörködtetik a szemet. Aki a kert mellett elhalad, csak ámul-bámul.

Lassanként az angyal múltjára is fény derült. Åke iskolába szülőfalujában járt. Hat osztályt végzett. Később egy ideig a vasútnál, majd egy cipőgyárban dolgozott. Közben katonai szolgálatot is teljesített, méghozzá Stockholmban, és rövid ideig egy népfőiskola növendéke volt.

Mikor apja már nem bírta erővel, Åke megvette tőle a kis gazdaságot, és nekigyürkőzött a munkának. Új házat épített. Magától értetődik, hogy a házat virágágyakkal vette körül. Volt néhány fejős tehene. Egyetlen lovának a Kádár (Kadar) nevet adta. A név, mely egy rádióadásban hangzott el, roppantul megtetszett neki. Választásának ideológiai oka nem volt, mert az ismert magyar politikus viselt dolgai nem keltették fel érdeklődését. Az is lehet, hogy az adás nagy részét nem is fogta fel igazában. (Hallása, mely gyermekkorában sem volt tökéletes, az évek során egyre romlott). Mikor aztán Kádár (nem a politikus, hanem a ló) megrokkant, Åke szerzett egy kis traktort. A traktor, Åke szerint, többet ivott, mint egy szomjas borjú.

Hetvenéves korában elhatározta, hogy nyugalomba vonul. Beköltözött egy kis lakásba és új életet kezdett. Kerékpározni mindig szeretett. Most, hogy időmilliomos lett, megengedhette magának, hogy hosszabb kirándulásokat tegyen. Tizenöt év alatt kerékpáron bejárta fél Svédországot. Nyolcvanötödik születésnapját  úgy ünnepelte, hogy három nap alatt lenyomott háromszáz kilométert.  Külföldön is megfordult. Eljutott Görög- és Törökországba, járt Marokkóban és Angliában. Nemrégiben töltötte be nyolcvannyolcadik életévét. Teherbíró képessége csökken. Lám, a gyorsan illanó idő még az angyalt sem kíméli.

Emlékezőtehetsége párját ritkítja. Remek elbeszélő.  Úti kalandjait élményszerűen adja elő. Ha gyerekkoráról mesél, olyan világot ismerünk meg, melyről nekünk, magyar bevándorlóknak, fogalmunk sincs.   A tízgyermekes család, melybe csaknem kilencven évvel ezelőtt beleszületett, igen nehéz körülmények között élt.  Szórakozásra, játékra nem volt sok lehetőség. A nagyobb gyerekek vagy otthon segítettek a szülőknek, vagy munkát vállaltak idegeneknél. Nyugdíjról és társadalmi támogatásról szó sem volt.

Nem csoda hát, hogy Åke elégedett. Nagyon takarékos. Táplálékának nagy részét önmaga termeszti vagy a természet ölén szedegeti össze. Olyan régi tudás birtokosa, melyről a mai kor emberének fogalma sincs.  A jég hátán is megélne.

És mi az m.m.m?  Svédül: motion med mening, magyarra fordítva: mozgás, melynek értelme van. Ez a rövidítés Åke leleménye. A sportolást öncélú tevékenységnek tekinti. Ha valaki kedvtelésből végez fizikai munkát, mint ő, akkor az illető létrehoz valamilyen értéket és egyben kielégíti saját mozgásszükségletét. Míg hozzá hasonló korú szomszédjai tétlenül üldögélnek, ő felbukkan itt is, ott is, és hasznossá teszi magát. Közben rengeteg emberrel ismerkedik.

Mindenütt szívesen látják. Szenvedélyesen szereti a növényeket, különösen a virágokat. Egyik szomszédja verset írt róla, melyben Linnéhez hasonlítja. Fizetséget nem fogad el, mert nem tekinti magát alkalmazottnak. Csak azt csinálja, mihez kedve van, csak akkor, mikor az neki megfelel, csak addig, amíg érdemesnek tűnik, és csak úgy, ahogy ő akarja.

Szabad ember.                                                                                                              Gaál Zoltán

Aktuális szám

Itt a Magyar Liget
új száma
Ághegy melléklettel

Magyar Liget 22 évfolyam
90. szám - 2019 /1

Ághegy II. sorozat 11. szám
2019/1. szám

 

Lapozó

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2016 1. szám lapozható

 

 

2016 1. szám lapozható

 

2015 4-5. szám lapozható

 

2015 1-3. szám lapozható